2013.07.23 Ismét költözés, ismét Atenas

Úgy tűnik annyira belejöttünk a lazáskodásba, hogy már sportot űzünk abból, hogy mindenféle előzetes szervezés nélkül vágunk neki az útnak, remélve, hogy estig elrendeződik a szálláshelyzet és nem kell a parkban aludnunk. Meg nem fagynánk, úgyhogy közvetlen életveszélyről nem beszélhetünk, de 4 pici gyerekkel ez így sem tűnik a legkellemesebb éjszakai elfoglaltságnak.

A busz arre lesz. Át a parkon, aztán... ki tudja merre?

Tegnap este ugyan tettünk egy gyenge próbálkozást arra, hogy szállást találjunk, de nem igazán sikerült és gondoltuk, kis szerencsével menni fog ez spontán is. Majdnem nem így lett.

A csodás Heredia

A ruháinkat nem vittük magunkkal. A notebook, némi ennivaló és 1-1 pulóver volt a felszerelésünk. Árpi így is majdnem megszakadt, mert a lányok szorgalmasan telepakolták a babatáskát 3 nagy üveg (majdnem 5 liter) vízzel, nehogy megszomjazzunk az úton. Ha a vízhez hozzáadjuk Dávid, valamint a táska súlyát, akkor 20 kg simán meg volt a csomag. Nem csoda, hogy Árpinak kezdenek olyan széles vállai és kockás hasa lenni, mintha gyúrni járna minden nap.

Vonattal szerettünk volna eljutni Herediaba, ami gyakorlatilag San José külvárosa és emlékeink szerint, egyszer, talán, valahol, valaki azt írta róla, hogy jó hely. A vonat közel volt a szálláshoz, meg is találtuk rendben, de természetesen reggel 9 és délután 3 között nem közlekedik. Akkor ez nem nyert, marad a busz.

Telefonfülke-család

Az állomáson egy bácsi elmagyarázta, merre menjünk, mi nagyjából meg is értettük és nagyjából oda is találtunk. Pontosabban találtunk minden sarkon 2-3 buszt, amelyek egyike sem Herediaba ment. Mindenkinek fogytán volt már a türelme, Árpi válla leszakadóban Dávid és a vizek alatt, a busz meg sehol. Már majdnem felszálltunk egy akármilyen járatra, hisz úgysem megyünk konkrétan sehova, amikor végül sok-sok kérdezősködés után, a teljes elkeseredés előtti utolsó pillanatban meglett az állomás. Hurrá!

Ez a fagyi nem finom!

Boldogan elzötykölődtünk Herediáig, hogy ott konstatáljuk, a hely egy rettenet. Túl nagy, túl zajos és még ronda is. Némi séta és fagyizás után kiderítettük, hogyan jutunk a legkönnyebben Atenasba és már ültünk is fel a következő buszra. Az utazás viszonylag eseménytelenül zajlott. Dávid közelebbi ismeretséget kötött a mellettünk ülő néni hatalmas karika fülbevalójával, de kitépnie szerencsére nem sikerült (noha minden megtett ennek érdekében). A lányok annyira rendesen viselkedtek, hogy – teljesen elhamarkodottan – felajánlottam nekik jutalmul egy második adag fagyit is.

Alajuelaban – ami egy Herediahoz hasonló, de talán csöppet barátságosabb nagyváros – átszálltunk egy harmadik buszra, hogy további fél óra utazás után eljussunk Atenasba. Itt nagyon jól éreztük magunkat az első héten és az Internetről úgy tűnt szállásban sincs hiány. Egy emberrel még beszélt is Árpi, aki mondta, hogy van kiadó háza, jöhetünk megnézni. A házról aztán gyorsan kiderült, hogy valóban kiadó, ámde pillanatnyilag nem üres, úgyhogy ezzel nem voltunk kisegítve.

Babaágyunk nem volt

Ezután kicsit csalódottan elbattyogtunk Derek éttermébe, mert emlékeztünk, hogy ott van egy faliújság tele lakás-autó-házilekvár hirdetésekkel. Útközben felírtunk 1-2 telefonszámot is, majd az ezt követő 2 órát Internet-böngészéssel és veszett telefonálgatással töltöttük, de sehol semmi. Még a helyi ingatlanügynök sem tudott ilyen hirtelen keríteni házat. 6 órakor végül feladtuk. Már épp indultunk volna vissza a buszhoz, teljes letargiában, amikor eszembe jutott, hogy az útközben felírt számok közül egyet még nem próbáltunk.

Lábmosásból 2-es alá.
Viszont később azért lett ágynemű. 

Csodák csodája, az ember felvette a telefont, tudott angolul és azt mondta a lakás üres – kiderült, hogy szó szerint, ugyanis egyelőre a teljes bútormennyiség 3 dupla matracból áll – és elfogadható áron kiadja nekünk. Így aztán maradtunk Atenasban. A boltban vettem gyorsan szappant, fogkrémet, WC papírt és beköltöztünk a lakásba. Találtunk egy sötétítőfüggönyt, ebbe mindenki szép sorban megtörülközött zuhanyzás után, majd a gyerekek eldőltek, mint a kis krumpliszsákok. Hosszú nap volt.  A cuccokért holnap megyünk vissza San Joséba.