2013.07.16 One fine day, avagy A Nagy Semmi

Pedig még számlát is kértünk amikor előleget adtunk
Azt hittük okosak vagyunk

Mégiscsak balekok vagyunk. Persze nincs a történtben semmi meglepő, tudhattuk volna előre. Ennek ellenére az ember minden alkalommal elképed, amikor végül tényleg palira veszik.

Az egész úgy kezdődött, hogy amikor ideértünk Uvitába, a lányok meglátták a plakátokon a különböző delfin- és bálnanéző túrák hirdetéseit és rögtön lelkesen menni akartak. Először kategorikusan nemet mondtunk, de hát mégiscsak nyaralunk. Lehet, hogy nem kellene ennyire szőrösszívűnek lennünk? Utánanéztem a neten és mivel ezek a kirándulások nagyjából 80$/fő áron kaphatók, ismét letettünk a dologról. Különben sem biztos, hogy bármit is látnánk, a gyerekek unnák, hánynának, Dávid kiesne a korláton… Tuti rémes lenne az egész.

Egy helyes kis angolnát, valaki?

Aztán jött T2 és állította, hogy 100$-ért tud ő olyan túrát, ami mindenkinek nagyon fog tetszeni. Természetesen egy szavát sem hittük, de volt gyönyörű fényképes névjegykártyája, meg remek állatfotói, úgyhogy szép lassan kezdtünk bedőlni neki. Még pénteken elkért tőlünk 50$ előleget a költségekre, hogy megvehesse a benzint a kocsiba, kibérelhesse a hajót… Mielőtt valaki azt hinné, hogy ennyire hülyék vagyunk, mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy tisztában voltunk azzal, hogy ezt a pénz azonnal elkölti és még röhögtünk is, amikor volt olyan hülye, hogy másnap lelkesen villogott az új szörfpólójával.

A nagy semmi

 Végig benne volt a pakliban az is, hogy semmilyen kirándulásra nem megyünk – így utólag talán jobb is lett volna – de kicsit reméltük, hogy mégsem akkora szélhámos, mint aminek kinéz.

Csináljatok már úgy, mintha élveznétek!

A terv az volt, hogy Tony2 reggel ½ 7-re értünk jön sofőr barátjával, hogy ketten elvigyenek minket hajós barátjukhoz, akivel felhajózunk a nagy folyón, hogy aztán mindenféle kisebb oldalágakban érdekesebbnél érdekesebb állatokat láthassunk. Egyszer régen még vízesésben fürdőzésről is szó volt, a fő attrakciót pedig természetesen a bébi teknősök jelentették volna.

A tegnapi no show után valójában már az meglepetésnek számított, hogy Tony2 egyáltalán megjelent reggel. Igaz ½ 7-kor még taxis után rohangászott, de legalább itt volt. Pont elkezdett ömleni az eső, amikor végül ½ 8-kor nekiindultunk a híres túrának. Előtte T2 tett egy gyengus próbálkozást arra, hogy elkérje a fennmaradó 50$-t is, de Árpi nagyon határozottan elhajtotta.

Dávid parancsra sem volt hajlandó mosolyogni

15 km-t kocsikáztunk Dávid hangos kiabálás mellett egy erősen lerobban halásztanyáig, ahol szerencsénkre (?) a bácsi éppen megérkezett a reggeli halászatból, így felszabadult a bárkája, amire T2 gyorsan lecsapott. A lányok már ekkor utálták az egészet. Büdös halszag volt, ládákból élő angolnák igyekeztek kimászni, mindenhol nagy fekete dögkeselyűk, a ladik alján pedig úszkáló döglött halak. Legalább az eső elállt. Eddig minden tökéletes.

A part a csónakból

Amint kiszálltunk a kocsiból a taxis „barát” jött, hogy fizessük ki az útért a 10.000 Colónt (20$). Mi mondtuk, hogy nincs elég aprónk és különben is kérje a túravezetőnktől, hisz erre kapta az előleget. Antonio - ahogy Lucus viccesen nevezte – már itt kimutatta a foga fehérjét. Pénze nem lévén, legjobb védekezés a támadás, rögtön elkezdett üvöltözni. Természetesen mi voltunk a rohadékok, akik nem tartják magukat az egyességhez és különben is ő megmondta, hogy váltsuk fel a pénzünket előre.

A mangrove a csónakból 

Végül kifizettem a sofőrt (ennyi pénzünk még pont volt), majd beszálltunk a ladikba. Érezhetően fagyos hangulatban telt az utazás. Mentünk a nagy folyón, ő mérsékelt lelkesedéssel mutogatta a mangrove erdőt, illetve azt a 3 különféle madarat, ami a víz fölött keringett. Mi vártuk, hogy majd csak elérkezünk egy izgalmasabb helyre. A halász közben békésen pecázott. A gyerekek egyre jobban unták. Noszogattak, hogy beszéljem már meg, hogy mikor jönnek a teknősök meg a krokodilok. De azok csak nem jöttek. Letértünk a nagy folyóról egy picit kisebbre. Na, majd itt jön a rengeteg izgalmas állat. De továbbra sem láttunk semmit. Léna talán látott valami nagyon zöldet, de végül már maga sem volt egészen biztos a dolgában. Utólag ez bizonyult az egész utazás legizgalmasabb momentumának.

A víz a csónakból. Izgi.

A tavalyi evezés a Túr folyón annyival, de annyival jobb volt. Pedig egy szál mangrove sem nőtt arra és krokodilokat sem ígérgetett senki. Elpárásodó szemekkel emlegettük, miközben reméltük, hogy minél előbb vége lesz ennek a rémálomnak.

2 óra halálos unalom és Dávid intenzív üvöltése után végre valahára visszaértünk a kiindulási helyre. Az egyetlen említésre méltó állat egy pelikán volt, ami a kikötőben úszkált. Ezért biztosan nem érte meg idáig eljönni.

Még ki sem másztunk a szárazföldre, T2 természetesen azonnal a pénzét akarta. Nekünk viszont még mindig csak 100$-osunk volt, amit itt felváltani esélytelen. Árpi ennek ellenére megpróbálta. Beszélt a halászokkal, a halas kocsik sofőrjeivel, még a főút melletti étterembe is elsétált, de semmi. Szegény halász ott topogott, T2 lökte a süket szöveget, mi meg már haza akartunk menni. Hiába. A taxit T2 11-re rendelte, mi meg már 10-kor kikötöttünk.

A legérdekesebb látványosság: a pelikán

Így aztán egy teljes órán át élvezhettük a dögkeselyűk lakta büdös kis kikötő egzotikus hangulatát. A gyerekek meglepően türelmesek voltak, gondolom örültek, hogy végre a parton vannak. Várakozás közben legalább 1000 kérdést tettek fel a történtekkel és a mi jelenlegi idegállapotunkkal kapcsolatban.

Amikor a taxis megérkezett, halászostul, Tónistul beültünk a mikrobuszba, hogy együtt elmenjünk az uvitai bankba, ahol én majd az automatából kiveszem a hiányzó pénzt. Nem volt teljesen világos, hogy azután mi lesz, mert a mi tartozásunk T2 felé 15.000 Colón volt, a taxiról tudtuk, hogy 10.000, a halász pedig azt mondta, hogy az ő része 20.000 (T2 ugyan állította, hogy 30.000-ért hajókáztunk, de annyit még én is értek spanyolul, hogy tudom, a halász nem ezt mondta). 

Halászunk várja a pénzét. Nem ideges fajta.

Elindultunk hát Uvitába, mindenki izgatottan várta a fejleményeket, de ami ezután következett, arra álmomban sem gondoltam volna. 300m-el a bank előtt a taxi megállt, T2 pedig egyszerűen kiszállt és elegánsan elsétált. Eltartott egy darabig, amíg mindenkinek leesett, hogy itt most mi is történt valójában. Ott maradtunk a kocsiban T2 halász- és taxisbarátjával - természetesen egyik sem ismerte őt – akik mind pénzt vártak tőlünk. Szerencsére igen türelmes népek voltak, a taxis még angolul is beszélt, úgyhogy szépen elballagtunk új cimboráinkkal a rendőrségre, ahol elsírtuk bánatunkat a rendőröknek, ők pedig széttárták a kezüket. Mi mást tehettek volna? Még gyorsan felhívtuk Tónit a mobilján – a hülyéje felvette – beszélt vele a taxis, a halász, majd a rendőr is. Ez utóbbinak volt pofája azt hazudni, hogy a kirándulás tulajdonképpen 200$ volt és még mi tartozunk neki.

Dögkeselyűk. Helyes madarak

Ezen a ponton már mindenki röhögött, beleértve a gyerekeket, a taxist és a halászt is. Tényleg mókás volt az egész. Mit tehettünk mást, kifizettünk mindenkit, könnyes búcsút vettünk egymástól, majd elmentünk Tónihoz megnézni, hogy otthon van-e. Nem volt. Elbeszélgettünk a házinénijével és a szomszédjaival, itt is mindenki nagyon megértően viselkedett. Ettünk egy házifagyit, hazafelé pedig, amikor T2 szembejött az utcán, köszönés helyett azt mondtuk neki, hogy „Fuck you!”. Ilyen kis kulturáltak vagyunk. Én szívem szerint tökön is rúgtam volna, de Dáviddal a kezemben nem volt esélyem. Jó nap volt. Emlékezetes.  A lányok ugyan jobban élvezték a rendőrségen töltött időt, mint a hajókázást, de a lényeg, hogy elfoglaltuk őket valamivel.

További madarak. Kár, hogy nem vagyunk ornitológusok.

Luca, Hanna és Léna azóta bosszút forralnak. A terv a következő: levelet írnak Tóninak a volt csaja nevében, aki rútul elhagyta. (Ki érti miért történhetett ez?) A medencéhez csábítják és ott jól megverik. Ezt órákon át tervezték, még fekvőtámaszokat is nyomtak, hogy jó erőben legyenek. Lulu vezényletével - viszonylag kevés segítséggel - meg is született a levélke:

Dear Anthony!

Kamm tu the swimming pool! Iam here.

Your Love

Szerintem remek terv. Biztos, hogy működni fog. Már csak nekünk kell kitalálnunk, hogy melyik medencénél várjuk emberünket.

A mai történethez jól illik Lucus legújabb vicce:

Megy a turista a tengerparton. Meglát egy táblát, amin az áll, hogy „Sirály eladó 10 $-ért”. 

Turista kifizeti a 10$-t, majd kérdőn néz az eladóra. Az az égre mutat és azt mondja „Az ott balra a magáé”. 

Végre itthon