2013.07.08 Rio Chirripó Retreat

Az egyik szegény macska

Ébredés után azonnal belefogtunk a tejberizs elkészítésébe. Pontosabban nem azonnal, mert előtte még Dávidot kellett tetőtől talpig átöltöztetni, hála a remek helyi pelusnak. Vannak napok, amikor azt hiszem, hogy már megtanultuk úgy ráadni, hogy másnap ne hálózsákmosással induljon a nap, de aztán mindig kiderül, hogy a megfelelő technika mit sem ér, ha egyszer a pelenka befogadóképessége meg sem közelíti Dávid kibocsátóképességét. A legnagyobb probléma a kipisiléssel az, hogy a hálózsák nem szárad meg egy nap alatt. Ílyenkor kénytelen a baba egy éjszakát takaróval aludni, ami reggelre jéghideg kezeket és rengeteg egymásra mutogatást („Te nem öltöztetted fel rendesen!”) eredményez.

A kis Buddhák

Szóval a tejberizs – „arroz con leche”, mint kiderült itt is ismerik - az új sláger. Léna már tegnap odasúgta nekem, hogy ő tényleg nem akar követelőzőnek tűnni, de azért tudni szeretné, hogy mikor lesz újra tejberizs. Ma tehát az volt a reggeli. Azt hittem, most végre annyit csinálok, hogy a fülünkön fog kijönni, de tévedtem. Nekem már nem is jutott második adag. Holnap kétszer ennyit főzök.

Banán

Reggeli után baba-mama klubba mentünk. Só-liszt gyurmából dinoszaurusz (mi más?) kövületeket készítettek a gyerekek, amiket a mi sütőnkben szárítgattunk estig, hogy a következő alkalommal mindenki kifesthesse majd a magáét. A gyurmázás és a tízórai után Luca és Hanna roki oktatást tartott a csoportnak. Nagyon cukik voltak. Begyakoroltak egy rövidke ugra-bugra gyakorlatot, amit aztán a többiek több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel igyekeztek megtanulni. A legviccesebb Léna volt, aki menet közben is többször elmondta, hogy ő ezt inkább nem akarja csinálni, ennek ellenére ő bírta legtovább a kiképzést.

A főépület belülről

A főépület kívülről

Délután járkálni indultunk. Másfél kilométerre a házunktól található a Rio Chirripó Retreat. Ez egy üdülőszerűség, aminek mi eddig csak a kapuját láttuk, az épületek messzebb vannak az úttól. Rengeteget hallottunk viszont róla.  Bárki, akivel beszéltünk, áhítattal mesélt helyről. Gyönyörű, szuper ÉS MÉG medencéjük is van. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy a medencén van a hangsúly. Ezt igen mókásnak találtam, úgyhogy meg is beszéltük, nem mehetünk el úgy, hogy nem néznünk meg ezt a híres medencét.

Mindenkinek jutott hintaágy, mégis sikerült összeveszni

Először úgy tűnt, hogy be van láncolva a kapu és hiába jöttünk. A két kisebb lány azonnal átslisszant a rácsok között, de gyanítom, hogy nekem ez már nem sikerült volna. Szerencsére nem is volt rá szükség, mert amikor közelebb mentünk, láttuk, hogy a láncot egy mozdulattal le lehet szedni. Bementünk. Sehol senki. Szép, rendezett kerten sétáltunk keresztül és az első épület, amibe belebotlottunk, egy jóga stúdió volt. Nagyon helyes pici házikó, benne egy falba mélyesztett Buddhával. A lányoknak valamiért borzasztóan tetszett a szobor, illetve a nagy tér, ahol kedvükre cigánykerekezhettek. Miután kibohóckodtuk magunkat, mentünk tovább. Még mindig nem láttunk egy lelket sem. Voltak viszont kicsi apartmant házak (mind üresen) és a park közepén egy hatalmas, több oldalán is nyitott épület, valami közöshelység-féle konyhával, fotelekkel, Buddhával, kereszttel és 3-4 macskával, amiket a lányoknak sikerült addig kergetniük, amíg azok komolyan megharagudtak. Nem rossz teljesítmény, jógán nevelkedett, buddhista macskákról lévén szó. 

Dávid is hintázik

Rio Chirripó

Gyönyörű, tiszta volt minden. Ilyen jól karbantartott, ízlésesen berendezett helyen amióta itt vagyunk még nem jártunk. És még mindig nem volt sehol senki. Ekkor megtaláltuk azt a bizonyos medencét. Már megértem az itteniek csodálatát. Kellemes környezetben, függőágyak és pihenőszékek gyűrűjében kéklett magányosan. Mert hogy itt sem találkoztunk egy teremtett lélekkel sem. A lányok veszekedtek kicsit a hintaágyakon, fotózkodtunk a folyónál (a Rio Chirripó lent folyik a telek végében), megettük az uzsonnára hozott kekszeket, majd elindultunk haza. A bab ugyanis otthon főtt egymagában és ezen a ponton komolyan bepánikoltam, hogy felgyújtjuk az egész falut, ha nem rohanunk azonnal haza. Visszafelé a nagy háznál – amit korábban kívül-belül körbejártunk - találtunk egy házőrzőkutya-féleséget. Valódi házőrzőnek nem mondanám, mert ugyan az orgánuma megvolt hozzá, de csak feküdt a kövön és ugatott, ezen kívül semmi jelét nem adta annak, hogy valóban ki akarná űzni innen a hívatlan látogatókat. Így aztán – 2 óra lézengés után – a főkapun távoztunk, anélkül, hogy egyetlen emberrel is találkoztunk volna. Viszont abban mindannyian egyetértettünk, hogy itt szívesen nyaralnánk egy-két hétig, feltéve, hogy találnánk valakit, aki beenged minket valamelyik házikóba. 

Csodáljuk a folyót

Árpi elolvasta az irományt és itt megjegyezte, hogy ezzel sem lenne gond, mert a kulcs minden ajtóban ott lógott kívülről. Lehet, hogy holnap átköltözünk.

A medence

Este, vacsi és fürdés után, még vagy egy órán keresztül a franciaágyon ücsörögtünk mind a 6-an.  A cél Dávid kifárasztása lett volna, de végül Léna dőlt ki elsőnek. A gyerekek nagyon édesek voltak. Mindenféléről fecsegtek és közben Dávidot szórakoztatták, aki kacagott és izgett-mozgott megállíthatatlanul. Közben berepült egy 5 cm-es éjjeli lepke a szobába és rászállt Léna hasára. Léna el volt ragadtatva, pedig szerintem ilyen méretben ez az állat már inkább félelmetes, mint cuki. Tuti valami bogárkutató lesz a gyerekből.

Léna szerint sokkal jobb fej vagyok, amióta Costa Ricában vagyunk. Azt mondja, otthon nem vagyok ilyen kedves. Igyekszem örülni a bóknak. 

Léna ma egésznapos pizsama-partit tartott