2013.07.07 A pisztrángfarm

Evan, a kecskesajt árus

Sajnos a piac nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Csak pár asztalból állt az egész és gyümölcsöt szinte nem is lehetett kapni. Házi kenyér volt (aranyárban), tojás, többféle sajt és némi banán, meg saláta. Az egyik asztalnál egy igen érdekes kinézetű hippi árult maga készítette kecskesajtot. Mindenkit megkínált belőle, így az is kiderült, milyen finom. Emberünk amúgy masszázsterapeuta, aki feltehetőleg valami szeren tengeti napjait, mert olyan lassan beszél, hogy két mondat között nyugodtan elmehettem tölteni magamnak egy csésze kávét. A mezítlábas futócipője (az a fajta, amiben az ember minden lábújának külön hely jut), pedig kifejezetten jól ment a fonott, gyöngyökkel díszített szakállához. 

  

Na, végre én is kaptam fagylaltot!

A piacon találkoztunk minden kedves ismerősünkkel, sőt újabb amerikai bevándorlók is előkerültek. Janával hosszan kávéztunk a templom lépcsőjén, amíg Dávid aludt, a többi gyerek pedig elfoglalta magát rajzolással, írással, rohangálással. Amikor Dávid felébredt, ismét beültünk Janáék kocsijába és elzötykölődtünk egy másik faluba, ahol vasárnapi mulatságot tartottak. Volt büfé, bingó és rodeó. Ettünk egy jót, a gyerekek hatalmasat fogócskáztak az iskola udvarán, egy darabig figyeltük a bingót, – Luca elképesztően ügyesen fordította magyarra az elhangzó számokat – majd pont mielőtt kezdődött volna a rodeó és már bemelegítésként helyi tízévesek potyogtak a bikáról, mi gyorsan eljöttünk.

Vasárnapi ebéd

Délután egy pisztrángfarmra mentünk, ahol a gyerekek maguk fogták ki a

Bingó

halat, amit aztán a tulajdonosok megsütöttek nekünk. Luca persze hallani sem akart semmiféle horgászatról, bár szerencsére már sírógörcsöt sem kapott a sült hal láttán, mint annak idején Horvátországban, ahol egy órán keresztül zokogott, hogy „Szegény halacska, azonnal vissza kell engedni a vízbe”. Léna és Hanna mindketten fogtak egy-egy pisztrángot, nagyon büszkék voltak, egészen addig, amíg meg nem látták, mi történik a halakkal ezután. Nem részletezem, de folyt a vér rendesen. Léna többször elmondta, hogy „Szegény halacska”, Lulu pedig arról filozofált, hogy biztos csirkét sem ennénk, ha látnánk, hogyan nyiffantják ki szerencsétleneket. Hannus mindeközben virágokat tűzdelt a hajamba, őt hidegen hagyta a halak sorsa. Igaz, enni sem volt hajlandó belőlük. Bezzeg Dávid, ő úgy tömte befelé, mintha nem lenne holnap.

Zsákmány
A képaláírás javítva kizárólag Domokos kedvéért

Zsákmány 2

Itt laknak a pisztrángok

Még egy érdekesség a mai napra: Jenny, a kanadai néni - én néha banyának hívom, a gyerekek legnagyobb örömére – akitől a szállást béreljük, anno azt írta nekem levélben, hogy az Internet napi 2000 Colón-ba (~1000 Ft) fog kerülni. Ezen már akkor is csodálkoztam, mert maga a szállás az első hétre 50$, a másodikra 25$, azaz két hetes tartózkodás esetén az Internetért majdnem még egyszer ennyit kellene fizetni. Aztán amikor ideértünk és az Internet olyan vacak volt, amilyen, ráadásul a prepaid kártyát is mi töltögetjük kétnaponta, úgy gondoltam, hogy erről azért majd el kell még beszélgetnünk vele. 

A vacsoránk, amit a gyerekekkel fogattunk ki

A hétvégén aztán újabb fordulatot vett a történet. Kiderült, hogy a mobilnet kütyü valójában a kávézóban dolgozó néni sajátja és puszta jófejségből adja nekünk kölcsön. Tegnap már meg is beszéltük vele, hogy vasárnap Jennyvel egyeztetünk, nem mehet ez így tovább. Igen ám, de jelszó hiányában Jenny Internetjét nem lehetett működésre bírni, mire ő javasolta a kávézós néninek, hogy semmi gond, béreljük tőle továbbra is napi 2000-ért a saját kütyüt. A néni erre teljesen felháborodott. Szerinte ennyi pénzt ezért nem lehet elkérni, úgyhogy 2500 Colón-ért ideadta két hétre. Hihetetlen.

 Holnap hétfő, újra megyünk a baba-mama klubba. 

Ilyen régi autóbol itt sokat látunk