2013.07.20 Leaving Uvita - Casa del Arcoiris

Tényleg igaz, hogy a dolgok maguktól is elrendeződnek. Persze csak, ha hagyjuk. Nekem általában ez a része szokott nehezen menni.

Fárasztó ez a sok idegeskedés

Tegnap nem is mertem megírni, de amikor elindultunk San Joséba, még nem volt szállásunk. Annyit tudtunk, hogy 11-kor felülünk a buszra, aztán meg majd csak lesz valahogy. Végül még az utazás sem úgy alakult, ahogy elképzeltük, de kivételesen minden simán ment.

Ott kezdem, hogy pár nappal ezelőtt Árpi megbeszélte Bandi costa ricai magyar barátaival, hogy a felesleges táskáinkat náluk hagyhatjuk megőrzésre. Cím gyanánt egy hosszú, spanyol nyelvű instrukciót kaptunk, amit én szorgosan bepötyögtem a telefonomba, hogy szükség esetén – azaz majd ha eltévedünk a nagyvárosban és könnyes szemmel kérünk segítséget - mutogathassuk: „Barrio Aranjuez, de la rampa de visitas del Hospital Calderon Guardia 50 m al oeste, Casa no.1544”. 

Apukák és fiaik

Fel nem foghattam, miért nem lehet egyszerűen egy utcanevet és egy házszámot mondani. Budapesten ez tökéletesen szokott működni. Minek ez a sok rizsa? Mikor ideértünk, kiderült. Hát azért nem utcanév, mert nincsenek utcanevek. Pontosabban kb egy hónapja már vannak (calle 9, avenida 122), de gondolom, egyelőre a kutya sem tudja, melyik hol van. Maradnak hát a „harmadik mangófánál jobbra” típusú helymeghatározások, amik viszont úgy tűnik, hogy itt tökéletesen működnek.

Antonio és Dávid

Volt tehát egy címünk, első körben ide szerettünk volna eljutni. Mivel a busz, amivel San Joséba készültünk mégsem a házunktól 200m-re állt meg, hanem 2 km-el odébb a főúton, azt terveztük, hogy reggel leszólítunk egy taxist, hogy vigyen ki minket odáig.

Visszafelé sétáltunk a szokásos hajnali bevásárlásunkból, amikor jött a taxi, mi lelkesen integettünk és jéééé egy régi ismerős. A Tónis kaland alkalmával megismert taxis barátunk volt az. De sajnos nem tud elvinni minket 11-kor, mert épp San Joséba készül a reptérre. Jippi! Mi is megyünk! 

Casa del Arcoiris

Így is lett. Bedobáltuk a táskákat és indultunk is. Mennyivel egyszerűbb és gyorsabb, mint a buszozás! Hatalmas kő esett le mindenki szívéről. Dávid annyira megkönnyebbült, hogy 2 perc után már aludt is a babaülésben.

Megérkeztünk

3.5 óra múlva pedig megérkeztünk a megadott címre, azaz a Casa del Arcoiris-be, Zoli anyukájának a családi-anya-zene-tánc-művészeti-aromaterápiás központjába. Gyönyörű, régi ház, mindenhol színes mozaikokkal, bent pedig egy kis tornaterem mindenféle tornaszerekkel, amikre a lányok azonnal rávetették magukat. Estig a plafonról lógtak, mint a denevérek. Ezzel egycsapásra megoldódott a szállásproblémánk is. Itt fogunk aludni a vastag tornamatracokon. Remek hely és végre Dávidnak is van elég tér a mászkáláshoz.

Anyaaaaaaa, nézd!!!

A nap legnagyobb kalandja mégsem az utazás volt, hanem a fogorvos. Hannus ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön, így ketten indultunk neki az útnak. Taxival mentünk. Induláskor Zoli instruálta a sofőrt és csodák csodája, simán odataláltunk. Mondom én, hogy működik ez a „szépen elmesélem, hogy merre kell menni” módszer.

Ahhoz képest, hogy fogorvosnál jártunk, igazán jól mulattunk. Hannus önmagát adta, mint mindig. Egy percre sem állt be a szája, folyamatosan magyarázott és kérdezett. Egy csöppet sem zavarta, hogy a szám tele van különböző rémséges műszerekkel és nem tudok válaszolni. Időnként odaállt mellém, belenézett a számba és tudósított a látottakról. „Most kék pasztát tesz a fogadra”, „Habzol”, „Anyu, szólj neki, hogy azon a fogadon is van egy fekete folt!”

A kedvencem a következő pár(?)beszéd volt:

Hanna: Anyu, előveszem a pénztárcádat, jó?
Én (heves fejrázás közepette): ÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖ
Magyar fordításban: Felejtsd el, szó sem lehet róla! Hogy jut ilyen egyáltalán az eszedbe?

Hanna: De miért nem? 

Itt már úgy nevettem, hogy majdnem lenyeltem a nyálelszívó berendezést.

Hanna: Ja tudom, csak.

Szép

Lógok a szeren

Ezután még ki-barchobáztuk, hogy mit jelent az ajtó fölötti SALIDA felirat. Nem, nem fogorvos, nem is bejárat, igen kijárat és igen spanyolul. Mire idáig jutottunk a beszélgetésben, elkészült a tömésem és mi boldogan távoztunk az 5db ajándékba kapott mini-fogkrémünk társaságában. Tökéletes anya-lánya program.

Vacsorára autentikus san josé-i kínait ettünk, amit a szomszédos kifőzdében vásároltuk. Vicces volt, hogy az itteni kínai néni a spanyolt törte ugyanúgy, mint otthon, hasonló helyeken a magyart szokták. 

Az utóbbi napokban a lányok mindig kevesellték az ételadagot, ezért most 4 tételt rendeltünk az étlapról. Természetesen a fele is elég lett volna. Reggelire rizs lesz a menü.

Kínai vacsora San Joséban. Stílusos.

Végezetül még annyi, hogy így utólag bátran kijelenthetjük, a tengerparti éghajlat nem nekünk való. Túl meleg, túl párás. Itt San Joséban sokkal kellemesebb. Végre felvehettem a kis barna pulcsimat és nem kell egyfolytában izzadni sem. Hihetetlen élmény.

Off: Domokos, októberben Aerosmith koncert lesz San Joséban. Neked is vegyünk jegyet?