2013.07.21 San José

San José életkép

Boltkereséssel kezdtük a napot, mert sürgősen szükségünk lett volna popsitörlőre. Persze nem kaptunk, így Dávid kénytelen volt némi altáji összekoszolódás következményeként 11-kor lezuhanyozni.  Nem is baj, tegnap úgyis kimaradt a fürdés.

Fagyizunk az Ezer Meki Városában

Egy finom péksüteményt tejeskávéval azért elfogyasztottunk a sarki pékségben. A bankkártyámat itt sem sikerült megfelelően berakniuk a masinába, nem is működött. Bezzeg a parkoló-automaták elfogadják a VISA kártyát. Évek óta várom, hogy legyen ilyen Budapesten, mert soha nincs elég apróm, amikor usziba megyünk a lányokkal. Itt meg, ahol sosem lesz erre szükségem és amúgy is úgy tűnik, hogy megfelelő kompetencia hiányában a kártyám használhatatlan, itt bezzeg parkoláshoz jó lenne. Az élet tényleg nem igazságos.

Ettől eltekintve a délelőtt viszonylag eseménytelenül zajlott. Miután délben elfogyasztottuk a tegnapi kínai vacsora maradványait – végre én is fellélegezhettem, hogy sikerült mindent megenni és nem kell kidobni az ételt - elindultunk felfedezni a cityt.

Végre én is soványnak érezhetem magam

A kirándulás minden várakozást felülmúlóan jól sikerült. Mégsem csúnya város ez a San José. Kifejezetten jó helyeken jártunk. Láttunk parkokat, sétálóutcát, 1000 db Mekit (sőt még egy Wendy’s-t is, hurrá!), kínai kaput, templomokat és rengeteg sétáló embert, akik mind Dávidot nézték, szólongatták, fogdosták. Elképesztő, ahogy szinte mindenki megfordul utána, bárhová is megyünk. Kigyúrt, macsó pasik gügyögnek neki az utcán, hogy „que lindo bebe” (jelentsen ez bármit is). Tényleg gyönyörű baba, de nem vagyok hozzászokva, hogy ezt rajtunk kívül mások is így gondolják.

Azt hittük a "pequeño" kávé kevés lenne. Ez itt a "grande".

A lányok szerint a nap fénypontja a vattacukor volt (mi más?). Zacskókban lehetett kapni és vasárnap lévén (meg mert igyekszem jó anyjuk lenni) vettem nekik egy csodálatos rózsaszín ragacshalmazt. Olyan boldogok voltak, mintha kiskutyát kaptak volna. Miközben könyékig összemaszatolták magukat, sétáltunk tovább és nézegettük a földre terített fekete kukászsákokról árult hamis DVD-ket, cipőket, zoknikat. Egyszer csak azt látjuk, hogy az összes árus felkapja a földről a zacsiját és rohan. Mögöttük ugyanis feltűntek a biciklis rendőrök. Nagyon mókás látvány volt, a lányok még este is emlegették.

Vattacukor

4 körül kezdett kicsit lehűlni a levegő és mivel Dávidnak nem pakoltam hosszúnadrágot - a rövidet meg összepisilte - kénytelenek voltunk nadrág után nézni. Épp a kínai negyedben sétálgattunk, úgyhogy a feladat nem is tűnt nehéznek. Miután Lénának megvettük a vadonatúj, eredeti Crocs utánzatot a kilyukadt talpú régi helyett, megkerestük a babaruha boltot. Itt az eladó leányka először farmert szeretett volna ránk sózni, de én hevesen tiltakoztam. Egy vastag farmerre biztosan nincs Dávidnak szüksége. Spanyol nyelvi hiányosságaim okán azt nem tudtam elmondani, hogy valami vékonyabb, lazább nadrág kellene, így azt mondtam, amit tudtam: „Pizsamát szeretnénk”. Ja hogy pizsamát? Van az is.

Viszket a fenekem megvakarom,
mégpedig ott, ahol én akarom.

Azonnal mutatott is két egész helyes szettet. A lányok gondosan megszakértették a dolgot és kiválasztottak egy aranyos rákocskás pizsit. Igen ám, de zokni is kell. Nem fagyhat meg szegény gyerek lábfeje a nagy hidegben (25 fok volt, de mivel nekem fázós a lábam, szeretem azt hinni, hogy mindenki más is fázik). Meg is találtuk a zoknikat. A leányka hűségesen követett minket a pizsamával. Itt már nem volt olyan könnyű dolgunk. 

Voltak ugyanis 100%-ban műszálas zoknik, rózsaszín zoknik és 100%-ban műszálas rózsaszín zoknik. Hosszas keresgélés után végül rátaláltunk egy egész elfogadható darabra. Kékes zokni sárga virágocskával , 80%-ban pamut. Nem az a kifejezetten férfias darab, de a szükség nagy úr. Ha a gyermek lábának esetleges megfagyása a tét, akkor ez a zokni tökéletesen megteszi. Vagy mégsem? Az eladó elszörnyedt. Ez lány zokni, mondta. Ezt nem vehetjük meg. Nem? Jó, akkor mutasson fiú zoknit. 

Rákocskás pizsinadrág és kislány zokni

Megmutatta újra a csodás sötétkék, ámde teljesen szintetikus lábbtyűket. Mi kicsit tanakodtunk, majd úgy döntöttünk, egy életünk, egy halálunk, a sárga virágos zoknit fogjuk megvenni a kicsi fiunknak. A nő sokkot kapott. Hiszen ő megmondta, hogy ez lány zokni, az meg ott egy fiú baba. Másikat kell választanunk. Hiába minden, mi megingathatatlanok voltunk. Ide a virágos zoknit, aztán itt sem vagyunk. Ezt a fordulatot láthatóan nehezen tudta megemészteni szegény, de beletörődött, hogy egy csapat hülye magyart ő most itt nem fog megnevelni és megindult a kiválasztott ruhadarabokkal a pénztár felé. Útközben még kuncogva megmutatta egy kolléganőjének rendhagyó választásunk tárgyát (para niñas!!!). Mi fizettünk és a személyzet, valamint a többi vásárló nagy örömére közvetlen a pénztár után felöltöztettük Dávidot a rákocskás pizsamanadrágba és a kislány zokniba. Szegény gyerek nem tehet róla, hogy ilyen szülei vannak.

Modern art

Este hatalmas vacsorát készítettünk. Dávid ismét többet evett, mint én és a lányoknak is jó volt az étvágya. Végre megint van tűzhely – igaz, hűtőszekrény nincs - és azt főzünk, amit akarunk. Így hát babot főztünk. Meg sült banánt is. A sült banán az új kedvencem. Szerencsére a lányoknak nem ízlik, így nem kell osztozkodni.

Most épp úgy zuhog az eső, hogy nem halljuk melyik szám megy a laptopon.