2013.07.09 Profi fotósok lettünk

A jógaközpont

Errefelé divat a cserekereskedelem. Nekem van felesleges tyúkom, a szomszédnak banánja, hát üzletelünk. A külföldiek kenyeret sütnek, amit a helyiek megvenni nem akarnak, mert ahhoz túl drága, de néhány tojásra vagy salátára szívesen elcserélik. Janáék kocsiját például egy ember a szomszéd faluból, házfelújítási munkák fejében használja. Most pedig úgy tűnik, mi is részesei lettünk ennek a nagy kollektív bizniszelésnek. Még a vasárnapi piacon történt, hogy a kecskesajt árus ember meglátta Árpi kezében a fényképezőgépet, amit azért hoztunk, hogy lefotózzuk a vicces szakállát. Szóval tetszett neki a gép és úgy gondolta, hogy Árpi biztos remek fotós, ezért megkérte, hogy némi kecskesajtért cserébe készítsen egy „fotósorozatot” róla és az árujáról. Így is lett. Ezen felbuzdulva Jana is megkérte Árpit, hogy készítsen fényképeket a gyerekekről. Eredetileg ez nem üzletnek indult, de mivel az utóbbi másfél hétben nála mossuk a szennyesünket, akár annak is tekinthetjük. Minden esetre világosan kiderült, hogy Árpi fotóstudása errefelé értékes cserealap.

Ezt a lepkét végre könnyű volt fotózni

Pancs

Így aztán a mai nap fényképezkedéssel telt. A képek először Janáék házában, majd a folyó partján, végül pedig a tegnapi Rio Chirripó Retreatban (amiról – hála Domokosnak - időközben kiderült, hogy luxus jógaközpont) készültek. Szám szerint 457. Nem spóroltunk a filmmel.

A jógás helyen ezúttal egész sok emberrel találkoztunk. Ott volt a tulaj, egy család az egyik házikóból és egy csomó kertész. A lányok szívesen fürödtek volna, de én úgy éreztem nem lenne ildomos itt strandolni. Kicsit szomorúan, de elfogadták és nem is mentek a vízbe, egészen addig, amíg a helyi család 5 éves kisfia be nem ugrott a medencébe. Ekkor elszabadult a pokol. Először Jana gyerekei ugráltak be egymás után, majd a lányok is. Rettentően élvezték. Pancsoltak, nevettek, kergetőztek. Léna egy vízen úszó – halottnak tűnő - pillangót is megmentett 2 hasas között. Kiszedte a medencéből és addig szárogatta a napon, míg a lepke elszállt. Léna irtó boldog volt.

Egy-két-há

A tegnapi házörző

Délután elvittük a megszerkesztett fotókat Janáékhoz, ahol a lányok még egy utolsó kísérletet tettek arra, hogy játszanak a kismacskával. Nem sikerült, mert a középső fiú olyan intenzíven kínozta szerencsétlent, hogy más már nem fért oda. Betette a pólójába, a lábánál fogva ráncigálta, ráfeküdt. Tényleg rossz volt nézni, de szegény cica hősiesen tűrte. Nem úgy Hannus. Hazafelé végig zokogott, annyira sajnálta a kismacskát. Számtalanszor elmondta, hogy ezt nem lenne szabad csinálni és hogy ő sose bánna így egy állattal. Luca aranyosan próbálta vigasztalni.

A fotók - szortírozás után már csak 74 darab - hatalmas sikert arattak.  

Végül ettünk egy búcsúvacsorát a Roca Durában. Ki tudja, holnap a nagy pakolás mellett lesz-e még időnk ilyesmire. Csütörtök hajnalban ugyanis megyünk tovább Uvitába, az óceánhoz. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Big Bamboo hotelben lakunk majd két napig, de ez még addig változhat. Holnap este már nem lesz Internetünk, ezért csütörtök előtt nem fogok tudni újabb történet feltölteni.  

 Ilyen képek készültek ma:

Valami állatok úgy összecsíptek két nappal ezelőtt - amikor balga módon rövidnadrágot vettem - hogy azóta véresre kellett vakarnom a lábam szárát. Otthon minden szúnyogcsípésnél hatalmas meggyőződéssel mondom a lányoknak, hogy meg kell tudni állni vakarás nélkül, de ezt most tényleg nem lehet megállni. Amúgy valamiért mintha engem ennének meg a legszívesebben. A lányok szinte mindig rövidben vannak, rajtuk mégsincs csípés.