2013.07.31 Léna névnap – Zoo Ave

Zoo Ave

Ma volt Lénácska névnapja. Előre megbeszéltük, hogy az ajándékokat 1-én (Hanna szülinapján) kapják, de lesz egy meglepetés program, amire szerdán fogunk elmenni. Lulu ettől olyan izgatott lett, hogy este alig tudott elaludni.

Ébredés után azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy vajon hová is készülünk. Léna szerint vidámparkba vagy játszótérre, Hanna cukrászdára tippelt, Lulu viszont szinte azonnal kitalálta, hogy állatkertbe megyünk. 

Eleinte nem reagáltam (nem akartam lelőni a poént), de amikor a buszon meghallotta, ahogy Árpi spanyolul igyekszik megtudni, hol kell majd leszállni a Zoo Ave-hoz, felcsillant a szeme. Kár is lett volna tovább tagadni. Elképesztő, hogy ilyenkor milyen jó a fülük és a felfogóképességük. Bezzeg amikor rendet kell rakni, még magyarul sem értenek.

Az állatkert 30 perc buszozásra van tőlünk, Alajuela határában. Arról híres, hogy beteg állatokat fogadnak be, gyógyítanak és engednek aztán vissza a természetbe. Ezen kívül több veszélyeztetett madárfajt is szaporítanak itt. 

Hugi, ezek tényleg akkorát tojnak, mint a tükörtojás!

Minszteri találkozó

Annyira híresek, hogy ma Costa Rica Környezetvédelmi Minisztere (Domokos, a pontosság kedvéért szükség lenne a nevére és rövid életrajzára) is idelátogatott egy csapat kisiskolás és újságíró kíséretében. Mi épp a lányokat egzecíroztattuk, (Üljetek már nyugton a giga-bambusz tövében, különben hogy lesz ebből rendes fotó? ) amikor megjött emberünk és mire észbe kaptunk már hatalmas vakuvillogások közepette rázogatta a kezüket és angolul kérdezgette, honnan is származnak. A lányok kicsit megilletődtek, de hősiesen állták a sarat. Kár, hogy nincs TV-nk, mert simán lehet, hogy szerepeltünk az esti híradóban.

A giga-bambusz kép sajnos nem lett igazán jó

A vicces közjátékot követte találkozásunk a lajhárral. A lajhár ketrece üresnek látszott, egy állatkerti gondozótól eltekintve, aki érkezésünkre lelkesen mutogatott egy csenevész fa teteje fel. Perezoso aqui! Először nem láttunk semmit, Léna kezdett kifejezetten morcos lenni, de aztán a bácsi felmászott a fára és addig böködte a kis lajhárt, amíg az szépen odébb nem vonszolta magát, hogy végre mi is megcsodálhassuk. Ezt nevezem én ügyfélorientált hozzáállásnak.

Ki mutat jobban alulról, a lajhár vagy a gondozó?

Lajháron és kóbor miniszteren kívül voltak még hatalmas papagájok, piros szemű albínó mókus, a látogatók között sétálgató pávák, vicces fejű emu, tukánok és sok-sok majom. Egy részük úgy tűnt szabadon mászkál a nagyobb fákon és a kerítés csak azért van, hogy a látogatókat tartsa távol tőlük.

Vicces fejű emu

A gyerekek nagyon élvezték a programot. Jókedvűek és hangosak voltak. Futni nem szabad, nehogy az állatok megijedjenek, de ők a kiabálásukkal biztosan nagyobb sokkhatásnak tették ki szegényeket, mintha egyszerűen csak végigrohannak a ketrecek között. Vettünk rémes ízű jégkását és séta közben Lucával az állatok spanyol nevét memorizáltuk. Lajhár, mókus, majom, bagoly, tigris, papagáj már megy.

Szerelem

A végére maradtak az óriásteknősök. Néztük, ahogy helyesen mászkálnak jobbra-balra, csak semmi kapkodás. Jó sokan voltak, mindegyik minimum 50 kg. Már majdnem továbbmentünk, amikor hoppá! Mi folyik ott? Anyu, mit csinál az a teknős a másik hátán? Az a hosszú valami, az ott a kukija? Hmm…  Igen kicsim, az ott a kukija. Most készülnek a kisteknősök. Nahát… Ilyet a prospektusban nem ígértek. Extra műsor. Megigézve bámultuk, ahogy hatalmas horkantások közepette apu teknős megmássza anyu teknőst.  Ezek szerint itt a teknősök is ügyesen szaporodnak. Már megérte eljönni. Hannus kifelé menet többször elmondta, hogy mindenképpen szóljunk a kijáratnál, számítsanak a kisteknősökre. A gyerekek felvilágosítása ezennel kipipálva.

Csak 18 éven felülieknek

Az íze pont olyan rémes volt,
mint ahogy azt az ember ránézésre gondolná

Jó kis nap volt. Holnap az ajándékokkal folytatjuk.

Mai vicces Hannától:

Én: Kell két markos legény és azok majd megoldják.

Hanna: Hát akkor az egyik legyen Árpi, a másik meg Papapi. Esetleg Kristóf.

Tukán Katának

2013.07.30 Hurrá, kirándulunk!

Dávid alvási szokásai nem javulnak, sőt. Ma, amikor még csak hajnali 4 volt, de ő már az éjszaka során harmadszor kezdett éktelen üvöltésbe, úgy éreztem, az én tűrőképességemnek is van határa és Dávid ezt most túllépte. 

Indulhat a túra

El is határoztam, hogy következő este beköltözik a mi szobánkba, mi meg ki a nappaliba, aztán üvöltsön, amennyit csak akar. Azért a helycsere, hogy kevésbé verje fel a lányokat a kiabálással. A nap folyamán aztán megenyhültem, lehet, hogy mégsem rakom büntibe szegény babát. Egyelőre reménykedem, hogy ez is csak a betegség utóhatása. Persze nem az, de hátha mégis.

Óvatosan a kígyókkal

A délelőtt – egy kis túlzással - kávézással telt. A lakásban nincs kávéfőző, és - noha Árpi végignézte Atenas összes boltját - olyat, amiben eszpresszót lehetne készíteni, errefelé nem árulnak. Pedig a Chirripó-n járt a szálláshoz egy csodás alumínium kotyogós. De jó is volt az. Azóta hurcolunk magunkkal fél csomag őrölt kávét, már bejárta fél Costa Ricát.

Tejeskávé nélkül nem indul jól a nap, ezért reggelente el szoktam menni a gyerekekkel kávébeszerző körútra. Hazafelé Léna hozza a poharakat, Luca pedig Dávidot. Arany életem van. A környéken jó pár helyet kipróbáltunk már, voltak jobbak és rosszabbak, de a legfinomabb kávét eddig a nagy ABC-ben ittuk. Mivel ma reggel mind a 6-an ébren voltunk, megbeszéltük, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal és megoldjuk az élelmiszer-beszerzést is a nagyjából 1 km-re lévő boltban. Dávid továbbra sem volt formában. Az idő nagyrészét visítással töltötte és mindent megtett, hogy sikerüljön fejest ugrania a betonra. Azt ugyan nem sikerült, de a bolt előtt simán kirohant négykézláb a parkoló autók közé. Úgy kellett utánaszaladnom. A kávézóban hangosan nevettek az emberek.

Eddig nem tudtam, hogy a lányok is szeretnek botokkal hadonászni

A hegytetőn

Ezzel a kis kirándulással és a reggelivel olyan jól eltelt a délelőtt, hogy mire összeszedtük volna magunkat a rég várt valódi túrához, Dávid egyszerűen elaludt. És aludt. És egyre csak aludt. Megfőztük az ebédet és ő még mindig aludt. Már kezdtem türelmetlen lenni. Éjszaka bezzeg ébren van, amikor meg menni kéne, akkor horpaszt. De megérte kivárni, hogy kialudja magát. Végre újra jókedvű lett és az étvágy is visszatért. Indulhatott a környéket felfedezése.

A kilátás

Kisétáltunk az utcánk végére, onnan pedig fel a hegyre. Amikor kicsit füvesebb lett az út, a lányok botokat szedtek és azzal csapkodták a növényzetet, nehogy kígyóba lépjünk. 

OREO keksz

Egy kicsit túlzásba is vitték, és akkor enyhén fogalmaztam. Kalimpáltak össze-vissza, többször majdnem fejbe verték egymást, újabb és újabb botokat gyűjtöttek és láthatóan rettenetesen élvezték, hogy dzsungelharcost játszhatnak, az amúgy autók által is tökéletesen járható másfél méter széles úton. Felmásztunk az út végéig, megcsodáltuk Atenast (és talán a Poás és az Irazú vulkánokat is), megettük a kekszeinket és hazaballagtunk. Mindenki jól mulatott. A lányok valami bizarr végtelen történetet költöttek dinókról és dinó kakikról (tehéntrágya volt az úton) és közben folyamatosan vihogtak. Dávid is lelkesen integetett minden legelésző bocinak, tényleg helyreállt a jókedve.

A zsákmány

Végezetül beültünk a kávézóba egy-egy adag maracuya fagyira. Útközben Léna talált 100 Colón-t. Hatalmas fogás, mert eddig többnyire csak 5-10 Colón-osok voltak a gyűjteményben. Ügyes kislány, már nagyban csinálja.   

Délelőtt - amíg Dávid aludt - a lányok lementek a házban (a gázos mellett) üzemelő papírboltba, ahol Léna vett magának és Lucának 1-1 ceruzát a talált pénzéből. Annyira édes. Teljesen meghatódtam, hogy Lulunak is vásárol. Hanna nem kapott semmit, mert épp rossz fát tett a tűzre, de szerencsére nem vette a lelkére. Profin tudják nevelni egymást. 

Egyszerűen eldőlt. A feje alatt Lulu bugyija látható.

Holnap megkezdjük a két napos Hanna-Léna ünneplést. Hatalmas az izgalom. Hannus ma is emlegette a sakk-készletet, amit tőlem fog kapni. Csakhogy nem fog, mert Luca és Léna készítettek neki egyet papírból. Nagyon cuki lett, csak Dávid meg ne kaparintsa, mert akkor tényleg vennem kell majd egyet.

2013.07.29 Végre vásárlás

A lakásunk alatt gázpalack cseretelep működik. Úgy tűnik, errefelé vezetékes gáz nincs, úgyhogy az egész környék ide hozza a kiürült palackokat. Nagyon sok van belőlük, folyamatos a jövés-menés. A hely minden nap üzemel, reggel 7-től este 7-ig. Hétvégén is. Hajnalban mindig érkezik egy hatalmas teherautó, hozza a tele palackokat, némi átpakolás, majd távozik az üresekkel. 

Dolgoznak a fiúk (reggel 7-től délután 3-ig csinálták)

Maga a teherautó sem egy halk darab, de a pakolás, na az valami elképesztő. Úgy hajigálják a 1.5 méter magas alumínium tartályokat, mint a reptéren szokás a csomagokat. Minden alkalommal azt hiszem, hogy ránk dől a ház. Nappal is ijesztő, de ma reggel 5-kor jöttek. Jó reggelt nekünk és minden kedves szomszédunknak!

Pöttyöske sütizik

Később valamiféle építkezés zajlott a járdán. Tetovált fiatalemberek tettek-vettek, a lányok meg vihogva nézték, ahogy a fehér pólósnak kilátszik a feneke a gatyából, amikor leguggol. Nekem is meg kellett csodálnom a látványt. Eleinte nem tudtuk mire készülnek. Hosszan méricskéltek, majd madzagokat húztak ki a betonon. Hihetetlen lassan történtek a dolgok, pedig ketten is úgy tettek, mintha csinálnának valamit. A lányok órákon keresztül szájtátva bámultak ki az ablakon. Pont alattunk dolgoztak, úgyhogy olyan volt, mint a páholy az Operában. Nekünk volt a legjobb helyünk.

Hanna pózol

Sok találgatás után rájöttünk, hogy parkolót festenek az aszfaltra. Nyilván annak a buzi teherautónak. Rettentő szakszerűen dolgoztak. Ez nem csak a tempóból látszott, hanem abból is, ahogy a kiömlött festéktócsát egyszerűen eltakarták egy vödörnyi sárral, amit az út széléről kanalaztak össze. Már alig várom a következő esőzést. Délután lett, mire elkészültek, de meglepően jól mutat a felirat. Hiába, jó munkához idő kell. Meg némi sár.

Lulu kapott egy cukorkát a boltban

Dávid reggelre pöttyösre váltott. Épp azon örvendeztünk, hogy nyomtalanul elmúlt a láza, amikor észrevettük a piros foltokat a hasán. Instant pánikhangulat, megyünk az orvoshoz. 

Léna mosoly

Ez minimum dengue (ami amúgy teljesen kizárt a lappangási idő miatt), de lehet, hogy valami sokkal komolyabb. Hívtam is a biztosítót, hogy orvos kell, de azonnal. Felesleges volt. Amíg vártuk, hogy visszahívjanak, némileg megnyugodtunk, mert Dávid kedve változatlanul jó volt és egyéb mérgezésre, vagy ki tudja milyen szörnyűségre utaló jeleket sem láttunk rajta. Mivel a biztosító nem hívott, elindultunk a város irányába, hogy addig is elolvassuk, az Interneten fellelhető összes okosságot a láz utáni pöttyösödésről. Derek étterme előtt, a földön ülve (az étterem hétfőn zárva van) végül sikerült hálózathoz jutni és 3 perc alatt kideríteni, hogy egész biztosan a híres három napos lázról van szó. Semmi komoly, a nehezén túl vagyunk, a gyermek nincs veszélyben. 

Jár a baba, jár

Azt is írták, hogy a kiütéses szakaszban jellemzően nyűgösebbek a páciensek, mint a lázasban és mivel Dávid dél óta folyamatosan hisztizik, minden maradék kétségünk is elmúlt. Már biztos, hogy jól diagnosztizáltuk a betegséget és pár napon belül a foltok is megszűnnek. A biztosítós egyébként később visszahívott, hogy elmondja, San Joséba kell mennünk, mert ott van szerződéses partnerük. San José 1 óra busszal, tőlünk gyalog 5 percre pedig van egy hatalmas klinika. No comment. Csak beteg ne legyen az ember.

Apu a zenész

   



A kirándulás így megint elmaradt, elmentem viszont vásárolni. Egyedül. A délutáni csendespihenőt arra használtam, hogy végre beszerezzem Hanna és Léna születés- és névnapi ajándékait. Már csak 3 nap van hátra és kezdett komolyan nyomasztani a dolog. Hanna kapni fog egy szandált, Léna pedig egy UNO kártyát. Ezen kívül vágytak még nagy zacskó fagyasztható zselére és valami meglepetésre. Találtam egy remek 100 Ft-os boltot, ahol vásároltam rengeteg, igen hasznos kincset, úgy mint szilikon hajgumi, almaillatú parfüm, kistükör és Lénának nyakba akasztható pénztárca.  Ez utóbbi azért elengedhetetlen, mert Léna napjában minimum 3-4 pénzérmét szed fel a földről. Egyfolytában a földet bámulja, kicsit már aggasztó is ez a nagy lelkesedés. Tény viszont, hogy jelenleg ő a legkomolyabb pénzkereső a családban.

A kasszánál ismét sikerült megtréfálnom az eladót azzal, hogy a 4550 Colón-os végösszeget egy darab 5000-es papírpénzzel és 550 Colón-nyi apróval próbáltam meg kifizetni. Az aprópénzek hatalmasak és igen nehezek, ha nem költöm őket megfelelő tempóban, a pénztárcám féltégla súlyúvá dagad. A srác látszólag kevésbé jött zavarva, mint korábbi áldozataim, de azért a biztonság kedvéért előkapta a számológépet, nehogy rosszul adjon vissza. Értem én, hogy nem lehet mindenki matekzseni. És ezúttal legalább nem külön kaptam meg az 550-et, és azt, ami még az 5000-ből visszajár.

Az ajándékok

Délután Árpi végre szerzett egy gitárt. Azóta nagy a boldogság. Vacsorához Bryan Adams, „Everything I do, I do it for you” című számát hallgattuk spanyolul. Egyelőre nem Árpi előadásában, hanem a szomszédból jött, de remélem, hamarosan ő is megtanulja.

Itt így néz ki egy torta. Ilyet biztosan nem veszünk.

Internetünk még mindig nincs, vettünk viszont egy feltöltő kártyát a mobilomba. Mostantól helyi tarifán lehet hívni minket.

2013.07.28 A nagy zuhé

Dávid végre jobban van. Hajnalban még kapott egy adag lázcsillapítót, de napközben egyszer sem ment olyan magasra a láza, hogy gyógyszer kelljen.  A jókedve is kezd visszatérni. Lassan indulhat a vulkántúra. Persze nem holnap, de a jövő héten elmegyünk, az már biztos.

Bohóckodás

A kedvenc helyünk

A délelőttöt még a lakásban töltöttük, hogy Dávid pihenhessen. A lányokat megszállhatta valami, mert mindhárman átmentek házitündérbe. Lucus mosogatott, Hanna Dávidot pesztrálta, Léna pedig órákon át pakolászott. Mindenhol rendet rakott, még a fogkeféket is sorba állította. Este aztán nagyon meg volt bántva szegény, amikor használat után nem a „helyükre” kerültek vissza. Pedig ő megmondta, hogy rendet kell tartani.

Zsebkutya

Kora délután felkerekedtünk, hogy kedvenc kávézónkban végre hozzájussunk napi Internet-, koffein- és fagyi-adagunkhoz . A parkban műsor volt. Egy darabig néztük a táncoló bohócokat, de a maracuya fagylalt mindenkit jobban vonzott, úgyhogy nem maradtunk sokáig. A kávézóban a bácsi már nyúlt is a fagyis kanálért, amint beléptünk. Láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy órák ülünk ott minden nap, fejenként 1-1 kávé és/vagy fagylalt társaságában. Ráadásul lógunk a neten és kisajátítjuk a sakk-készletet is. A lányok imádnak odajárni. Őket nem érdekli, hogy amióta itt vagyunk, a bolton és a kávézón kívül sehol sem voltunk. Számukra a nyaralás így is tökéletes. Én azért nem bánnám, ha kirándulnánk is néha. Holnap talán sikerül túráznunk egy kicsit.

Ez itt kérem szépen rendes eső

Várakozunk

Végül ott kellett hagynunk jó kis helyünket, mert fenyegetően gyülekeztek a felhők, és még nem vásároltunk. Hihetetlen, hogy minden nap annyi cuccal jövünk haza a boltból, hogy cipelni alig bírjuk, másnap délben pedig újra üres a hűtő. Érthetetlen hova lesz ez a rengeteg ennivaló. Most csak rizs és avokádó kellett (de tényleg semmi más), a kasszától mégis 5 tele zacskóval távoztunk. Fizettünk, pakoltunk, majd abban a pillanatban, hogy kiléptünk az üzletből, az eső elkezdett ömleni. Nem esni, nem zuhogni, ömleni. A lányok kidugták a kezüket az eresz alól, háromig számoltak és nevetve nézték, ahogy egy kisebb folyónyi vízmennyiség csurog végig a karjukon. Bele kellett törődnünk, hogy egy darabig nem megyünk sehová. Annyira esett, hogy egy taxiba sem tudtunk volna beszállni anélkül, hogy a frissen megjavult babát és a notebookot teljesen el ne áztatnánk.

Villanyszerelés

Szerencsére nincs TV-nk – pontosabban készülék van, adás nincs – úgyhogy nem voltunk késében valamelyik - itt oly népszerű - 180 részes brazil szappanopera aktuális epizódjának kezdéséről. Nyugodtan ácsorogtunk 20 percig a bevásárlókocsik számára fenntartott fedett részben. Néztük az egyre növekvő tömeget (mindenki várta, hogy elálljon végre), Dávid az előzőleg vásárolt kukoricapelyhet majszolta, a lányok pedig tornáztak a korláton. Időközben kicsit jobb lett a helyzet, de el nem állt teljesen. Amikor meguntuk a várakozást (és letettünk arról, hogy komolyabb megázás nélkül hazagyalogoljunk), leintettünk egy taxit, bezsúfolódtunk 6-an és 600 Colónért (~300 Ft) - ez a kezdő tarifa a taxiban - elvitettük magunkat a 300 m-re lévő lakásunkig.

Dávid legújabb trükkje, hogy négykézlábról feltolja a popsiját annyira, hogy a lába teljesen ki legyen nyújtva. Nagyon praktikus, mert így szükség esetén át tud nézni a lábai között és láthatja, mi folyik a háta mögött (fejjel lefelé).

  

Kukucs

2013.07.27 Szobafogság

Zuzugörsz (azóta kiderült, hogy valószínűleg Zoobles a neve)

Dávid továbbra is beteg, ezért úgy döntöttünk, ma nem nagyon visszük ki őt a házból, hátha így jobban gyógyul szegényke. A nap tehát nagyrészt a négy fal között zajlott, ami mindenki idegeit megviselte.

Piknik a nappaliban

A lányok elképesztően sokat beszélnek. Bizonyos nagyon megbízható kutatások szerint a férfiak napi 400 szót mondanak, míg a nők ennek a 10-szeresét. Esetünkben ez a szám legalább 25. Megszorozva 4-el, az 100. Árpi tehát 400 szót mond (később majd Dávid is fog ugyanennyit), mi többiek pedig összesen 40.000-et. Én is rosszul bírom a folyamatos hangzavart, de el lehet képzelni ő mit érezhet egy-egy felesleges szájtépésben gazdag este végére. Őrjítő, hogy sokszor a saját gondolataimat is elfelejtem, mert mire a gondolatmenet végére érnék, már 3-szor félbeszakítottak. 

A teljes megőrülés

Blogírás közben például minden második szó után megjelenik valaki, hogy valami lényegtelen kérdést sürgősen megvitasson velem (pl milyen aranyos Dávid, amikor így vagy úgy, illetve mi a véleményem az iskolai menzán hétfőnként kapható lókolbászról). Van, hogy csak felajánlják a segítségüket az íráshoz. Irtó cukik, de sehogy sem értik, hogy az egyetlen segítség az lenne, ha egyszer végre 10 percig csöndben maradnának. Valahol persze megértem őket. Ha az embernek mondandója van, azt nem szabad bent tartani. Ha pedig nő az ember, akkor valószínűleg nem is lehet.  

Megsült A Kenyér

Ebédre elkészült a csirke és a krumplipüré. A lányok evés közben újabb beszédrohamot kaptak és ezt kényszeres helyváltoztatással kombinálták. Kevés volt a mai mozgásadag. Az étkezés végére mindketten úgy éreztük, kell egy kis szünet, úgyhogy Árpi kötelező csendespihenőt rendelt el a lányoknak a szobájukban. Dávid is tudta a dolgát - még evés közben elaludt a kezemben - őt csak le kellett tenni az ágyra. Miután mindenki elhagyta a terepet, mi kettesben beültünk a hintaágyba és titokban megettük az összes dugi OREO kekszet. Csodálatos délután volt. Egy teljes óra csend.

A szobafogság nagy előnye, hogy végre tökélyre fejleszthettük a kenyérsütési technikánkat. A reggeli kenyérben még mindig nem nagyon akart működni az élesztő, de az esti adag már gyönyörűen felfutott. Az eredmény egy, az eddigiekhez képest dupla méretű cipó lett. Hiába, gyakorlat teszi a mestert. Árpi szerint persze az eszünket sem árt használni néha és langyos tejbe tenni azt az élesztőt. Ez is egy megközelítés.

Léna legújabb megfigyelése a reggeli pelenkázásnál: „Dávidnak pirosak a gombócai.” (gy.k. a golyói)

Fáradt kislányok

2013.07.26 Sakk-őrület

Németül is lehet sakkozni

Dávid az éjszakát jobbára nyüglődéssel töltötte és még délelőtt is nagyon lázas volt. A lányok kedvesen vigasztalták szegényt, de ő inkább csak engem akart. Árpi közben palacsintát sütött, rekord lassúsággal. 2 óra alatt készült el 20 darab. A főzőlap hasít.  

A sakk-őrület nem csillapodik. Léna már kora reggel ment volna a kávézóba. Először azt hittem fagylaltot enne reggelire a drága, de nem. Ő a sakktáblát hiányolta. Ekkor Árpi elkövette élete legnagyobb hibáját. Elárulta neki, hogy a számítógépen van egy sakkprogram. Már amikor kimondta sikítottam. Soha többé nem jutok a gépemhez. És tényleg nem. Reggel óta folyamatos közelharc folyik a laptopért. 

Közben egy kirakós is elkészült

Délben azért elmentünk a fagyizóba is. A lányok azonnal rácuppantak a sakktáblára és 3 órán keresztül nem szóltak hozzánk. Ilyen is ritkán fordul elő. Közben megjött Sylvia, egy német „ismerősünk” (az elmúlt három nap mindegyikén találkoztunk vele a legkülönfélébb helyeken). Ezúttal a kislányával jött, akit Luca (Árpi segítségével) azonnal megtanított sakkozni. Amikor megunták a játékot, az asztalokon kezdtek fogócskázni. Anyuka rögtön mondta is, hogy neki csak ez az egy gyereke van, de ez 3-al felér és a 3-ból egy fiú. Lulu nagyon jól szórakozott és egy kicsit a németet is gyakorolta.

A szomszédunk

Vacsorára krumplipüré- és sültcsirke-készítési terveink voltak. El is mentem a boltba húsért. 10 perc álldogálás után kiderült, hogy ha nem húzok sorszámot, akkor állhatok itt estig, húst akkor sem fogok kapni. Lenyűgöző rendszer. Hogy erre Magyarországon miért nem jöttek még rá? Így már hirtelen az sem tűnt olyan idegesítőnek, hogy a hentes fele olyan gyorsan dolgozik, mint az otthoni aranyos bácsi a SPAR-ban, hisz amíg ő kiszolgálja az előttem lévő 5 vásárlót, addig én nyugodt kereshetem – teljesen sikertelenül – a sütőpapírt. 

Útban a kávézóba

Végül csirkemellet is hiába vettem, mert már nem volt idő megsütni. Hazaérkezéskor mindenkit az éhhalál fenyegetett, így kénytelenek voltunk gyorsabb megoldáshoz folyamodni. Természetesen bab, ami már ott figyelt a hűtőben, csak fel kellett javítani némi hagymával és paradicsommal. Sebaj, majd holnap lesz csirke.

Real estate

A lányok normális esetben vacsora után olyan fáradtak, hogy csak beesnek az ágyba. Még puszi sem mindig jut, mert van, hogy mire észbe kapok, valaki már elaludt rajzolás vagy társasjáték közben.  Ma nem így volt. Le sem lehetett őket lőni. Hanna és Léna a sakkprogramon lógtak, Luca meg hangosan kommentálta az eseményeket. Kiderült például, hogy a király egy kis tutyi-mutyi, beszari alak, aki csak a sarokban remeg, amíg a királynő védelmezi őt. Luca értelmezésében a sakk egy olyan játék, ahol megfelelő hangsúlyt kap a nők egyenjogúsága. Kis okos, rögtön átlátta a lényeget.

Amint Dávid meggyógyul, kirándulni megyünk a Poás vulkánhoz. Mindennek utánanéztünk. Nincs messze innen és állítólag nagyon szép. Már alig várom.

2013.07.25 Beteg baba

Kedves Anna és Kristóf!

Nagyon Boldog Névnapot Nektek! A lányok ezt a rajzot hárman készítették. Lulu rajzolt, a többiek színeztek. Most már egyszer tényleg veszünk sima fehér lapot, hogy ne legyen minden rajz vonalas, de remélem így is tetszik. Nagy puszi Katának is! 

Boldog Névnapot! Annácska kifejezetten gyönyörű, remélem látjátok!

Ez a rajz pedig Papapié. Léna alkotása.

Lénától szeretettel 

Dávid ma reggelre kicsit elromlott. Csak bágyadtan nézett maga elé és a láza is felment.  A nap folyamán többször adtunk neki Nurofen-t, amitől mindig teljesen felpörgött, és mint a mérgezett egér szaladt körbe négykézláb a lakásban. Tartott ez addig, amíg el nem múlt a gyógyszer hatása és ő újra magába nem zuhant. Ekkor újabb Nurofen, újabb jókedvű periódus, újabb hullámvölgy… Szegény baba.

Hurrá, karkötő!

Nagy kirándulást így nem is terveztünk mára. Csak egy rövidke túrát a supermercado-ba némi tisztítószerért, hogy eltávolíthassuk a sütőre rárakódott, fél centi vastag, 5 éves zsírréteget. Árpinak 3 órás intenzív sikálás árán sikerült láthatóvá tennie a főzőlap kerámia felületét. Végre indulhatott a reggeli tükörtojás-készítés. Délben. Árpi megmondta, hogy már este meg kellett volna venni azt a hülye zsíroldót, de én lebeszéltem róla! Mañana.  

A boltban beszereztünk mindenkinek egy-egy dengue-karkötőtt is. Minden helyi visel ilyet és a lányok már tegnap óta nyúznak, hogy nekik azonnal szükségük van egyre. Sárga, spirálba feltekert, szagos, műanyag madzag, ami - ha az ember erősen hisz benne - megvéd a dengue-től és nyilván a rossz szellemektől is. Most végre mindenkinek lett saját karkötője, és egy flakon szúnyogirtó áráért 200 teljes órán át biztonságban érezhetjük magunkat. Legalábbis a jobb csuklónkat. Azért szúnyogriasztóval is bekenek mindenkit. To be on the safe side.

Ha ki kellene húzni valakit a tóból.
Természetesen egy Land Rover lökhárítóján láttuk.

Most, hogy végre van sütőnk, elhatároztam, kenyeret fogok sütni. Eddig otthon csak géppel dagasztottam, úgyhogy nem vagyok nagy élesztő-futtató bajnok, de gondoltam nem lehet olyan ördöngös dolog, másnak is szokott sikerülni. Sportszerű nehezítésként por élesztőt vettünk, mást nem lehetett kapni a boltban. Recept és mérleg hiányában pedig, otthoni kenyérsütő-gépes emlékeimre és a szemmértékemre voltam kénytelen támaszkodni. Nagyjából összekutyultam a tésztát, meggyúrtam, letakartam és vártam, hogy megkeljen. Nem akart. Sebaj, majd megkel a sütőben. Nem igazán tudtam eldönteni, milyen melegnek kellene lennie a sütőnek, de a 180 fok megfelelőnek tűnt: nem túl sok, de nem is túl kevés. Betettük a kenyeret, majd a nagy munka végeztével ledőltünk a hintaágyra pihenni és vártuk, hogy a sülő kenyér finom illata megcsapja az orrunkat. Addig-addig vártunk, hogy arra eszméltünk, füst árad a konyhából.  Húha, ez ilyen gyorsan megsül? Szaladtunk a sütőhöz, hogy – mint a klasszikus viccben – megnézzük mit csináltunk. A kenyér minden előzetes várakozással szemben gyönyörű lett. Alul kissé megégett és lehetett volna sósabb, de első próbálkozásnak nagyszerű. Jobb volt, mint bármelyik pékárú, amit az elmúl 5 hétben a boltban vettünk. Szuper, tudok kenyeret sütni.

A kakaós csigát nem mertem lefotózni

A hatalmas sikeren felbuzdulva, este csináltam egy adag kakaós csigát is. Ehhez már kerítettem receptet az Internetről, úgyhogy biztos voltam benne, tökéletes lesz. Hát nem. Órákon át gyúrtuk, kenegettük, tekergettük, az eredmény pedig egy kemény, alul szenes, felül nyers, keletlen rettenet lett. Egyértelműen az élesztő és a sütő a hibásak. Mi van, ha nem is élesztőt vettünk? Spanyol rajta a felirat, akár egérirtó is lehet a dobozban. A sütővel meg az a baj, hogy csak alulról melegít és emiatt az alja már megég, mikor a teteje még meg sem sült. A gyerekek ennek ellenére megették a csigákat, hiába tiltakoztam (cukor van benne bőven, persze, hogy ízlett nekik), de azt hiszem, át kell értékelnem pékmesteri képességeimet. Azért nem adom fel, kenyér holnap is lesz.

Sakkmesterek

A délutánt a kávézóban töltöttük. Árpi és én felváltva lógtunk az Interneten, míg Dávid a másik kezében kókadozott. A lányok sakkoztak. Hihetetlen. Azt sem tudtam, hogy tudnak sakkozni. Néha ugyan furcsa szabályokat is bevezettek, de összességében valóban sakknak tűnt a dolog. Léna volt talán a leglelkesebb, kért is egy sakktáblát névnapjára.

Itthon Árpi talált egy műanyag játékot a terasz alatti ereszben. Egy olyan kis gömbbé összecsukható állatkát, amin ha megnyomunk egy gombot, szétnyílik és lesz teste, meg fülei. Amint előkerült a golyó, a lányok elkezdtek osztozkodni, hogy kié is legyen. Egy darabig nem tudtak megegyezni, de végül megszavazták Lulunak, mert neki ilyen izéje még nincs. Olyan természetesnek tartották, hogy az övék a kincs, hogy Árpi viccből azt mondta, ezt nekem adja ajándékba. A lányok nevettek, nem hittek neki. Ezt nem hagyhattam annyiban! 

Még szép, hogy az enyém. Nekem nincs semmiféle játékom. Ez lesz az én kicsikém.

Ne már anya!! Csak viccelsz, ugye? Nem kell neked gyerekjáték!  

Dehogynem. Ez márpedig az enyém, Árpitól kaptam.

Ez a párbeszéd estig még vagy ötször megismétlődött. A lányok nem tudtak napirendre térni a dolog fölött. Mi meg annyira élveztük a helyzet abszurditását, hogy nem akartunk lemondani „zuzugörsz”-ről (állítólag ez a neve). Végül mindhárman beletörődtek, hogy ezt most nem kaphatják meg, de azért este Luca a fülembe súgta, hogy „Ugye anya majd nekem adod, ha meguntad?”