2013.08.29 Granada - Las Isletas

Volcán Mombacho

Éjszaka nem sokat aludtunk a meleg miatt, de így legalább jól hallottuk a ventillátor zúgását. Mert az bizony zúgott, mint a fene. Hajnalra egy picit azért lehűlt a levegő, de addig kibírhatatlan volt a hőség. Meg is beszéltük, hogy legközelebb – kerül, amibe kerül - csakis légkondis helyre megyünk. Amióta Costa Ricában vagyunk, ez sosem volt szempont. Még az óceánnál is túléltünk egy hetet 2 ventillátorral, de Granada úgy tűnik, meghaladja a képességeinket.  

Madárka reggelizik

Ennek megfelelően reggel kicsit gyűrötten ébredt mindenki.  Legfőképpen én. Ilyenkor pedig senki se szóljon hozzám. Egy szót se. És pláne ne akarja megmondani, hogy mit csináljak (anya add ide, anya tedd oda, anya állj fél lábon). Ezt persze teljesen felesleges 3 örökké csipogó kislánytól megkövetelni. Nem is tudom mit képzeltem, amikor összeszorított fogakkal és villámló tekintettel vártam, hogy végre csönd legyen. Nem lett.

Hajókázunk

Némi morgás után aztán jobbnak láttuk reggeli és kávé után nézni. A kávé talán majd segít rajtam. 7-kor meglepő módon szinte minden hely zárva volt még. A reggelire szakosodottak is. Valószínűleg Európában ez nem lenne annyira furcsa, hisz ráér az ember 8-kor is enni. Na, de egy olyan városban, ahol 11-kor már akkora a hőség, hogy a mindenkinek vissza kell vonulnia az árnyékos hintaágyába egy kis sziesztára, ott logikus lenne korán kezdeni a napot. Végül a francia pékségben sikerült vásárolnunk finom croissant-ot és erősen felejthető tejes kávét (vizes kávé, színezékként némi tejjel). A célját azért elérte, újra önmagam lettem. Főleg miután hazafelé egy hotel éttermében egy valódi Caffé Latte-t is megittunk. Nem bíztuk a véletlenre. Még a végén túl korán múlik el a koffein hatása, és én hipp-hopp visszaváltozom morcos boszorkává. Ennyi gyerekkel ezt mégsem reszkírozhattuk meg.

A kapitány szedte nekünk

Reggeli után túrára indultunk. Hajótúrára. Árpi úgy érezte jóvá kell tennünk a múltkori hajókázós ballépést és újra nekifutni, hátha ezúttal sikerül is jól éreznünk magunkat a pénzünkért. A hely tökéletesen megfelelt eme tervünk megvalósításához, ugyanis a Nicaragua-tó – aminek a partján Granada fekszik - a világ 19. legnagyobb tava. A közepén még vulkán is van. Itt aztán hetekig lehet csónakázni, ha az ember elég elszánt.

Dávid csak mérsékelten élvezte a kirándulást

Közvetlenül a város határában található egy félsziget, ami körül 365 kisebb-nagyobb sziget helyezkedik el. Ahogy ezt többen is büszkén elmondták, az év minden napjára jut egy. Szökőévben azért bajban lehetnek, de erről bölcsen hallgattak.  

A szigetek és a vulkánok a környék legnagyobb látványosságai és a városban minden sarkon be akarják szervezni az embert egy ilyen vagy olyan túrára. Úgy tűnt, mintha Granadában mindenki ebből élne. Mi a szigettúrára (Las Isletas) fizettünk be. Némi aggodalom azért volt bennünk, de úgy okoskodtunk, hogy ahol ezt ennyi ember csinálja, ott nem engedhetik meg maguknak, hogy átverjék a szegény balek turistát.

A túraszervező reggel 8-ra jött értünk taxival, hogy elfuvarozzon a partra, ahol már várt minket a hajóskapitány. Eddig jó. Főleg mert úgy tűnt ezek tényleg ismerik egymást és a hajó alján sem úszkáltak döglött halacskák. A lányok meg is jegyezték, hogy szuper, ezúttal nincs büdös. Beszálltunk a helyes kis 12 személyes, fedett motorcsónakba és nekivágtunk az útnak.

Kilátás

A szigetek jelentős része lakott. Romos halászkunyhótól kezdve, 18. századi erődön, hotelon és éttermen át, a hiperpuccos, jachtos, medencés, kacsalábon forgó palotáig minden van itt. A kapitány az összes nagyobb villáról elmesélte, hogy ki lakja és az illetőnek miből van a sok pénze (kávé, sör, drog… na jó, drogot nem mondott, de kellett ott lenni olyannak is). Voltak eladó szigetek is. Állítólag 250-300 ezer $-ért bármikor vehetünk egyet magunknak. Remek vétel. Főleg, ha a jachtot is odaadják hozzá. Most majd bajban leszünk, hogy hová költözzünk, ha tényleg megnyerjük a lottóötöst.

Puccos sziget

Azonban mégsem ezek voltak a legérdekesebb szigetek. A legjobb ugyanis lakatlan. Emberek által legalábbis. 4 irtó vicces majom él rajta, akiket a szomszédos szigeten lakó állatorvos vitt oda valamiért (a pontos okot a jelenlegi spanyoltudásunkkal lehetetlenség lett volna kideríteni) és ők azóta a pici szigetükről (kb 15x20m) szórakoztatják a turistákat. 

Kedvencünk a maki

Látszott rajtuk, hogy tudják a dolgukat, mert amint közeledtünk, kirohantak (csimpaszkodtak, ugráltak) a part menti fákra és onnan néztek minket. Hihetetlen édesek voltak a hosszú kezeikkel, lábaikkal, ahogy úgy sétálgattak a fákon, mintha emberek lennének, csak közben néha a farkukkal is kapaszkodtak egy picit (itt most becsszó semmi malacságra nem gondoltam).  Amikor pedig a bácsi átkormányozta a csónakot a sziget másik oldalára - hogy jobbak legyenek a fények a fotózáshoz - a makik azonnal jöttek utánunk. A kapitány unszolására (nagyon nem kellett persze unszolni senkit) a lányok kekszeket dobáltak nekik, amit azok ügyesen kihalásztak a vízből. Amit a majmok nem értek el, azt egy élelmes madár szedett össze, ami pedig neki sem kellett, azt a halak ették meg hatalmas uszonycsapkodás közepette. Tiszta állatkert. A lányok szerint már ezért megérte eljönni Nicaraguáig.

Egy jó nagy tó a háttérben
(Léna foga az OREO-tól fekete,
egyelőre nem kell fogorvoshoz rohanni)

Nagyjából két óra hajókázás után visszaértünk a szárazföldre, ahol már várt minket a taxi. Ennek ugyan nem örültünk, mert sétálni szerettünk volna, de sajnos nem lehetett a sofőrt lebeszélni arról, hogy - 50 Córdobáért (kb. 500 Ft) - visszavigyen minket a városba. Később az is kiderült, miért: a túraszervező embernek volt ott dolga. Mindegy, ezen az apróságon már nem akartunk kiakadni, hisz a kirándulás igazán jól sikerült. Vettünk inkább két kókuszdiót és kókusztejet iszogatva néztük még egy kicsit a hatalmas tavat. 

Léna nem szereti