2013.08.18 Papucs, papucs, papucs

Micsoda kényelem

2 hónapos lassú leépülés után, tegnap végül Árpi utolsó papucsa is megadta magát. Mai program cipővásárlás, mégpedig San Joséban. Atenasban már minden boltot végignéztünk és 46-os papucsot sehol sem árulnak. Egyetlen egy helyen sem.  0! Veszkó csizma talán akadna, de papucs az nincs. Itt már gyanút kellett volna fognunk, de naivan azt képzeltük, kisváros, kis választék. A nagyvárosban majd biztosan könnyedén találunk megfelelőt.

Valójában már napok óta készülünk San Joséba, de eddig mindig győzött a mañana. Most viszont, hogy halaszthatatlanná vált a dolog, reggel kisebb fejetlenséget követően felültünk a 9 órás buszra és irány Horány. Elnézést, San José!

Ebéd

Fagyiiiiiiiiiiii

Az utazás nem volt egyszerű. Dávid rettenetesen rosszul viseli a buszozást. Folyamatosan sipít, nyüglődik, fészkelődik, ki akar ugrani a kezemből. Már korábbi utakon is próbáltuk etetni, itatni, ringatni, altatni, de általában maximum néhány percre lehet lekötni a figyelmét. Ez most sem volt másként. Közvetlen indulás után, gyors egymásutánban megevett két banánt, nézelődött 3 percig, majd elkezdte a műsort. Nekem egész úton azon járt az eszem, hogy az 5-6 órás buszozást Nicaraguába - ami vízum-meghosszabbítás okán egy hónapon belül esedékes - egész biztosan nem fogom ép ésszel kibírni. Árpival oda-vissza átbeszéltünk a pálinkáskenyér-módszert és egyelőre nem döntöttük el, hogy Dáviddal etetjük majd a „nyugtatót”, vagy velem, de az biztos, hogy ilyen hiszti közepette az a távolság már nem abszolválható. 

Sürgősen szereznünk kell egy etetőszéket,
mert a Mekiben nem akarták nekünk adni
az ottanit

A lányokkal szerencsére nincs sok gond. Nagyon ügyesen üldögélnek és csacsognak egymással még hosszabb távokon is. Kivéve, amikor unatkoznak (mint ma) és azzal szórakoztatják magukat (és a buszsofőrt), hogy 100 méterenként megnyomják a megállásjelző gombot. Haha, milyen vicces. De a legviccesebb az, hogy erre a buszsofőr nem a Magyarországon 
megszokott tanísd-meg-a-szaros-kölködet-viselkedni stílusban utasított, minket rendre, hanem kedvesen hátraszólt, hogy „Elnézést Uram, a gyermekek nyomkodják a gombot!” És még ő kért elnézést! Haha. Mi meg szép csöndben elsüllyedtünk szégyenünkben. Haha.

Az igen fárasztó egyórás izom- és idegtorna után, megérkeztünk San Joséba. Egyenesen a sétálóutcához siettünk, ahol egyik cipőbolt éri a másikat. Annyi van belőlük, mint égen a csillag. Ha az ember közelebbről megnézi, akkor azért kiderül, hogy valójában 3-4 boltnév váltogatja egymást (piros logós cipőbolt, kék logós cipőbolt, narancssárga logós sportbolt, újra piros logós cipőbolt…), de minden esetre lábbeliben nincs hiány.

Ruhát kapott a néni

Hatalmas lelkesedéssel rontottunk be az első boltba, ahol azonnal három eladó is elénk szaladt. Papucs van-e, kérdeztük. Már hogy ne lenne! Papucs az van dögivel. Na, és 46-os van-e? Hogy micsoda? 43-ast tetszett mondani? (jó, hát a spanyolunkon dolgozni kell még egy picit) Nem, nem. 46-ost keresünk, esetleg 47-est. Jaaaa, hát az nincs. Costa Ricában ilyen nem létezik.

Azta, mekkora cici!

Ez a párbeszéd nagyjából 35-szor ismétlődött meg. Voltak, akik kedvesen kacagtak a méret hallatán. Mások döbbenten bámultak.  Volt olyan is, aki megpróbálta meggyőzni Árpit arról, hogy tulajdonképpen egy 44-es is tökéletes választás. Már majdnem buszra ültünk, mert azt mondták ekkora „sandalia”-t (jó név egy férfi papucsnak) csak Escazu-ban kapunk, amikor - csodák csodája - az egyik helyen találtunk egy majdnem elfogadható kinézetű és minőségű túraszandált. Egy darabot a 150 négyzetméteres boltban. 

Pont jó

Szuper, mission completed. Már nyúltam is a pénztárcáért. Mindegy mibe kerül, de fizessük ki azonnal, nehogy a végén valaki elhappolja előlünk. Árpi azonban úgy döntött, hogy ahol egy van, ott lesz még több is, úgyhogy folytattuk a keresést. És tényleg. 10 bolttal később további két vietnámi papucs jellegű, ránézésre kicsit gyengécske, de belülről biztosan arannyal bélelt (ezt az ára alapján gondolom) példányra leltünk. Ekkora választékban reménykedni sem mertünk, mégsem vettük meg őket. Fújj, milyen telhetetlenek vagyunk. De megérte annyit keresgélni. Az utolsó helyen ugyanis megtaláltuk minden 46-os lábbal megáldott férfi álmát: egy akciós, khaki színű Crocs papucsot. Bizony, 46-os méretben. És igen, rettentően bizarr, de Árpi nagyon boldog és ez a lényeg. Különben is nyaralunk, a kutya nem ismer minket errefelé.

2 óra 6500 Colón a szállás,
de kettőnél több fő esetén felárat számolnak fel.
Jó üzlet.

A nap fénypontja mégsem a papucs volt, hanem a kávéfőző. Igen, igen, megtaláltuk az alumínium kotyogóst is. Egy olyan műanyag karácsonyfától kezdve, családi kiszerelésű fogpiszkálóig mindent áruló szir-szar boltban vettük. Még a buszt is lekéstük miatta, de megérte. Holnap végre igazi kávét iszunk. Az 5.45-ös keléshez kelleni fog.

Végezetül vacsorához Dávid is felvette a saját kis szandiját. Ideje hozzászoknia, ha hamarosan járni akar.