2013.08.19 Első nap az iskolában

Indulunk

Az 5.45-ös kelés nagyon korai. Még akkor is, ha az embernek olyan remek kávéfőzője van, mint nekünk. Amikor megszólalt az ébresztő, Luca és Hanna azonnal előugrottak a szobájukból, mintha már órák óta az ajtó mögött állnának, jelre várva. Hip-hop felöltöztek és reggelit követeltek. Ma kivételesen nem kellett senkit sem nógatni. Pontosabban kellett. Engem. Olyan kábán tettem-vettem, mint aki két napja nem aludt. Még szerencse, hogy Árpi megcsinálta a reggelit (meg a kávét is), mert így időben és jóllakottan érkeztünk az iskolába.

Útközben

Persze teljesen felesleges volt rohanni. Ismét bebizonyosodott, hogy itt nem könnyű elkésni. Talán nem is lehet. A nagy kapkodás után ugyanis ¾ 7-től ½ 8-ig az iroda előtt ácsorogtunk és vártuk, hogy történjen valami. Becsöngetés után nem sokkal megjött a szigorú tekintetű adminisztrátor néni, aki ezután vagy 15 percig ránk se nézett, úgy tett-vett az asztal körül. Később vad telefonálgatásba kezdett, még mindig figyelemre se méltatva minket. Már pont kezdtem volna megsértődni, amikor kedvesen rámosolygott Dávidra és közölte, hogy épp azt próbálja kideríteni, melyik osztályba kísérje a lányokat. További 10 perc telefonálgatás és ki-be mászkálás után intett: Hanna, Léna padra leül, Luca indulás.

Almost there

Elsétáltunk az épület másik végébe, ahol egy osztályteremben elkeseredett tanító néni, tehetetlenül nézte, a rosszalkodó gyerekeket. Mint kiderült ő az énektanár. Éneklés nem nagyon volt, de azért reméljük, az jobban megy neki, mint a fegyelmezés. Persze a lányaim zenei érzékét tekintve, ez is irreleváns.

Szigorú tekintetű adminisztrátor néni gyorsan rendet tett a mihaszna kölkök között, bemutatta Lucát és már mentünk is vissza a kicsikhez. Hanna és Léna szófogadóan ültek a padon. Amikor megérkeztünk, felpattantak és boldogan szaladtak le a lépcsőn, a saját osztályaik felé. Mindkét tanító néni kedvesen üdvözölte és betessékelte őket a termükbe, ahová ők jó gyerekek módjára, félelem és ellenvetés nélkül beballagtak, hogy aztán egyetlen mukkot se értsenek egész nap.

Iskola kívülről

Mindhárom osztályban szorgalmasan megkérdeztem, meddig tart a mai tanítás. Lénának 10.30-ig (Micsoda? Otthon sokszor ilyenkor értünk be az oviba. Ennyi időre érdemes egyáltalán felvenni azt az egyenruhát? Csak összekoszolódik.), Hannának 13.30-ig, Lucának 14.20-ig. Szuper. Napi 4 menet a suliba. Még szerencse, hogy közel lakunk és szeretünk sétálni. Meg hogy reggel egyszerre kezdenek. Végül is, ha jól belegondolok, lehetne rosszabb is. 6 menet és Léna mondjuk, a város másik végébe járna. Esetleg esti tagozatos lenne, 15.00-tól 18.00-ig. Vagy az iskola nem is Atenasban lenne, hanem a Holdon. Van még egy csomó remek ötletem, de idő hiányában megtartom őket magamnak. Azért még kicsit reménykedem, hogy lesznek napok, amikor Lulu és Hanna egyszerre végeznek, mert hát a jóból is megárt a sok.

Iskola belülről

Miután a gyerekeket leadtuk, kicsit még álmélkodtunk azon, milyen furcsa is hármasban, majd mindketten mentünk dolgunkra. Én egy itteni anyukával sétáltattam babát, Árpi pedig végre valahára futott egyet. Ezzel nagyjából eltelt az idő 10-ig, amikor is indulhattam Lénáért a suliba. Kicsit később Hannáért, végül pedig Lucáért. Tényleg jó program.

Mindhárom lány nagyon élvezte az iskolát. Az osztálytársak mindenben segítettek, magyaráztak, kézen fogva hurcolták őket és elmenet hangosan kiabálva integettek a kapuból. Egyelőre hatalmas a siker. Még házi feladatot is csináltunk. Hanna a családot rajzolta le, Luca pedig a Titanic történetét fordította spanyolról magyarra, majd egy virágok között ücsörgő kislányt ábrázoló kép alapján komplett kis mesét írt spanyolul. Na jó, igazából együtt csináltuk, de nekem is legalább akkora kihívás volt, mint neki.

Én is iskolás vagyok!

Az egyenruhákat viszont nem mostam ki. Úgy döntöttem még egy napot kibírnak. Azért holnap megfigyelem, hogy a többiek cucca milyen állapotban van. Nem szeretném, ha az enyémek lennének a koszos gyerekek. 

Ma azt is megfejtettük, miért olyan - enyhén szólva - előnytelen az itteni nők alakja. A lányok - tisztelet a kivételnek - már tizenéves koruk végére komoly hízásnak indulnak (főleg hát- és has tájékon). Egy-két gyerek után meg hát húúú. Már reggel döbbenten figyeltük, ahogy a tanulók egy jelentős része fagylalttal a kezében érkezik az iskolába. A lányok kissé irigykedve szörnyülködtek a dolgon, mert persze mi is sok fagyit eszünk, na de mégsem reggel 7 előtt. Ez azonban még semmi. Hanna délután azzal jött haza, hogy az egyik osztálytársa minden szünetben újabb fagylaltot vásárolt magának, megette, majd fogat mosott. Így kell ezt. Nehogy elromoljanak a fogai. És természetesem éljen az egészséges életmód!

Na most akkor lesz itt valami, vagy hazamehetünk végre?

Nagyon jó nap volt. A legjobb, hogy senki sem mondta, hogy szép volt, jó volt, de holnap már nem menne. A lányok viszont annyira elfáradtak, hogy ¼ 8-kor aludt mindenki. Szerintem ez is remek.   

Mai vicces: a boltban szinte minden alkalommal, amikor kártyával fizetek, elkérik az igazolványomat. A jogosítványt szoktam odaadni, amit a pénztárcámban tartok a kártyák és Árpi jogosítványa mellett. Már egy ideje észrevettem, hogy az egyik eladó elkéri ugyan, de aztán alig pillant rá. Mintha csak arra lenne kíváncsi, zavarba jövök-e a dologtól. Múltkor ezen elméletemet ki is fejtettem a családnak és azzal viccelődtem, hogy legközelebb Árpi igazolványát adom oda, meglátjuk feltűnik-e neki. Ez a móka Hannusnak annyira megtetszett, hogy már előre unszolt, ma mindenképpen trükközzem meg a nénit. Hogy biztosan ne tudjak megfutamodni, a kis ügyes szándékosan abba a sorba állt, ahol a kasszánál az említett hölgy tevékenykedett. Én - jó anya lévén - nem akartam csalódást okozni a gyermeknek, úgyhogy fizetéskor valóban Árpi jogosítványát dugtam a nő orra alá. Ránézett, megköszönte szépen, majd lehúzta a kártyámat és mi röhögve távoztunk. Ennyit a biztonságról. A tanulság pedig a szokásos: csalni csak és kizárólag pofátlanul lehet/szabad/kell. És ezt ma a lányok is megtanulták.