2013.08.15 Anyák napja

Boldog Anyák Napját!

Costa Ricában augusztus 15-én van Anyák napja. Itt ezt nagyon komolyan veszik. Hetek óta minden ki van plakátozva és még az iskolában is szünetet tartanak az ünnep örömére. A lányok is két hete készülődnek, természetesen a legnagyobb titokban. Olyan édesek, ahogy elvonulnak és ahányszor a szobájuk felé pillantok, éktelen sikoltozásba kezdenek: „Anya, ne nézz ide!”

Az ajándékaim

Cukorka hegyek

Amikor pedig az egyenruhákat vásároltuk, Lénácska meglátott a boltban egy helyes kis papír szívecskét és kölcsönkért 30 Colónt, hogy megvehesse. Ettől persze a többiek is kedvet kaptak és végül 3 különböző színű szívet vásároltunk. Ma reggel mindezt – rajzostól, szívecskéstül - gitár és énekszó kíséretében megkaptam ajándékba.  Teljesen meghatódtam. Tiszta hollywoodi giccsparádé, ahogy éneklő gyerekek gyűrűjében, a sok színes rajzzal a kezemben, pizsamában szipogok a konyhában. Pedig az ünneplésnek itt még nem is volt vége.

Ezt is én kaptam

Léna minden áron el akart menni az édességboltba és hiába mondtam, hogy majd vasárnap elmegyünk, ő megingathatatlan volt. Ma kell menni, ezt ő már rég eltervezte. Délre ugyan Sylviáékhoz – a német anyukához – voltunk hivatalosak, de fél 11-kor elindultunk, hogy beleférjen a programba a cukorkavásárlás is. A boltban a lányok hosszan válogattak, számolgattak, nézegették mit is vegyenek. 

A legújabb divat

Cukik voltak, ahogy szorongatták az összegyűjtött kis vagyonkájukat és próbálták eldönteni, mennyit költsenek. Lénácska különösen sokáig szakértette a kínálatot, de végül mindenki odaállt a kasszához a kiválasztott édességgel és 5-10 Colónosokból kiszámolta a néninek a fizetendő összeget, majd boldogan távozott. A néninek szeme sem rebbent a 92 db egyenként előbogarászott alumíniumpénz láttán. A helyiek türelmetlennek biztosan nem mondhatók.

Sylvia és Natalie

Lulu egy kis csoki méhecskét, Hannus 4 db cukorkát és egy nyalókát, Léna pedig 3 nyalókát vásárolt. A méhecske, 1-1 nyalóka és egy cukorka az enyém lett Anyák napja alkalmából. Természetesen ismét könnyekig meghatódtam, hogy a saját - kemény munkával „megkeresett” - pénzükből vesznek nekem ajándékot.  Édes pofák. 

Ezt a kilátást elnézegetném
a reggeli kávé mellé

Olyan jól elment az idő a shoppingolással, hogy nem értünk oda időben a vendégségbe. Na, nem mintha a 10 perces késéssel nem mi lettünk volna így is az utóbbi 3 év legpontosabb meghívottjai, de akkor is. A dél az dél és nem tizenkétóratízperc.

Kicsi a világ (legalábbis Atenas), mert Sylviáék közvetlenül a fölött a ház fölött laknak, amit a Costa Ricában töltött első héten béreltünk. Az útról nem látszik, mert egy - itt olyan közkedvelt - 30%-os leejtőt kell megmászni odáig, ezért akkoriban fogalmunk sem volt arról, hogy ott még élnek emberek. Pedig élnek, ráadásul gyönyörű házakban.

Háromra mindenki feldobja a Barbit a fára 

Az itteniek házai gyakran szedett-vedett fa kalyibák, még ablaküveg sem mindig van. Ez sokszor anyagi kérdés is, de összességében úgy látom, hogy az igényeik teljesen mások, mint nekünk, európaiaknak. Ez a ház viszont tökéletesen európai, a legszebb, amit eddig itt láttunk. Hatalmas, rendezett, ízlésesen berendezett, olyan kilátással, mint a filmekben.

Ez meg mi a fene? Nincs is kereke.

Natalie (Sylvia kislánya) már nagyon várt minket. Az összes Barbie babáját kikészítette a medence partjára és amint megérkeztünk kezdődött a Barbie-úsztatás/dobálás/összenyomorgatás. Luca volt a tolmács, de Hanna és Léna sem jöttek zavarba, ha épp nem volt, aki fordítson. Félelmetes, ahogy egész komoly szerepjátékokat zavarnak le anélkül, hogy akár csak egy szót is értenének egymás szövegeléséből.

Dávid először még udvariasságból felvette az úszópelusát, nehogy medencét kelljen tisztítani utánunk, de végül inkább csak a parton pancsolt a kifröcskölt vízben. Hamar meztelen baba lett belőle. Jött-ment, barbizott, ropit követelt és úgy általában rettentően élvezte a délutánt.

Estig maradtunk és mire indultunk volna, a lányok – szokás szerint - már megszervezték a folytatást. Mi gonosz szülők ugyan meghiúsítottuk a pizsamapartit, de mindenképpen fogunk még találkozni. Luca lelkes volt a némettől, büszkén mesélte, hogy mindent megértett, abból, amit Natalie mondott. Anyuka szerint is jól beszél a gyermek (mármint az enyém, az övé kissé keveri a spanyollal), úgyhogy jó lenne, ha minél többet játszhatnának együtt.

Ein-zwei-drei

Csajok

Itthon már semmihez sem volt erőnk. Léna a vacsit is feltett lábbal, félálomban ette. A lefekvés előtti fetrengésnek viszont két igen pozitív hozadéka is volt. Először is megdöntöttem a rekordomat a telefonos játékon, feljutottam a 9. szintre. Jippii, a lányok extázisban. Másodszor pedig fény derült egy igen érdekes, régóta kutatott rejtélyre. Kiderült ugyanis, hogy Hannám miért beszél mindig, folyamatosan, egyfolytában, ha kell, ha nem, mindenről és leginkább semmiről. Most végre elárulta nekünk. Pontosabban inkább elszólta magát. Ennyi duma közben ez persze nem meglepő, előbb vagy utóbb ennek is ki kellett jönnie. Az ok a következő: Hannus szerint beszéd nélkül nincs élet. Ha ezt a gondolatot egy kicsit továbbvisszük, akkor aki nem beszél, az halott. Azaz beszélek, tehát vagyok. Ki gondolta volna, hogy tulajdonképpen egy kis filozófus a drága.

Lábacskák