2013.12.01 Bosque municipal de Atenas

Az ösvény a táblánál kezdődik

Ma kirándulni mentünk egy igazi erdőbe. Vicces, mert az ember (jó, lehet, hogy csak én) úgy gondolná, hogy egy ilyen egzotikus helyen kirándulni, mint Costa Rica, hatalmas élmény. Arra persze már rég rájöttünk, hogy a kígyók és egyéb félelmetes erdőlakók miatt ez semmiképpen sem ugyanaz, mint egy gyönyörű finn fenyvesben áfonyázni, de amikor Sylvia mesélt az Atenas közeli erdőről, amiben még igazi ösvények is vannak, felcsillant a szemünk. Túrázni megyünk! 

Mosolyogni!

Vasárnap délben tehát összecsomagoltuk az útravalót, buszra ültünk és elzötykölődtünk a 10 percre lévő Alto del Monte nevezetű településig (3 ház, 1 templom), hogy végre lássunk azt a szép kis erdőt, ahol a helyiek töltik a szabadidejüket.

Leszálltunk a buszról és keresni kezdtük a bejáratot. A tábla mellett, ami a főúton jelezte a „Bosque municipal de Atenas” -t, indult egy keskeny, meredek ösvényke. Mivel hihetetlennek tűnt, hogy a turisták hada, nap mint nap, ezen a kis semmi úton közelítené meg az erdőt, megkérdeztünk egy arrajárót a dologról. A bácsi megnyugtatott minket, hogy nem kell fenékre esnünk, választhatunk másik bejáratot is. És tényleg. Kicsit lejjebb valóban volt egy másik út. Pont ugyanolyan keskeny, valamivel kevésbé meredek. Éljen.

Az erdő

Elindultunk lefelé. Az erdő nem volt különösebben szép. Igazából egyáltalán nem volt szép. Azt is mondhatnám, hogy a Hárshegy meredek dzsuvája csodaszép szálerdő ehhez képest. Embert pedig egyet sem láttunk. Lehet, hogy mégsem nemzeti sport errefelé a túrázás?

Azért ha már ott voltunk, sétáltunk egy kicsit. A lányok bottokkal csapkodták a füvet, nehogy kígyóba lépjünk. Árpi fotózott és reménykedett, hogy legalább egy kóbor lajhárt sikerül lencsevégre kapnia, de nem sikerült.

Árpi: Gyere közelebb!
Dávid: Nem, te gyere közelebb!

Nagyjából 20 perc bozót után bio kávéültetvény következett, majd pedig kicsi színes házak. Innen egy nagyobb úton folytattuk a kirándulást még vagy 10 percig, amikor is kiértünk a lakott terület szélén futó betonútra. Remek, akkor ezzel meg is volnánk. Letelepedtünk az aszfaltra, elfogyasztottuk az uzsonnánkat, elballagtunk a következő buszmegállóig és hazamentünk. Szép volt, jó volt, elég volt. Megtanultuk, többé nem akarunk kirándulósat játszani Costa Ricában. Nem mintha olyan rémes lenne, de minek töltsük az időnket olyan erdőben, aminél otthon a házunk mögött különb nő, miközben annyi csodaszép dolgot láthatunk, ami viszont csak itt van. Például vulkánokat. Pénteken el is megyünk végre megnézni az Arenalt.

Mindjárt megyünk fagyizni