2013.12.06 Szülinapi utazás

Újabb pólóm az áldozatok között

Vasárnap lesz Árpi szülinapja. Ajándéknak azt kérte, hogy menjünk el végre megnézni Costa Rica leghíresebb vulkánját, az Arenált. Azért a leghíresebb, mert forró láva folyik az oldalán, ami világít az éjszakában. Fantasztikusan néz ki a képeken. Már régóta készülünk erre a túrára, de ezidáig elmaradt az utazás.

Most viszont – az alkalomra való tekintettel - annyira eltökéltek voltunk, hogy tegnap este még szállást is foglaltam egy, a vulkán lábánál lévő motelben. Merőben szokatlan lesz, hogy nem este 9-kor rohangálunk szoba után.

Útközben

Délben indultunk. Atenas határában ettünk egy pizzát - hogy ne éhezzünk autókázás közben - és nekivágtunk a 100 km-es útnak. Fel voltam készülve 3 óra rettegésre, mert a térkép szerint kacskaringós és meredek, de szerencsére tévedtem. Gyönyörű helyeken jártunk és mivel sem sietni, sem előzni nem lehetett - 30 km/h-ás sebességnél pedig általában még én sem félek - nagyon kellemesen telt az idő. Olyan zöld és vadregényes volt táj, hogy ilyen szépet talán még sosem láttunk, amióta itt vagyunk.

Itt kávéztunk

A lányok nagyon rendesen viselkedtek (főleg miután ígértem nekik egy fagylaltot, amit abban az esetben vásárolunk meg, ha nincs hiszti a kocsiban). Egy darabig Dávid is hagyta magát szórakoztatni, sőt többször úgy tűnt elalszik, de végül persze mégsem. Sokkal jobban viselte az utazást, mint eddig bármikor, de egy idő után elvesztette a türelmét és kiabálni kezdett.

Képek a falon

Ezúttal nem hoztunk magunkkal kekszet. Egyrészt mert nem volt időnk vásárolni, másrészt mert az autót indulás előtt kitakarították (jó nagy hülyeség), harmadrészt, mert rendes szülő nem tömi édességgel a 15 hónapos gyerekét órákon keresztül. De tényleg. Ki képes ilyesmire?

Keksz hiányában más módon kellett Dávid figyelmét lekötni. Úgy tűnik az elmúlt hetek szorgos kísérletezése végre meghozta gyümölcsét, mert két remek (és tökéletesen egészséges) módját is találtuk a gyermek megvigasztalásának:

• Teljes jógalégzéssel indított OM mantra (A szakirodalom szerint szakrális szótag, amelyhez az egész teremtést kötik és ami Dávidnak is annyira tetszett, hogy hajlandó volt legalább néhány percre abbahagyni a balhézást)
• A Jingle Bells című méltán híres karácsonyi zenemű spanyol változata kórusban előadva: 

               Navidad, Navidad, dulce Navidad,

               Es un dia de alegria y felizidad. Jey..

           Majd a dal személyre szabott változata (még nagyobb siker): 
               Dávidad, Dávidad, dulce Dávidad…

Így utaztunk 2 teljes órán keresztül. Ekkorra idegeink kissé elfáradtak, úgyhogy kiszálltunk megcsodálni a végtelen számú Canopy pálya egyikét és meginni egy tejeskávét.

Erre számítottunk
(Természetesen nem saját fotó)

A második felvonásban jóval kevesebb megelőzhetetlen busz mögött voltunk kénytelenek vánszorogni, ezért még sötétedés előtt megérkeztünk La Fortunába, a vulkán lábánál fekvő (az 1968-as váratlan vulkánkitörés után megmaradt egyetlen) városkába, ahol Luis már várt minket. Luis-sal eddig csak telefonon beszéltem (hisz foglaltam szállást, ugyebár) de nagyon kedvesen fogadott. Megmutatta a szobát és jót röhögött, amikor kérdeztük, hogy a vulkán ezen oldalán látszik-e majd a láva. Nem, nem látszik. Nem azért nem látszik, mert a másik oldalon folyik le. Nem is azért nem látszik, mert ködben van az egész fránya hegy. Azért nem látszik, mert már lassan 2 éve nincs láva. Néha van egy kis morgás, meg füst, de láva az bizony nincs. Hogy tetszett mondani? Fél éve vagyunk Costa Ricában és gyakorlatilag azóta tervezzük ezt az utat. Az összes Costa Ricáról szóló prospektus fő eleme a sötétben világító lávafolyam. Erre így kell megtudnom, hogy az egész csak kamu? Jó nem kamu, de időközben a vulkán lepihent, jelenleg tehát nincs látványosság. De talán jobb is így. Ha lenne láva, akkor Árpi az éjszakát a vulkán túloldalán töltené azt várva, hogy eltűnjenek végre a krátert beborító felhők. Most ugyanis az egész csak egy ködös hegy a távolban. Szép így is, nem mondom, hogy nem, de erre a látványra azért nehéz lenne a jelenlegi virágzó vulkánturizmust alapozni.

Kék Karácsony

La Fortuna  „turistásság” szempontjából kilométerekkel megelőz minden eddig látott costa ricai várost. (Granada durvább volt, de az ugyebár Nicaraguában van). Minden méteren ajándékbolt vagy étterem, de nem is innen tudtuk, hogy errefelé idegenforgalomból szokás megélni, hanem hogy az árak kizárólag dollárban vannak kiírva. 

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy vajon Costa Ricában miért nem árulnak sehol szuveníreket.  Olyasmit, mit otthon a Citadellánál, vagy a Budai Várban lát az ember. Most végre erre is rájöttem. Nyilván azért nincsenek szuvenírboltok, mert az összes holmit La Fortunában értékesítik. Hatalmas a választék. Kulcstartók, pólók, hintaágyak, pipák, dobozok, törölközők, ésatöbbi. Jó turisták vagyunk, mindent alaposan végignéztünk.

Várjatok fiúk!  Jó a zene, hallgatnám még egy kicsit

Az este további részében meglátogattuk a parkot, ahol hatalmas élet zajlik. 20-30 kisgyerek rohangált, a felnőttek beszélgettek, a háttérben pedig rezesbanda masírozott. A gyerekek is imádták. A lányok fogócskáztak a sötétben, Dávid pedig felváltva bámulta és fogdosta a park közepén álló, műanyag palackokból készült, kéken világító karácsonyfát, illetve focizott egy helyi kisfiú labdájával. Elképesztő, hogy még csak egy kis törpe, de már úgy rúgja a labdát, mintha egész nap focit nézne a TV-ben. Mert, hogy amúgy honnan tanulna ilyesmit? Egy rakás lánytestvértől sok mindent tanulhat az ember, de a labdarúgás általában nem szerepel a listán.

Késő lett már, mire visszaértünk a szobába, a hőség viszont nem nagyon akar csökkenni. Éjszakára kelleni fog az a légkodni.