2013.12.26 Az ajándék vízesés

Fel a hegyre

Hihetetlen, de mindenféle bonyodalom nélkül sikerült megszerveznünk a vízesés-látogatást. Árpi és Gary váltottak pár emailt, mi megjelentünk a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyen és hatalmas szerencsénkre Gary ugyanígy tett. Costa Ricában vagyunk. Itt minden csak akkor biztos, ha már legalább két napja megtörtént. Azért mert két ember tutibiztosra megbeszél valamit, még egyáltalán nem garantált, hogy az úgy is lesz.

Kicsit még ritkítani kell a bozótot

Gary viszont tényleg eljött és quadján ülve mutatta nekünk az utat. Mondanom se kell, az út meredek volt és köves. Nagyon meredek és nagyon köves. Szinte már sziklás. Időnként meglepődtem, hogy a terepjáró egyáltalán felmegy rajta. Pedig simán felment. Úgy tűnik ez is olyan kocsi, ami a falon is felmegy. Én azért egy picit rémüldöztem és a biztonság kedvéért megtiltottam a lányoknak, hogy hozzám szóljanak, de sikoltozás például nem volt. Fejlődőm.

Foltost ki kellett menteni

A nagyjából 15 perces hegyi szakasz végén megérkeztünk egy fa kapuhoz, Gary birtokának hátsóbejáratához. Ezen áthaladva befordultunk egy frissen akadálymentesített útra (Gary fia Richard pár napja vágta le az utat teljesen benövő gazt), ami elvitt minket egészen a folyóig. Innen már csak néhány machete csapás és megláttuk a vízesést.

Vízesés

Gyönyörű látvány volt a sziklákon lezúduló víz, ahogy megcsillant rajta a reggeli napfény. Álltunk a dzsungel közepén, hallgattuk a víz zubogását és alig akartuk elhinni, hogy tényleg itt vagyunk. És nem csak, hogy láthatjuk ezt a csodát, de mindjárt meg is fürdünk a hűs patakban.

A lányok először csak óvatosan próbálgatták a vizet, de hamarosan rájöttek, hogy itt nem csak úszni (uncsi), hanem ugrálni is (izgi) lehet. Először Luca ugrott, kissé félve, majd szép lassan követték a többiek. Ugrottak együtt, ugrottak külön, ugrottak kánonban, végül még velem kézen fogva is ugrottak. Íme, a bizonyíték (mármint, hogy én is ugrom):

Az élet nagy dolgai

Egyszer Dávid is ugrott. Igaz nem a vízbe, hanem fejest a kőre, de ügyes voltam és még azelőtt elkaptam, hogy legurult volna a hegyoldalon. Ő csak kicsit sírt. Engem hosszabban kellett vigasztalni. De nem kell megijedni. Tulajdonképpen még a levegőben elkaptam, nem lett semmi baja. Tény viszont, hogy olyan meredek helyen álltunk, hogy ha földet ér, talán meg sem áll a vízig.

Ugrás

Garyről időközben kiderült, hogy 19 évesen elvégezte az egyetemet, majd különféle saját vállalkozások keretében 10 éven keresztül hülyére dolgozta magát, hogy aztán 30 évesen elég pénze legyen ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon, Costa Ricába költözzön, felvásárolja a fél hegyoldalt és boldogan éljen egy szem fiával az erdő közepén. Röviden valahogy így. Hosszabban persze sokkal érdekesebb volt.

Chanel No. 5 - ebből a virágból készül

A vízesésről pedig azt kell tudni, hogy a kezdeti elképzelés szerint Gary megnyitotta volna a nyilvánosság előtt, de nem mint turistalátványosságot, hanem mint egy ember és természet békés együttélését bemutató öko-projektet. Végül másként döntött. Az 50. születésnapján odaajándékozta a vízesést saját magának. Ezt nektek öko-projekt! Ide csak az jöhet, akinek én megengedem. Na jó, ilyet ő nem mondott, csak szeretek mindent túldramatizálni. (Rémes tulajdonság, meg lehet kérdezni Árpit.) De az tény, hogy ez volt a szülinapi ajándék. És mi most láthattuk.

Mai vicces Hannustól:

Hanna:  Németország Európában van?

Árpi:     Nem, Németország Afrika fővárosa.

Hanna:  Jaj már! Németország egy ország és egyik ország nem lehet a másiknak 

           fővárosa.