2013.12.17 Birtokháborítással egybekötött kirándulás

Bambusz

Délután felfedezőútra indultunk a házunk előtt elhaladó úton a hegy irányába. Ez annyit tesz, hogy nem az óceán felé. Mentünk, mentünk, elhagytuk az utolsó házat, átkeltünk a folyón (itt még volt híd), bambuszerdő, majd újabb házak következtek. Végül pedig egy - az előzőnél jóval nagyobb - folyó, ezúttal híd nélkül. Semmi baj. 

Hangyák a fűben

Papucsot le (akinek gumiból volt, annak még erre sem volt szüksége) és be a vízbe. Léna és én kicsit küzdöttünk, de a többieknek meg sem kottyant az átkelés. Szegény Lénácska méreténél fogva a kellemesnél mélyebbre süllyedt, én pedig egyfolytában attól féltem, hogy egy csúszósabb kövön hanyatt vágódom és a hátamon békésen nézelődő Dávidot leszek kénytelen légzsáknak használni. Végül szerencsére semmi ilyesmi nem történt, mindenki épségben átért. 

Innen egy gyönyörű erdei úton folytatódott a séta. Minden elképesztően zöld (és párás), két oldalon pálmák és piros levelű, dísznövénynek is beillő bokrok. Felfelé baktattunk a meredek oldalon és épp azon morfondíroztunk, hogy miféle hely lehet ez, ahol szebb fák nőnek, mint egy arborétumban, amikor egyszer csak megállt mellettünk egy quad és a rajta ülő illető váratlanul megkérdezte, hogy kik is tetszünk lenni vajon. „And whom you might be?” Őőőő. Mi csak sétálgatunk. Meg magyarok is vagyunk. De pontosan miért is érdekes ez? Hát csak azért, mert ez itt kérem szépen magánterület. De mivel olyan szimpatikusnak tűnünk, sétáljunk csak nyugodtan. De szól, hogy ott lejjebb átjöttünk egy kapun, az jelzi a birtok határát. 

A nagy átkelés

Visszafelé megnéztük és tényleg volt két oszlop az út két oldalán és az egyikről valóban lelógott egy lánc, amivel le lehetett volna zárni az utat, ahogy az élelmiszerboltban zárják le az üzemen kívüli kasszákat és valóban nem vettük észre. De az a helyzet, hogy én ennél nagyobb és szembeötlőbb dolgokat sem mindig veszek észre, úgyhogy semmi meglepő nincs abban, hogy nem tűnt fel.  

Gary és Richard

Ha pedig ilyen kedvesen megengedte ez az ember, hogy sétáljunk a gyönyörű kis telkén (700 hektár), szóba elegyedtünk vele. Megtudtuk, hogy Garynek hívják, 24 éve költözött ide az Egyesült Államokból, van egy fia (ő vezette a quadot), már 6-szor találkozott lajhárral az erdejében (most, hogy az Arenal vulkán kipipálva, ez lett Árpi legnagyobb vágya) és ha gondoljuk, valamelyik nap elvisz minket a birtokon található gyönyörű vízeséshez fürdeni. Még szép, hogy gondoljuk! Mindenképpen jelentkezünk. Email címet cseréltünk és elbúcsúztunk. Remélem, tényleg összejön a túra. Meg talán egy lajhár is.  

Miután elváltunk, egy kicsit másztunk még felfelé a hegyre, de hamarosan elfáradtunk és visszafordultunk. Hazafelé újra átkeltünk a folyón. Mivel Dávid most már Árpi hátán utazott, nekem maradt a fényképezőgép miatti aggódás.