2013.12.24 A 150. bejegyzés: Kiskarácsony, nagykarácsony

Karácsonyi hangulat Magyarországról

Újabb jelentőségteljes pillanathoz érkezett blogírói karrierem: a mai bejegyzés lesz a 150. Costa Ricáról szóló írás. Szép kerek szám. Ha egy szappanoperát rendeznék, akkor biztos nem lenne véletlen, hogy pont ez az epizód szól a Karácsonyról. Így viszont, sajnos be kell valljam, hogy mindenféle előzetes tervezés vagy szervezés nélkül sikerült ilyen jól az időzítés. Persze nagyon örülök, hisz komoly megkönnyebbülést jelent, hogy ezúttal nem kell felszaladnunk egy vulkánra, vagy roncsbúvárkodni a gyerekekkel, csak hogy izgalmas legyen a jubileumi különkiadás. Pont kapóra jöttek az ünnepek.

Sorsolás

A kislányok már napok óta olyan izgatottak, hogy aludni is alig tudnak. Hanna rendszeresen felkel és az éjszaka közepén olvas, vagy lézeng a házban. Az is igaz, hogy neki mindig is furcsa alvási (vagy inkább nemalvási) szokásai voltak. Míg a másik két lány igazi mormota (pont, mint én), addig neki mintha nem nagyon lenne alvásigénye. Igazán praktikus ez hajnali fél hatkor, amikor Dávid – a másik koránkelő – visítva ácsorog az ágyában és valakinek sürgősen intézkednie kell.

Ma viszont végre eljött a várva várt nap. Gyakorlatilag már korareggel megkezdődött az ünneplés. A lányok maratoni Skype beszélgetéseket bonyolítottak a családdal, két beszélgetés között pedig engem próbáltak meggyőzni arról, hogy ideje lenne legalább az ehető ajándékokat átadni, különben mivel is húznák ki szegény éhezők ebédig.  

Megkapták az első ajándékot

10-kor Léna sorsolást tartott, ahol saját (talált) pénzen vásárolt édességeket kaptak a nyertesek. Enyém lett a fődíj, egy gyémántgyűrű formájú nyalóka, gigantikus ehető drágakővel a közepén. Léna többször is elmondta, hogy ezt egyedül kell elfogyasztanom. Csak nehezen tudtam meggyőzni arról, hogy én akkor lennék a legboldogabb, ha ők is ennének a csodacukorkából. Olyan kis aranyos, hogy kitalálta ezt a programot, beszerezte a nyereményeket, majd büszkén kiállt elénk és egyesével előhúzta a zseléket, rágókat az ő kis zacskójából.

Playa Hermosa

A kitartó unszolás hatására végül én is beadtam a derekamat és a lányok előajándék gyanánt megkaphatták a nagy doboz színes zselét, amit San Isidróban vásároltunk nekik. Léna rögtön tudni akarta, hogy ezzel akkor megkapták-e az összes finomságot, avagy később számíthatnak még további édességekre is, de szerencsére válaszolnom sem kellett. Megtette ő helyettem: „Tudom, úgysem mondod meg.”

Karácsonyi csoportkép

Ebédidőben összeszedelőzködtünk és elindultunk a partra, hogy ott a homokban süssük meg az ünnepi vacsorát. A húsokat előre bepácoltuk, a zöldséget felvágtuk, már csak a megfelelő parazsat kellett előállítani és indulhatott is a főzőcske. Legalábbis ezt gondoltuk mielőtt Árpi belevágott a tűzrakásba. A fa nedves volt, a nyomtatópapír nem égett jól és már majdnem elszaladtunk grillgyújtó folyadékért, amikor végül Árpi kitartó munkájának köszönhetően egy kedves kanadai nyugdíjas bácsi segítségével sikerült rendes tüzet varázsolni. 

Sül a hús
Feladvány: mi a szokatlan a képen?

Amíg Árpi rendületlenül dolgozott az ebéden, mi a gyerekekkel az óceánban játszottunk. Luca és Hanna a térdig érő vízben ülve szakértett, Léna kagylókat gyűjtött, Dávid pedig be-be szaladt a habok közé, hogy aztán egy nagyobb hullámtól megijedve újra a part felé vegye az irányt.

Amikor elkészültek a finomságok, mind odasereglettünk a tűzhöz és megkezdtünk az ünnepi ebédet. Dávid még ekkor is folyamatosan izgett-mozgott. Nehéz volt távol tartani a tűztől, egy helyben tartani pedig teljes képtelenség. Egy darabig rohangáltam utána az ennivalóval, aztán feladtam és csak arra figyeltem, hogy ne tegyen kárt magában.

Az ünnepi ebéd

Minden étel nagyon finom lett. A mézes-mustáros csirkét még soha sem sikerült ennyire puhára sütni és a zöldségek is gyönyörűek voltak. Új találmány: tortillába csavart csirke avokádó szeletekkel. Árpi még egy éhes idegennek is adott belőle, aki innentől kezdve lelkesen integetett ahányszor elhaladt mellettünk.

Készül a desszert

Kész

A főételt követte a desszert: nyárson sült habosfing (azaz pillecukor). Kívül barna és kemény, belül olvadt és nyúlós. Finom. Legalábbis az első. A második még elmegy, a harmadikat én már kihagytam volna, de mivel Lucuskám kifejezetten nekem sütötte (pont úgy, ahogy szeretem), nem mondhattam nemet.

Mire végeztünk a cukorpirítással, teljesen besötétedett. Már csak néhány sátrazó lézengett a parton, a többiek mind hazamentek. Összepakoltunk hát mi is, elajándékoztuk a tüzünket és beültünk a kocsiba. Az ekkor már első osztályú parazsat szomszédaink szépen belapátolták egy fém dobozba és elvittek a saját térfelükre. Ez volt a mi karácsonyi ajándékunk nekik. Megúszták a machetével történő fogpiszkáló-(bocsánat, gyújtós) faragást. Pedig sötétben ez még izgalmasabb elfoglaltság lett volna, mint a délutáni napsütésben.

Foltos jól mutat a csomagok között

Útközben a lányok komoly megbeszélést tartottak az ajándékok kiosztásának folyamatával kapcsolatban. Az a döntés született, hogy fordított születési sorrendben egyesével veheti át mindenki a saját csomagjait, a közös ajándékok pedig a végén következnek. Fő a precíz tervezés. Még a végén valaki kimarad. És tessék. Hiába a minden részletre kiterjedő, alaposan kidolgozott folyamatleírás, homok került a gépezetbe. Dávid elálmosodott és idő előtt le kellett fektetni őt aludni. Mindjárt borult is minden. 

Léna ajándéka

Az ünneplést azért nem halasztottuk el, csak Dávid maradt ki az első körből. A lányok megfürödtek, leültek a kanapéra és hatalmas izgalommal várták az ajándékokat. Maguk sem tudták eldönteni mi is a jobb: adni vagy kapni a kis csomagokat. Mindhárman annyit készültek és jobbnál jobb meglepetéseket alkottak és vásároltak egymásnak és nekünk is. Olyan megható látni, hogy ennyi szeretet van bennük és annak ellenére, hogy még kicsikék, néha már teljesen úgy viselkednek, mint a nagyok.

Hannustól ezt kaptam

Miután megajándékoztuk egymást, elővettük a Mamami és Papapi által küldött hatalmas karácsonyi csomagot. A lányok egymás kezéből tépték ki a dobozt és egy nagy ollóval hadonászva bizonygatták, hogy ők a legmegfelelőbb személyek a vastag cellux-réteget mielőbbi eltávolítására. Mikor végre előkerültek a meglepetések, a gyerekek boldog osztozkodásba kezdtek. Ügyesen megállapodtak, hogy ki melyik hajgumit, karkötőt és kifesthető táskácskát kapja, majd azonnal áttértek a következő fázisra, a szütyők kidekorálására. Hosszan, elmélyülten dolgoztak és az eredmény valóban gyönyörű lett.

Táskaszínezési projekt

Kivételes nap volt ez. Ma a lefekvés is a szokásosnál jóval későbbre maradt. Nagyon elfáradtunk, de a gyerekek még így sem akartak ágyba bújni. Legszívesebben reggelig az új kincseket rakosgatták volna ide-oda. Még szerencse, hogy holnap is lesz nap és akkor folytatódhat a pakolászás, sminkelés, origami hajtogatás. 

Boldog Karácsonyt Kicsikéim! Gyönyörű nap volt a mai. A legkülönlegesebb Karácsony.

Mutasd, mi az?