2013.12.31 Feliz Año Nuevo 2014!

BUÉK!

Szilveszteri buli, jaj de jó! Az év azon napja, amikor minden gyerek ébren maradhat éjfélig. Legalábbis a lányok így gondolták. Terveztek továbbá tűzijátékot, Activity-t, párnacsatát és ólomöntést is.   

Én ezzel szemben úgy gondoltam, hogy még az is kizárt dolog, hogy én ébren tudjak maradni éjfélig, az meg egyszerűen szóba sem jöhet, hogy a lányok órákig nyüglődjenek, csak, hogy elmondhassák, átmulatták az éjszakát. Aludjanak csak szépen az ágyikójukban, mint minden rendes gyerek.

Az esemény fontosságára való tekintettel Lulu is sminket

Persze nekik lett igazuk, simán ébren maradtak. Sőt, valójában még fél 1-kor sem gondolták elég álmosnak magukat a lefekvéshez, de ekkor már győzött a szülői szigor. Annyira, hogy a párnacsatát is kénytelenek voltak elhalasztani. Igazságtalanság! Olyan jó nap volt és most elrontottad! Még csak fél óra telt el az újévből, de én máris kaptam 3 rosszpontot. Jól kezdődik!

Tűzijátékot sem vettünk, de éjfélkor hatalmas durrogtatás kezdődött a környéken (akkora, hogy még Dávid is felébredt), úgyhogy ez a szilveszteri óhaj kipipálva.

Zsuzsi és Alex

Ektivitiztünk is (még egy pipa), de ólmot nem tudtunk önteni, mert nem volt. Így Lucus rögtönzött egy kis szilveszteri játékot: kisorsoltuk leendő férjeink nevét. Minden hölgy választhatott egy cédulát a férfi keresztneveket tartalmazó galacsintengerből.  Nekem Jancsi jutott. Árpi nem fűzött megjegyzést a dologhoz. Én nem bántam volna, ha egy csöppet arisztokratikusabb csengésűt kapok - Kálmán, esetleg Milán – de mindegy, ez jutott. Legalább nem Béla. 

Az este nagyon jól telt. Vendégeink voltak. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. A gyerekek sokat játszottak a medencében, aztán pedig – ahogy elkezdtek fáradni – áttették székhelyüket a TV elé. Itt húzták ki éjfélig.

Készül a vacsora

A vacsora is szuper volt. Dezső - egy igazi mesterszakács - készítette, Árpi szorgosan segédkezett. Olyan görög lencselevest főzött nekünk, hogy hűha. Pedig mint kiderült, a lencse, amit vettem, tulajdonképpen nem is lencse, hanem csicseriborsó. Hiába, egy profi előtt nincsen akadály.

Éjfélkor koccintottunk. A gyerekeknek nagyon ízlett a gyerekpezsgő és szerintük felháborító hogy nem mindjárt két üveggel vásároltunk belőle. Szerintem egy is bőven elég volt, mert a papíron szőlő ízű lötty a gyakorlatban szódába áztatott ócska lila színű savanyúcukorkára emlékeztet. Mindezt potom 3800 colónért (~1900 Ft). Remek vétel.

Fáradtság

Végül én is meglepően jól bírtam ébren, hajnali 4 volt, mire elvánszorogtam az ágyig. Ki gondoltam volna, hogy még képes vagyok ilyen sokáig bulizni?  

2013.12.28 Playa Puerto Nuevo

Playa Puerto Nuevo

A környékbeli strandokat bemutató sorozatunk következő része: Playa Puerto Nuevo.

Kutya meleg van

Itt fürödtünk Karácsony első napján is, de akkor nem hoztunk fényképezőgépet, ezért megörökíteni sem tudtuk a látványt. Ezúttal viszont felkészültebben jöttünk, amit azonnal meg is bántunk, amikor megláttuk a strandtól egészen a főútig parkoló kocsisor. Ez még mindig nem jelentett többet 8 autónál, de a múltkorihoz képest hatalmas volt a tömeg. A partra vezető utacska keskeny, meredek és nehezen járható, hivatalos parkoló pedig nincs. A leleményesebb fürdőzők itt-ott betuszkolják terepjáróikat a bozótba, nekünk most maradt a főút.

Léna és Foltos tánca

Így az előzetes tervekkel ellentétben nem tudtuk a megfelelő mennyiségű dokumentáció (értsd fotó) elkészítése után a fényképezőgépet az autóba zárni, és az egészet a vízben ücsörögve szemmel tartani. Mert, hogy állítólag óvatosnak kell lenni errefelé. Szerencsére egyelőre nagyságrendekkel több rendőrt láttunk, mint bűnözőt, de az is biztos, hogy egyszer felejtünk majd el figyelni és biztosan ellopnak mindent.

Hanna tanul

Maradt tehát a kamerával fürdés. Nem, a fényképezőgép nem vízálló. Viszont amíg egyikünk a 3 lánnyal ugrál a hullámok között, addig a másik tökéletesen tudja hátizsákkal a hátán is kergetni Dávidot a bokáig érő vízben. Csak akkor van gond, amikor jön egy nagyobb hullám és hirtelen kell dönteni, hogy melyiknek árt kevésbé ha teljesen víz alá kerül, Dávidnak vagy a fényképezőnek. 

Ezt a strandot a parti homokból elszórva kikandikáló nagy és még nagyobb sziklatömbök teszik különlegessé. Ezeket dagály idején többé-kevésbé ellepi a víz, apálykor pedig helyes kis melegvizes pocsolyák maradnak a tövükben, amiben a rákokon és apró halakon kívül a gyerekek is boldogan ücsörögnek.

Jobb felső sarok

A Playa Puerto Nuevo a többi általunk látogatott strandhoz képest kicsike, és annak ellenére, hogy ma mintha a fél világ itt sátrazott volna, a homokon és a vízben mégsem volt tömeg. Hanna a köveken ülve befejezte végre a nyelvtanfeladatait. Luca és Léna élvezték a hatalmas hullámokat és azt, ahogy hármasban, kézen fogva igyekeztünk talpon maradni, amikor egy-egy nagyobb példány átcsapott a fejünk felett. Dávid ügyesen eljátszadozott a saját kis sósvizes medencéjében. Egészen az első barna maciig, ami egyszer csak orvul megjelent a háta mögött. Reménykedtünk, hogy csak számunkra ismeretlen, egzotikus tengeri élőlényről van szó, de nem. Egy pocsolya kilőve. Szerencsére maradt még elég a homoktorta-építéshez.

Sötétedésig maradtunk, hogy elkészíthessük a szokásos nyálas, rózsaszín fényben úszó naplementés képeket. Egy rendes strandbemutatáshoz ez is hozzátartozik.

Tornamutatvány a naplementében

2013.12.27 Dávid vagyok, álomszuszék

Dávid ma reggel a következő cédulával a hátán érkezett a szobánkba. Lulu alkotása.

Mai vicces Hannustól:

Hanna: A kutyák hogy gondolkodnak?

Anya:   Nem is tudom. A kutyáknak inkább csak érzéseik vannak.

Hanna: És olyankor mit hallank a fejükben? Ugatást?

2013.12.26 Az ajándék vízesés

Fel a hegyre

Hihetetlen, de mindenféle bonyodalom nélkül sikerült megszerveznünk a vízesés-látogatást. Árpi és Gary váltottak pár emailt, mi megjelentünk a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyen és hatalmas szerencsénkre Gary ugyanígy tett. Costa Ricában vagyunk. Itt minden csak akkor biztos, ha már legalább két napja megtörtént. Azért mert két ember tutibiztosra megbeszél valamit, még egyáltalán nem garantált, hogy az úgy is lesz.

Kicsit még ritkítani kell a bozótot

Gary viszont tényleg eljött és quadján ülve mutatta nekünk az utat. Mondanom se kell, az út meredek volt és köves. Nagyon meredek és nagyon köves. Szinte már sziklás. Időnként meglepődtem, hogy a terepjáró egyáltalán felmegy rajta. Pedig simán felment. Úgy tűnik ez is olyan kocsi, ami a falon is felmegy. Én azért egy picit rémüldöztem és a biztonság kedvéért megtiltottam a lányoknak, hogy hozzám szóljanak, de sikoltozás például nem volt. Fejlődőm.

Foltost ki kellett menteni

A nagyjából 15 perces hegyi szakasz végén megérkeztünk egy fa kapuhoz, Gary birtokának hátsóbejáratához. Ezen áthaladva befordultunk egy frissen akadálymentesített útra (Gary fia Richard pár napja vágta le az utat teljesen benövő gazt), ami elvitt minket egészen a folyóig. Innen már csak néhány machete csapás és megláttuk a vízesést.

Vízesés

Gyönyörű látvány volt a sziklákon lezúduló víz, ahogy megcsillant rajta a reggeli napfény. Álltunk a dzsungel közepén, hallgattuk a víz zubogását és alig akartuk elhinni, hogy tényleg itt vagyunk. És nem csak, hogy láthatjuk ezt a csodát, de mindjárt meg is fürdünk a hűs patakban.

A lányok először csak óvatosan próbálgatták a vizet, de hamarosan rájöttek, hogy itt nem csak úszni (uncsi), hanem ugrálni is (izgi) lehet. Először Luca ugrott, kissé félve, majd szép lassan követték a többiek. Ugrottak együtt, ugrottak külön, ugrottak kánonban, végül még velem kézen fogva is ugrottak. Íme, a bizonyíték (mármint, hogy én is ugrom):

Az élet nagy dolgai

Egyszer Dávid is ugrott. Igaz nem a vízbe, hanem fejest a kőre, de ügyes voltam és még azelőtt elkaptam, hogy legurult volna a hegyoldalon. Ő csak kicsit sírt. Engem hosszabban kellett vigasztalni. De nem kell megijedni. Tulajdonképpen még a levegőben elkaptam, nem lett semmi baja. Tény viszont, hogy olyan meredek helyen álltunk, hogy ha földet ér, talán meg sem áll a vízig.

Ugrás

Garyről időközben kiderült, hogy 19 évesen elvégezte az egyetemet, majd különféle saját vállalkozások keretében 10 éven keresztül hülyére dolgozta magát, hogy aztán 30 évesen elég pénze legyen ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon, Costa Ricába költözzön, felvásárolja a fél hegyoldalt és boldogan éljen egy szem fiával az erdő közepén. Röviden valahogy így. Hosszabban persze sokkal érdekesebb volt.

Chanel No. 5 - ebből a virágból készül

A vízesésről pedig azt kell tudni, hogy a kezdeti elképzelés szerint Gary megnyitotta volna a nyilvánosság előtt, de nem mint turistalátványosságot, hanem mint egy ember és természet békés együttélését bemutató öko-projektet. Végül másként döntött. Az 50. születésnapján odaajándékozta a vízesést saját magának. Ezt nektek öko-projekt! Ide csak az jöhet, akinek én megengedem. Na jó, ilyet ő nem mondott, csak szeretek mindent túldramatizálni. (Rémes tulajdonság, meg lehet kérdezni Árpit.) De az tény, hogy ez volt a szülinapi ajándék. És mi most láthattuk.

Mai vicces Hannustól:

Hanna:  Németország Európában van?

Árpi:     Nem, Németország Afrika fővárosa.

Hanna:  Jaj már! Németország egy ország és egyik ország nem lehet a másiknak 

           fővárosa.

2013.12.25 Dávid privát karácsonya

Hannus banánt ajándékozott,
de előtte alaposan kisminkelte magát

Csomagbontás

Mivel szegény Dávid lemaradt a tegnapi ajándékozásról, ma sürgősen pótünnepséget kellett tartanunk. Még ki sem nyitottam a szemem, el sem jutottam a kávéfőzőig, a lányok már követelték Dávid azonnali, ajándékozáshoz történő felsorakoztatását.  

Heves tiltakozásom hallatán, kaptam 10 perc haladékot. Ez alatt kellett felébrednem, felöltöznöm és az esemény jelentőségéhez méltó állapotba hoznom Árpit, Dávidot és saját magamat is. Nem tudom, pontosan mennyi ideig tartott, de végül sikerült megfelelő mennyiségű kávét innom ahhoz, hogy teljesítsem a feladatot és megkezdhessük a karácsonyi ünneplés második felvonását.

Egy újabb labda. Vajon ezt is ki tudom harapni?

Először a lányok adták át az ajándékaikat: csörgő, lufi, banán, OREO. Aztán jöttünk mi Árpival: labda és kockás ing. Végül pedig a Mamamiéktól érkezett csomagból: repülő és kisautó. Dávid irtó édesen segédkezett a csomagok bontogatásánál. Mindent érdeklődve megvizsgált, majd szépen megette az összes kezébe adott kekszet. Ezután felemelte a kicsi repülőt (ami igazi nagyrepülő hangokat ad ki magából) és a magasba tartva, reptette körbe-körbe-össze-vissza. Na, ezt meg hogy találta ki?

OREO nápolyi

A nap további része különböző strandokon telt. Először elmentünk a tegnapi helyszínre, de ott akkora volt a tömeg, hogy nem találtunk parkolót. Ez teljességgel szokatlan és valószínűleg csak a Karácsonynak köszönhető. 

Mégiscsak olyan helyen vagyunk, ahol minden irányba több száz kilométer tengerpart található. Nem triviális feladat megtölteni az egészet.

Egy lejárattal odébb találtunk is egy gyönyörű homokos-sziklás részt, ahol alig lézengett valaki. Fürödtünk, homokoztunk, vörösre sültünk. Olyan erős volt a napsütés, hogy a vastagon felkent napkrém ellenére is igen jó színünk lett. Amikor pedig elég lett a pörkölődésből, hazamentünk ebédelni.

Elkészültek a táskák

Otthon megettük az összes előző napi maradékot. Meg a 2 naposat is. Meg még Árpi főzött némi rizseshúst, én aprítottam zöldséget és elővettük a nagy zacskó tortilla chipset a konyhaszekrényből. Ahogy azt Karácsonykor kell. Desszert viszont nem volt itthon. (Általában nincs.) Van viszont finom zacskós házifagyi a tengerparton. Ebből a két tényből logikailag csak egy valami következhet: délutáni program a fagyishoz közeli strand meglátogatása.

Itt is sokan voltak. Sütögettek, labdáztak, fürödtek. Idilli hangulat. Mi megettük a fagyit, megnéztük a naplementét, élveztük a kellemes esti szellőt és majdnem ottfelejtettük Foltost. Aztán szerencsére mégsem. Meg kell még szokni, hogy van egy kutyusunk.

Karácsonyi naplemente

2013.12.24 A 150. bejegyzés: Kiskarácsony, nagykarácsony

Karácsonyi hangulat Magyarországról

Újabb jelentőségteljes pillanathoz érkezett blogírói karrierem: a mai bejegyzés lesz a 150. Costa Ricáról szóló írás. Szép kerek szám. Ha egy szappanoperát rendeznék, akkor biztos nem lenne véletlen, hogy pont ez az epizód szól a Karácsonyról. Így viszont, sajnos be kell valljam, hogy mindenféle előzetes tervezés vagy szervezés nélkül sikerült ilyen jól az időzítés. Persze nagyon örülök, hisz komoly megkönnyebbülést jelent, hogy ezúttal nem kell felszaladnunk egy vulkánra, vagy roncsbúvárkodni a gyerekekkel, csak hogy izgalmas legyen a jubileumi különkiadás. Pont kapóra jöttek az ünnepek.

Sorsolás

A kislányok már napok óta olyan izgatottak, hogy aludni is alig tudnak. Hanna rendszeresen felkel és az éjszaka közepén olvas, vagy lézeng a házban. Az is igaz, hogy neki mindig is furcsa alvási (vagy inkább nemalvási) szokásai voltak. Míg a másik két lány igazi mormota (pont, mint én), addig neki mintha nem nagyon lenne alvásigénye. Igazán praktikus ez hajnali fél hatkor, amikor Dávid – a másik koránkelő – visítva ácsorog az ágyában és valakinek sürgősen intézkednie kell.

Ma viszont végre eljött a várva várt nap. Gyakorlatilag már korareggel megkezdődött az ünneplés. A lányok maratoni Skype beszélgetéseket bonyolítottak a családdal, két beszélgetés között pedig engem próbáltak meggyőzni arról, hogy ideje lenne legalább az ehető ajándékokat átadni, különben mivel is húznák ki szegény éhezők ebédig.  

Megkapták az első ajándékot

10-kor Léna sorsolást tartott, ahol saját (talált) pénzen vásárolt édességeket kaptak a nyertesek. Enyém lett a fődíj, egy gyémántgyűrű formájú nyalóka, gigantikus ehető drágakővel a közepén. Léna többször is elmondta, hogy ezt egyedül kell elfogyasztanom. Csak nehezen tudtam meggyőzni arról, hogy én akkor lennék a legboldogabb, ha ők is ennének a csodacukorkából. Olyan kis aranyos, hogy kitalálta ezt a programot, beszerezte a nyereményeket, majd büszkén kiállt elénk és egyesével előhúzta a zseléket, rágókat az ő kis zacskójából.

Playa Hermosa

A kitartó unszolás hatására végül én is beadtam a derekamat és a lányok előajándék gyanánt megkaphatták a nagy doboz színes zselét, amit San Isidróban vásároltunk nekik. Léna rögtön tudni akarta, hogy ezzel akkor megkapták-e az összes finomságot, avagy később számíthatnak még további édességekre is, de szerencsére válaszolnom sem kellett. Megtette ő helyettem: „Tudom, úgysem mondod meg.”

Karácsonyi csoportkép

Ebédidőben összeszedelőzködtünk és elindultunk a partra, hogy ott a homokban süssük meg az ünnepi vacsorát. A húsokat előre bepácoltuk, a zöldséget felvágtuk, már csak a megfelelő parazsat kellett előállítani és indulhatott is a főzőcske. Legalábbis ezt gondoltuk mielőtt Árpi belevágott a tűzrakásba. A fa nedves volt, a nyomtatópapír nem égett jól és már majdnem elszaladtunk grillgyújtó folyadékért, amikor végül Árpi kitartó munkájának köszönhetően egy kedves kanadai nyugdíjas bácsi segítségével sikerült rendes tüzet varázsolni. 

Sül a hús
Feladvány: mi a szokatlan a képen?

Amíg Árpi rendületlenül dolgozott az ebéden, mi a gyerekekkel az óceánban játszottunk. Luca és Hanna a térdig érő vízben ülve szakértett, Léna kagylókat gyűjtött, Dávid pedig be-be szaladt a habok közé, hogy aztán egy nagyobb hullámtól megijedve újra a part felé vegye az irányt.

Amikor elkészültek a finomságok, mind odasereglettünk a tűzhöz és megkezdtünk az ünnepi ebédet. Dávid még ekkor is folyamatosan izgett-mozgott. Nehéz volt távol tartani a tűztől, egy helyben tartani pedig teljes képtelenség. Egy darabig rohangáltam utána az ennivalóval, aztán feladtam és csak arra figyeltem, hogy ne tegyen kárt magában.

Az ünnepi ebéd

Minden étel nagyon finom lett. A mézes-mustáros csirkét még soha sem sikerült ennyire puhára sütni és a zöldségek is gyönyörűek voltak. Új találmány: tortillába csavart csirke avokádó szeletekkel. Árpi még egy éhes idegennek is adott belőle, aki innentől kezdve lelkesen integetett ahányszor elhaladt mellettünk.

Készül a desszert

Kész

A főételt követte a desszert: nyárson sült habosfing (azaz pillecukor). Kívül barna és kemény, belül olvadt és nyúlós. Finom. Legalábbis az első. A második még elmegy, a harmadikat én már kihagytam volna, de mivel Lucuskám kifejezetten nekem sütötte (pont úgy, ahogy szeretem), nem mondhattam nemet.

Mire végeztünk a cukorpirítással, teljesen besötétedett. Már csak néhány sátrazó lézengett a parton, a többiek mind hazamentek. Összepakoltunk hát mi is, elajándékoztuk a tüzünket és beültünk a kocsiba. Az ekkor már első osztályú parazsat szomszédaink szépen belapátolták egy fém dobozba és elvittek a saját térfelükre. Ez volt a mi karácsonyi ajándékunk nekik. Megúszták a machetével történő fogpiszkáló-(bocsánat, gyújtós) faragást. Pedig sötétben ez még izgalmasabb elfoglaltság lett volna, mint a délutáni napsütésben.

Foltos jól mutat a csomagok között

Útközben a lányok komoly megbeszélést tartottak az ajándékok kiosztásának folyamatával kapcsolatban. Az a döntés született, hogy fordított születési sorrendben egyesével veheti át mindenki a saját csomagjait, a közös ajándékok pedig a végén következnek. Fő a precíz tervezés. Még a végén valaki kimarad. És tessék. Hiába a minden részletre kiterjedő, alaposan kidolgozott folyamatleírás, homok került a gépezetbe. Dávid elálmosodott és idő előtt le kellett fektetni őt aludni. Mindjárt borult is minden. 

Léna ajándéka

Az ünneplést azért nem halasztottuk el, csak Dávid maradt ki az első körből. A lányok megfürödtek, leültek a kanapéra és hatalmas izgalommal várták az ajándékokat. Maguk sem tudták eldönteni mi is a jobb: adni vagy kapni a kis csomagokat. Mindhárman annyit készültek és jobbnál jobb meglepetéseket alkottak és vásároltak egymásnak és nekünk is. Olyan megható látni, hogy ennyi szeretet van bennük és annak ellenére, hogy még kicsikék, néha már teljesen úgy viselkednek, mint a nagyok.

Hannustól ezt kaptam

Miután megajándékoztuk egymást, elővettük a Mamami és Papapi által küldött hatalmas karácsonyi csomagot. A lányok egymás kezéből tépték ki a dobozt és egy nagy ollóval hadonászva bizonygatták, hogy ők a legmegfelelőbb személyek a vastag cellux-réteget mielőbbi eltávolítására. Mikor végre előkerültek a meglepetések, a gyerekek boldog osztozkodásba kezdtek. Ügyesen megállapodtak, hogy ki melyik hajgumit, karkötőt és kifesthető táskácskát kapja, majd azonnal áttértek a következő fázisra, a szütyők kidekorálására. Hosszan, elmélyülten dolgoztak és az eredmény valóban gyönyörű lett.

Táskaszínezési projekt

Kivételes nap volt ez. Ma a lefekvés is a szokásosnál jóval későbbre maradt. Nagyon elfáradtunk, de a gyerekek még így sem akartak ágyba bújni. Legszívesebben reggelig az új kincseket rakosgatták volna ide-oda. Még szerencse, hogy holnap is lesz nap és akkor folytatódhat a pakolászás, sminkelés, origami hajtogatás. 

Boldog Karácsonyt Kicsikéim! Gyönyörű nap volt a mai. A legkülönlegesebb Karácsony.

Mutasd, mi az?

2013.12.23 Léna bizonítványa

Már régóta tervezem, hogy megmutatom Léna bizonyítványát, de eddig nem volt időm lefényképezni. Most végre elkészültek a képek: 

2013.12.22 Playa Ventanas

Playa Ventanas

Strandsorozatunk első állomása: Playa Ventanas. Ez egy Uvitától 8 km-re, délre fekvő kicsike öböl, amelynek oldalát hatalmas sziklafalak és víz vájta barlangok ékesítik. A bátor vállalkozók ezeken az alagutakon keresztül akár ki is sétálhatnak a nyílt tengerre. Bátorság azért kell, mert dagály idején a beömlő tengervíz olyan erősen hullámzik és kavarog a szűk folyosóban, hogy előbb vagy utóbb biztosan odavágja a vakmerő jelentkezőt a sziklafalhoz.

Fény az alagút végén

Mi apálykor érkeztünk. Ekkor még nem volt olyan félelmetes a tenger mozgása és többen is lézengtek a barlangban. Később, ahogy egyre emelkedett a vízszint, a mezei strandolók visszavonultak a bejárathoz, hogy onnan szemléljék a kissé illuminált külföldieket, akik továbbra is jó ötletnek tartották megkísérelni az átjutást. Végül pedig - amikor az alagutat szinte teljesen elborította a víz - már a részeg öngyilkosjelöltek is feladták a küzdelmet.

Foltos is fürdött

Maga a strand szuper. Nekem eddig ez tetszett a legjobban az összes közül. Mivel az egész egy öbölben helyezkedik el, a föveny homorú, és a homokos rész a szokásosnál jóval szélesebb (apály idején ~150m). Mögötte gyönyörű pálmaliget található. Itt minden kedves látogató kiterítheti a pokrócot, hogy a kellemes, szellős, árnyékból csodálja a hatalmas hullámokat és a kék vizet.

Mi is itt telepedtünk le és két fürdés között ide jöttünk vissza megenni az uzsonnára hozott kenyeret és gyümölcsöt. Mindeközben Foltos boldogan rohangált körülöttünk legújabb barátjával, egy Huskyval. Igen, ezek szerint itt is vannak Husky kutyák. Talán jegesmedvék is.

Gyilkos pálmák

A pálmaligettel kapcsolatban egy aggályom volt csupán. Eszembe jutott, amit még Gabiék meséltek, amikor nálunk jártak, mégpedig, hogy Pápua Új-Guineában a leggyakoribb halálozási ok a kókuszdió által történő agyonütődés. Azaz potyognak a kókuszdiók, hullnak az emberek. Márpedig, ha a kókuszdió ilyen veszélyes, akkor az a sok marha strandoló miért ül a pálma tövében?

Jókedvű strandfotó Krisztinek

Nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy itthon utánanéztem és legnagyobb meglepetésemre egy egész bejegyzést találtam a témában a Wikipédián: „Death by coconut”. A cikkből kiderül, hogy tulajdonképpen az egész csak egy városi legenda, amit biztosítási ügynökök és cápakutatók terjesztenek. Az előbbiek természetesen jobb profit reményében az utóbbiak pedig a cápák védelmében, hisz ha évente csak 10 embert öl meg cápa és 150-et kókuszdió, akkor egy elsős is ki tudja számolni, hogy a kókuszdió 15-ször veszélyesebb, mint a nagy fehércápa. A Wiki szerint az elmélet ott hülyeség hogy valójában nincs is évi 150 kókuszmerénylet, így tehát nekünk sem kell különösebben aggódnunk. Főleg mert Pápua Új-Guinea igen messze van.

Visszatérve a strandhoz, a sziklafal miatt a föveny egy része árnyékban van. Itt a gyerekek nyugodtan játszhattak a leégés veszélye nélkül. Ez különösen Dávidnak jó, aki továbbra sem hajlandó sapkát venni. Igaz újabban már a próbálkozásról is leszoktunk. Most viszont meztelenül focizott, még napkrémre sem volt szüksége.

Összességében Playa Ventanas remek hely. Mindenkinek nagyon tetszett, biztosan jövünk máskor is.

A világ legviccesebb automatikus Google-effektje: hóesés a strandon.
A Google+ teljesen egyedül felismerte, hogy erről a képről már csak némi hó hiányzik és oda is rajzolta nekünk. Köszönjük!

2013.12.21 Bahía Drake

Bahía Drake

Végre szombat és kirándulni megyünk!

Az útvonal
Árpi szerint szégyen, hogy eddig ilyet sose mellékeltem

Amikor ideköltöztünk Uvitába, elhatároztuk, hogy körbejárjuk a vidéket. Júliusban azt az egy, kétes kimenetelű folyami hajókázást leszámítva nem nagyon hagytuk el a partot. Most mindenképpen bepótoljuk a lemaradást.

Első utunk az Osa félszigetre vezetett, azon belül is a híres Drake-öbölbe. A hely egyik érdekessége, hogy a monda szerint itt van elrejtve a 16. századi angol kalózok legendás kincse. A másik érdekesség pedig (az előzőnél jóval kézzelfoghatóbb), hogy esős évszakban szárazföldön nem lehet megközelíteni, mert a félszigetet átszelő murvás út 3 komolyabb méretű folyón is keresztülhalad, amelyek a sok víz hatására úgy megduzzadnak, hogy autó azokon át nem jut.

Ilyen szép volt a táj

Ez csak egy vacak kis patak

Az öböl (Bahía Drake) Uvitától 150 km-re található. A Google szerint ez 2 óra 19 perc autózást jelent, a gyakorlatban inkább 3 teljes órát. Az első 75 km viszonylag haladós, ezt követi egy 45 km-es lassabb szakasz, majd 30 km murvás út. De nem ám akármilyen. Hegyes-völgyes, huplis, kátyús, kacskaringós földút, amit néhány kilométerenként kisebb-nagyobb folyók kereszteznek. Nem, nem tévedés. A folyók keresztezik az utat, merthogy híd az nincsen. Pontosabban 3 helyen azért van, de talán jobb lett volna, ha ott sincs. A folyók szélesek és helyenként mélyek (nem véletlenül nem lehet fél éven keresztül megközelíteni Drake-et, csak hajóval), a hidak viszont olyan keskenyek és ijesztően korlátmentesek, hogy ennél még a vízen is jobb volt áthajtani.

Így zötykölődtünk egy órán keresztül. Árpi imádta, én utáltam, a lányoknak egy idő után pisilniük kellett és ezért nyafogni kezdtek. Gyönyörű tájakon jártunk, az vitathatatlan, csak hát az offroadozás nem az én műfajom. Soha nem is volt az. Árpi egyszer viccesen megkérdezte, hogy jobban érezném-e magam, ha én vezetnék, de amikor azt mondtam, hogy valószínűleg igen és cseréljünk, akkor hirtelen rájött, hogy őt viszont megütné a guta, ha fele ilyen sebességgel haladnánk és inkább mégsem engedett oda a kormányhoz. Pedig biztos jól el tudtam volna süllyeszteni az autót valamelyik nagyobb folyóban és micsoda kaland lett volna aztán kimenteni magunkat. Esetleg ott éjszakázni a dzsungel közepén.

Dávid az üveg után nyúl

Végül megérkeztünk. Senkinek nem lett semmi baja, a kocsi is egyben volt, a lányok sem pisiltek be, én meg mit aggódom állandóan. Persze a lányok is mindig azzal fárasztanak, hogy már háromszor nem ütötte el őket a vonat, amikor kifeküdtek a sínekre napozni, akkor tehát ez egy tökéletesen veszélytelen mutatvány és tuti legközelebb sem lesz bajuk tőle. A sínekre fekvés helyettesíthető tetszőleges szülők által helytelenített tevékenységgel, úgymint téli hóesésben fagyizás, úttesten átrohangálás, lecke meg nem írása, 3 kilós kövek háztetőről történő lehajigálása… stb.

Négyen

A hely viszont csodaszép. Megérte eljönni idáig. Gyönyörű öböl partján kicsi falu, néhány motellel, étteremmel és búvárközponttal. Láthatóan turizmusból élnek, de ez itt nem gazdag amerikai nyugdíjasok üdülőhelye. Leginkább kalandvágyó fiatalok jönnek kirándulni, búvárkodni, így fényűzésnek nyoma sincs.

A bolond néni focizik

Rögtön a parton kicsi étterem áll, itt ebédeltünk mi is. Árpi összeismerkedett egy helyi guaymi indiánnal és elbeszélgettek a turisták számra szervezett hajókirándulásokról. Én összeismerkedtem egy bolond, részeg kanadai nővel, aki 15 éve él itt, és aki szerint nagyon kellene vigyáznom a fényképezőgépemre és a gyerekeimre, ha nem akarom, hogy valaki ellopja őket. Ha ez nem lett volna önmagában is elég lehangoló, mindeközben még a bugyiját is látnom kellett. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne nézzek oda, de a lányok utólag boldogan újságolták, hogy szívecskék vannak rajta. Szuper, ezt is megtudtuk. Legközelebb én beszélek az indiánnal.

A legtávolabbi strand

Szerencsére a továbbiakban ennél csak sokkal szebb dolgokat láttunk. Evés után sétáltunk egyet a parton. Elmentünk a legtávolabbi strandig, ahol Árpi és a gyerekek nagyot fürödtek. Ez már az öbölnek az a része, ahová csak apálykor lehet autóval eljutni. Az útnak ugyanis egy ponton vége és a távolabbi házakat a parti homokon keresztül kell megközelíteni, ami viszont dagály idején víz alá kerül. Itt komolyan oda kell figyelni a logisztikára. Nincsen „alig múlt éjfél, ugorj már le a boltba drágám egy rekesz sörért, mert megszomjaztam”. Na, nem mintha bármi is nyitva lenne még éjfélkor, de akkor is. Én mindig olyan boldog vagyok, ha Árpi késő este leszalad az éjjelnappaliba egy csomag OREO-ért. Itt ezt hogy oldanánk meg? 

A víz az öbölben teljesen nyugodt, szinte nincsenek is hullámok. Lulu a hátán fekve lebegett, Hanna fel-le úszkált. Az uvitai strandon ezek kivitelezhetetlen dolgok. Ott mindig akkorák a hullámok, hogy egy felnőttet is simán ledöntenek a lábáról. Nem is csoda, hogy annyi a szörfös. Itt viszont inkább búvárkodni szokás, szörfoktatásból nehéz lenne megélni.

Bálna

A gyerekek annyira élvezték a fürdőzést, hogy ki sem akartak jönni a vízből. Így történt, hogy ismét sötétben mentünk haza. Szerencsére az első, és egyben legnagyobb folyóátkelésnél még világos volt, de az erdei szakasz többi részét kukk sötétben tettük meg. Izgi. Lucán kívül minden gyerek aludt, ami azért nagyban egyszerűsítette a dolgot. Csak az uvitai ABC-nél ébredtek fel, ahová beugrottam kenyeret venni, amire aztán nem is volt szükség, mert itthon szépen besétáltak a szobájukba mind és folytatták az alvást. Összességében fárasztó nap volt, de nagyon szép.