2013.11.29 Granada: Mojito délben

Már hetek óta Karácsony van 

A késői fekvést korai kelés követte, azt pedig életem legmeglepőbb szállodai reggelije. Hivatalosan 8-tól szolgálták fel a medence partján sorakozó asztaloknál, de mi már ½ 8-kor ott nyüzsögtünk, nehogy lekéssük. (Na jó, valójában csak a szobát akartuk elhagyni, hogy Árpi aludhasson még egy kicsit.)

Busz

A pulton már sorakoztak a tányérok és egy kávés termosz, hisz hamarosan kezdődik a lakoma. Várakozás közben a lányok TV-t néztek, én a számítógépen pötyögtem. 8 után valamivel, a reggeliért felelős néni odajött, hogy szóljon, a gyerekeknek kikészített gabonapelyhet, nyugodtan el lehet kezdeni enni. Ekkor újra szemügyre vettük a pultot. Az elmúlt fél órában nem változott semmi. Akkor hát hol van az ínycsiklandozó rántotta, a ropogós bacon, meg a sült paradicsom? Vagy legalább egy pohár narancslevet igazán adhatnának! Nem, narancslé az nincs. Meg rántotta sem. Van viszont rémes kinézetű és még rémesebb ízű, színes, cukros, puffasztott gabonakarika, zacskós kenyér, gépzsírra emlékeztető, ehetetlen margarin, lekvár, kávé és tej. Ennyi. Nem tagadom, kissé csalódott voltam. 

Művésznő

A gyerekek és Árpi megették az összes színes förtelmet, én elmajszoltam néhány szelet üres kenyeret, majd elindultunk a városba, hogy még idejében megvegyük a hazaútra szóló buszjegyeket. Nehogy úgy járjunk, mint legutóbb. Útközben elbeszélgettünk néhány túravezetővel is (minden sarkon megrohant minket egy), hogy megtudakoljuk, nincs-e túl késő egy vulkántúrához.

Tostones con queso

A buszjegyek beszerzésében azonban úgy elfáradtunk és megéheztünk, hogy gyorsan letettünk mindenféle kirándulós elképzelésünkről és beültünk egy büfébe patacones-t enni. Azt a jó kis kecskesajtosat, amit csak itt Nicaraguában lehet kapni, és amiről kiderült, hogy nem is patacones, hanem tostones. Tostones con queso. Amikor megnyitjuk otthon a costa ricai éttermünket (a neve Pura Vida), akkor ez a fogás igen előkelő helyen szerel majd az étlapon.

Első adag mojito

Az ebédféleséget szuvenír-vásárlás, fagyizás és alkoholizálás követte. Ebben a sorrendben. A sétálóutcán ugyanis minden étteremben folyamatos happy hour van: 1-et fizet, 2-őt kap. 2-őt fizet, 4-et kap. Olcsóbban, mint otthon az egyet. Ilyen körülmények között pedig nem hagyhattuk ki a mojitot.

Kocsmázásunkhoz a zenei aláfestést egy helyi jódlis bácsi (mariachi) adta. Na meg a lányok, akik amint megették a fagyijukat, látványosan unatkozni kezdtek és percenként nyafogásban törtek ki, abbéli felháborodásukat jelzendő, hogy még mindig nem vagyunk a medencében.

Miután megfelelően lelazultunk, visszaballagtunk a szállodába és a gyerekek végre áttehették székhelyüket a vízbe. Itt látható:

Később vacsora, pakolás, alvás. Nem húzhatjuk az időt, mert a vekker reggel 5.30-ra van beállítva és még kávé sem lesz, hogy fel is ébredjünk.