2013.11.22 Sok kiabálás és még több OREO

Az uvitai strand naplementekor

A panamai utazást rengeteg tervezés és szorgos készülődés előzte meg. Főleg tervezés. Abban jók vagyunk. Megbeszéljük miként fogunk a legapróbb részletekig mindent megszervezni az utazásra, végül pedig addig jutunk, hogy a neten megnézzük hány szálloda található az adott városban.  Sok. Szuper, akkor nem lehet gond. 

Mindjárt fürdés

A legújabb szabályok értelmében ahhoz, hogy valaki átlépje a panamai határt, azon felül, hogy hitelt érdemlően bizonyítani köteles, hogy záros határidőn belül távozik az országból, 500$ vagyonnal is rendelkeznie kell. Hitelkártya, costa ricai colón nem számít. Csak dollár, vagy angol nyelvű bankszámlakivonat az elfogadott. Nekünk többszöri nekifutásra sem sikerült beszereznünk egyiket sem.

Az automata nem akart dollárt kiadni (noha kellett volna neki), és a bankban sem kaptam, mert nem dombornyomott a kártyám. Angol nyelvű bankszámlakivonatról egy magyar netbankban pedig ne is álmodjon az ember. Semmi baj, Uvitában is van bank, majd ott elintézzük.

Meztelen szökevény

Indulás előtt gyorsan futottunk még két kört az automatáknál, de ezúttal sem jártunk sikerrel, úgyhogy hazarohantunk az otthonfelejtett holmikért, beugrottunk a pékségbe némi útravalóért és röpke másfél óra késéssel nekiindultunk a majd 200 km-es túrának.

Fények

Dávid 5 teljes percig bírta kiabálás nélkül, azután rákezdett. Néhány erőtlen felvidítási kísérletet követően - minden előzetes fogadkozásom ellenére - elővettem az OREO-t (ezúttal feketét, hogy jól látszódjon) és adagolni kezdtem a kekszdarabokat. Dávid szófogadóan megette. A visítást még így sem hagyta abba teljesen, de szerencsére teli szájjal kevésbé ügyes. Árpi a biztonság kedvéért még a ház előtt bedugaszolta a fülét az előre kikészített papírzsebkendőkkel. Neki volt igaza.

Ha Dávid hangoskodása nem lett volna elég stresszes, akkor ott volt még a péntek délutáni forgalom (ami mint utóbb kiderült kutyafüle a vasárnap estihez képest), a rengeteg kamion, a 40 fokos hőség (a légkondi nem működik a kocsiban) és a türelmetlen, éhes gyerekek. Indul a pihentető, hétvégi kikapcsolódás!

Ilyen erős vagyok!

3 órával és számtalan „mikorérünkmárodával” később, fáradtan, rojtos idegekkel, egyesek talpig maszatosan, végre megérkeztünk Uvitába. Bennfentes információink szerint, amióta július elején itt jártunk, néhány fokot hűlt a levegő, de ezt az én „tökéletes” atenasi klímához szokott szervezetem nem érzékelte. Pont ugyanúgy izzadtam a párás hősében, mint 4 hónappal ezelőtt. 

Kiszálltunk az autóból, bepakoltunk a házba, leroskadtunk egy székre és próbáltuk túltenni magunkat az elmúlt órák megrázkódtatásain. Legalábbis Árpi és én. A gyerekek nem voltak megrázva. Ők a viszontlátás örömére azonnal őrült randalírozásba kezdtek. Először a kertben, később a strandon.

Készül a vacsora

Mert, hogy a délután a parton folytatódott. Ha már itt vagyunk az óceánnál, akkor az a minimum, hogy onnan nézzük a naplementét. Tehát gyors átöltözés, vissza az autóba és irány a víz!

Itt kezdődött csak az igazi játék. A nagyobbak a hullámok között ugráltak, Dávid pedig a homokban rohangált Foltossal, az apró kutyussal. A vízbe most sem ment be, de a part mentén messzire elszaladt és csak néha fordult vissza, hogy huncutul rámnevessen. Ki tudja, hol járna már, ha nem követem minden lépését. Tipikus fiúgyerek. A lányok sosem mentek ilyen bátran világgá.

Csajok

Már besötétedett, mire visszaértünk a házba. Mivel Dávid délután nem aludt (helyette órákon át fárasztotta magát felesleges kiabálással), arra számítottam, hogy vacsora után hipp-hopp elalszik és végre én is hátradőlhetek egy kicsit. Haha. Háromszor vittem be a szobába és tettem le az ágyába, abban a hitben, hogy most már aztán egész biztosan alszik, ő pedig háromszor kelt fel azon nyomban és rohant ki a nappaliba, hogy folytassa egész estés ámokfutását. Végül már 9 óra is elmúlt, mire elaludt. Normál esetben 7-ig sem bírja, de ezúttal nagyon bejött neki a társaság. No meg a könyvespolc, amiről úgy kellett 5 percenként lerángatni. Mondom én, hogy fiúgyerek.

Kamilla és Hanna sem vesztegették az időt. Felöltöztek Kamilla legszebb ruháiba, kisminkelték egymást és úgy flangáltak fel-le a lakásban. A dolog neve „pasasozás”. Nem tudom, hogy ezzel a férfiakra (remélem nem), vagy a spanyol mazsola szóra utaltak-e a lányok, de az biztos, hogy jó sok sugdolózás is járt hozzá. Meg egy felháborodott Léna, akit kihagytak a játékból.

Monster High

A lányokat is nehéz volt ágyba parancsolni. Vacsora után mesefilmeket néztek (nem is tudtam, hogy a Monster High nem csak rémes kinézetű baba, hanem rémes rajzfilm is), és noha már gyakorlatilag aludtak a televízió előtt, csak nagy nehezen voltak hajlandóak átvonulni a hálóba, hogy ott folytassák a vihorászást.

Koktél

Még szerencse, hogy Mariana remek Piña Coladat készített (valódi ananászból), különben lehet, hogy megtépázott idegeim idő előtt felmondják a szolgálatot. Így viszont mosolyogva bírtam egészen este 10-ig, amikor is végre teljes csend lett.

Később - valamikor ½12 magasságában – Dávid újra felpattant az ágyból és tett egy utolsó kísérletet a szökésre, de résen voltam és még az ajtóban elkaptam.