2013.11.16 Playa Jaco

November

Tegnap nagyon későn feküdtünk és senki sem aludta ki magát rendesen. Sajnos teljesen mindegy, hogy mikor van takarodó, Hanna és Dávid mindig korán kelnek. Ezúttal ugyan nem 6-kor, mint általában, hanem csak 7-kor, de Dávid még így is két óra lemaradásban van önmagához képest és mindenki más is hulla fáradt. A lelkesedés ennek ellenére nagy, hisz ma fürdeni fogunk az óceánban!

Az okos szülők ma világos Oreót hoztak az útra

Egy gyors reggeli és ültünk is be a kocsiba. Irány a part! Ezúttal nem az autópályán mentünk, hanem kipróbáltuk a rövidebb utat az erdőn át, és noha fél órával tovább tartott, megérte, mert csodaszép helyeken jártunk. Dávid kezdetben ügyesen eljátszott a lányok képeskönyveivel (hosszan kacagott a cicás fotón), de amikor megunta, kénytelenek voltunk ismét elővenni azt, aminek lassan már a nevét sem szabad kiejteni: az Oreót. 4 keksszel a kezében visszaváltozott boldog babává, nevetve elmajszolta az összeset, majd mély álomba zuhant. Tényleg ki kell találnunk, hogy mi mással lehetne őt utazás közben megnyugtatni, mert jövő héten Panamába készülünk és odáig egy fél kilós csomag sem lesz elég.

Modell lesz belőle,
a vak is meglátja

A krokodilos folyó előtt nem sokkal eszembe jutott, hogy Árpi jogosítványát otthon hagytuk. Mivel a híd túloldalán egyszer már igazoltattak minket, helyet cseréltünk és én vezettem tovább. Ez csak azért érdekes, mert Costa Ricában eddig még egyszer sem ültem volán mögé. A hektikus forgalom és a meredek, kanyargós utak okán egyáltalán nem is vágytam erre, de végül be kellett látnom, hogy nem olyan rémes, mint hittem. Persze Árpit is meg kellene kérdezni, de én viszonylag kevéssé féltem magamtól.  A jó hír pedig az, hogy úgy tűnik, fél év alatt még nem felejt el vezetni az ember.

Hurrá, nyaralunk!

Nem egész 2 óra utazás után megérkeztünk Jacóba. Az betonút szinte a partnál ér véget, a gyerekek gyakorlatilag az autóból ugrottak az óceánba. A parkolóban kedves bácsi fogadott minket, aki mint kiderült nem parkolójegyet árul, pusztán csak a rendre és a kocsikra vigyáz. Merőben szokatlan.

Érkezésünkkor szinte még üres volt a strand. A parton széles sávban homok és napernyők, mögötte gyönyörű pálmafák és hatalmas hotelek sorakoztak. Dávid továbbra is aludt, de a lányok fél perc alatt kiugrottak az autóból, átöltöztek, bekenték magukat napkrémmel és rohantak a vízbe. Bár az esti rendrakásnál lennének ilyen gyorsak és hatékonyak.

Pálmafák

Épp dagály volt, az óceán erősen hullámzott, és mivel egy szakaszon a talaj kissé kavicsos, a gyerekek tele lettek kisebb-nagyobb horzsolásokkal, ahogy a víz dobálta őket. Ebből néha rövid pityergés kerekedett, de ennek ellenére nagyon élvezték a pancsolást.

Nem is rossz ez a kis homokozó

Nagyjából egy óra elteltével Dávid is felébredt és fürdőruhába öltözve megindult, hogy felderítse a hatalmas homokozót. Az óceántól úgy tűnik fél, ráadásul egy óvatlan pillanatban – miközben a parton guggolt - lecsapott rá egy csúnya, nagy hullám, úgyhogy attól fogva messziről elkerülte a vizet. De hogy őszinte legyek nem is bántam. Így az én dolgom is egyszerűvé vált. A mai nap után világos, hogy minden időnket óriási strandokon kellene töltenünk, mert itt Dávid egyáltalán nem ön- és közveszélyes, akármeddig eljátszik egymagában mindenféle hiszti vagy követelőzés nélkül és pelusra sincs szükség.

Na, jól csinálom?

2 óra strandolástól alaposan megéheztünk, úgyhogy a kicsik gyorsan letusoltak az egyik puccos szálloda kültéri zuhanyzójában (pont elkészültünk, mire a biztonsági őr odaért) és beültünk a szomszédos bisztróba ebédelni. Időközben Marianáék is megérkeztek és a sültkrumpilt már együtt falatozták a gyerekek.

Vadulás...

Ebéd után ismét a parton folytatódott az őrület. A lányok ugráltak, pancsoltak, homokoztak, karöltve sétálgattak és közben folyamatosan pusmogtak valamit. Dávid pedig – ezúttal meztelenül – túrta a homokot és jó kiskutya módjára megjelölte a területét. Irtó cuki volt és nagyokat nevettünk rajta, de aztán Attila elmesélte, hogy nem is olyan régen egy strandon valakik rendőrt hívtak a 4 éves kislányukhoz, mert a szégyentelen egy szál bugyiban táncikált az asztal tetején. 5 teljes percen keresztül. Állítólag ez Costa Ricában akkora bűnnek számít, hogy egész csapat kommandóst küldenek a helyszínre és ki tudja milyen büntetést kapott volna a kis elkövető, ha fény derül a kilétére. Mert, hogy szerencsére épp felöltözött mire kiértek a rend szorgos őrei, így végül sosem tudták meg kihez is siettek szirénázó autókkal.

... utána pedig lazulás

Az ilyen képekért érdemes sötétedésig maradni

A parton gyorsan telt az idő. Mindig elhatározzuk, hogy időben elindulunk, hogy még világosban hazaérjünk, de sosem sikerül. Most is sötétedett, mire elbúcsúztunk egymástól és mindenki beült a saját autójába. De jövő pénteken – útban Panamába - Uvitában újra találkozunk és akkor együtt is alszanak a gyerekek. Már most hatalmas az izgalom.

Mindenki