2013.10.23 Ceviche: nyers hal, nyers rákkal és még nyersebb polippal

Indulás

Léna két nap alatt kigyógyult a lázból, Lulu pedig a hét második felére kimenőt kapott (ok ismeretlen), úgyhogy a délelőtt majdnem olyan volt, mintha hétvége lenne. Csak szegény Hannus senyvedett az iskolában, de szerencsére 11.30-kor őt is elengedték.

A nemzeti ünnep tiszteletére elhatároztuk, hogy főzés helyett meglátogatjuk végre a sarki étteremet és megkóstoljuk a híres cevichéjüket (ejtsd: szevicse). Már hetek óta mondjuk a tulajnak, hogy megyünk, itt volt az ideje beváltani az ígéretünket és egyúttal megúszni egy ebédfőzést.

Diana, az étterem tulajdonosa

Szokásomhoz híven most is csak utólag néztem utána, hogy mit is ettünk valójában, de azt hiszem ezúttal jobb így. A Wikipedia szerint a cucc veszélyesebb, mint egy AK-47-es. Konkrétan ennek az ételnek tulajdonítják a 90-es években kirobbant latin-amerikai kolerajárványt. A ceviche ugyanis nem más, mint nyers halból, rákból és/vagy polipból készül saláta. Köret nélkül. Itt Costa Ricában legalábbis nem nagyon adnak hozzá mást. Egy helyes kis levesestálat telemernek citromos-hagymás-korinaderes lében úszó tengeri herkentyűkkel, raknak mellé két nagyobbacska patacones-t (keményre sült banán lap) aztán szevasz. Mi tagadás nem egészen erre számítottunk. A lányokon láttam is a kétségbeesést. Arról volt szó, hogy ebédelni megyünk, nem? Akkor ez meg itt micsoda? De ha már eljöttünk, illedelmességből kértünk egy adagot a vegyesből (pedig jól meglettem volna a poliptappancsok látványa nélkül is) és kiültünk a teraszra elfogyasztani a csemegét. 

Ceviche con patacones

Én voltam a legjobban meglepve, amikor kiderült, hogy a ceviche tulajdonképpen finom. Legalábbis a halas rész, a többit kihagytam. Hanna úgy döntött inkább nem éhes, Léna és Dávid megkóstolták, de köszönték szépen, ez nem kaja, Luca viszont hatalmas lelkesedéssel ette a rákot és a polipot. Nem is tudom ki ez a gyerek.

A patacones viszont mindenkinél sikert aratott. Hanna és Dávid egymás kezéből szedegették ki a zsíros banándarabkákat. Nicaraguában ugyanezt fogpiszkálóra tűzve, kis kecskesajt-kockákkal együtt ettük. Úgy még finomabb. Már előre félek, mi lesz velünk Magyarországon süthető banán nélkül, de bízom a globális felmelegedésben és abban, hogy idővel a kertünkben termeszthetjük majd.

Ez most komoly?

Összességében tehát örülök, hogy kipróbáltuk a cevichét (Domokos már úgyis fel volt háborodva, hogy nem eszünk rendes tengeri izéket), de az biztos, hogy nem leszünk itt törzsvendégek. Főleg, miután megtudtam, hogy többféle érthetetlen, latin nevű betegséget lehet kapni tőle, mint ameddig spanyolul el tudok számolni.

Ebéd után elsétáltunk a boltba és megvettük a hozzávalókat az esti főzéshez. Csak nem úsztuk meg. Megnyithatnák már azt a McDonald’s-ot a centrumban, ami ellen az amerikaiak oly felháborodottan demonstrálni terveztek, amíg ki nem derült, hogy kacsa az egész. Nagy kár, ilyenkor jól jönne.