A mai nap igen fárasztóra sikeredett. Először is egész délelőtt buliztunk a parkban. Amikor vége lett a mulatságnak, hazamentünk ebédet főzni. Később pedig – mivel a délutáni eső érdeklődés hiányában elmaradt – újra kimentünk egy kis labdázós, ugrókötelezős, gyerekek felesleges energiáit levezetős, szülők maradék kis energiáját felemésztő órácskára a suli előtti focipályára. Sötét volt mire befejeztük a rohangálást és sikerült mindenkit hazaimádkozni.
Mindezek után én hősiesen nekiálltam megírni a mai bejegyzést – hisz Domokos megmondta, minden nap 1000 szó – de nem sikerült. Az iromány nem haladt. 10 nehezen kiizzadott mondat és fél óra monitorbámulás után feladtam. Közben rájöttem, hogy 100 szónak is egy a vége, 1000-nek tehát 10. Úgyhogy mára megvagyok. Holnap újra nekiugrom. Ha pedig holnap sem megy, akkor majd kedden. A kulcsszó a mañana. Mert mañana mindig van és sosem lehet lekésni róla.
Addig is, amíg megírom mi történt a parkban, felteszek egy minden eddiginél jobb mozgóképet. Ma készült. Éljen az animated gif!
![]() |
Rá kell kattintani és akkor nagyobb lesz |
2 megjegyzés :
Behoztam a lemaradasomat. nehéz az élet internet nélkül :).
Igen, azt el tudom képzelni. Nekem is nehéz volt, amikor nem volt :)
Megjegyzés küldése
Ha youtube videót, vagy képet szeretnél közzétenni, használj
[img]A-TE-KÉPED-URL-JE[/img] formulát képek és
[youtube]A-TE-YOUTUBE-VIDEÓD-URL-JE[/youtube] formulát youtube videók beillesztéséhez.
Ha brutál advanced user vagy, akkor használd a [iframe]A-TE-IFRAME-TAGED[/iframe] formulát iframe beillesztéséhez.