2013. október 14., hétfő

2013.10.13 Buli a parkban, avagy október 12. folytatódik

Zumba
Ma tényleg „el mejor clima del mundo” volt errefelé. Se nem túl meleg, se nem túl hideg (ez itt talán nem is lehetséges), kis napsütés, kis szellő. Mi már reggel 9-től a parkban lófráltunk, piknikeztünk és élveztük a jó időt, meg a forgatagot.

Kisember, nagyember
Sokkal kisebb volt a tömeg, mint a gyereknapon (aminek kifejezetten örültünk) és érdekes módon ezúttal jóval kevesebb helyit láttunk (itt „tico”-nak hívják őket), viszont annál több volt a külföldi (leginkább amerikai, azaz „gringo”). 

Rázzad bébi!
Amikor odaértünk már nagyban folyt a zumba. Összeszokott csapat ugrabugrált a park közepén, mindenkin rendes tornacipő, tornaruha. Idegenek nem is nagyon mertek beállni. Kivéve persze a lányokat. Ők, ahogy voltak, papucsban, szoknyában, kistáskával, bemelegítés nélkül megkezdték az edzést. Léna viszonylag hamar megunta, de Lulu és Hanna legalább 20 percen keresztül riszáltak. Állítólag kéthetente vasárnap közös edzést tart a csapat a parkban. Lehet, hogy legközelebb eljövök a lányokkal. Ha már a futásról leszoktam, legalább a fenekemet rázhatnám néha.

Az évszázad botránya: az egyik zacskó üres volt!
A zumba után muszáj volt elmennünk a boltba beszerezni minden vasárnap kötelező kellékét, a gumicukrot. Amint kifizettem az édességet, a lányok azonnal nekiálltak egyenként szétosztani a zacskók tartalmát. Felháborodva konstatálták, hogy az egyik nagyzacskóba csomagolt kiszacskóban nem is volt cukorka. Micsoda dolog ez? Szóljunk gyorsan az eladónak, hogy hiányzik egy gumicucu! – javasolta Hannus. Igaza van. 50 darabért fizettünk, nem érjük be 49-el. De aztán mégis inkább beértük és visszasétáltunk a parkba folytatni a bulizást.

Meghallgattunk több együttest, a lányok linedance oktatáson vettek részt, ettünk csirkés rizst (arroz con pollo), megismerkedtünk egy 4 gyerekes amerikai családdal és egy erősen módosult tudatállapotú 50-es amerikai nénivel, valamint beszélgettünk a helyi nyugdíjas bridzsklub tagjaival, akik irtó helyesen ücsörögtek egy asztalnál és kártyáztak. 

Marimba
Fél 1 körül aztán befutottak Sylviáék is, talpig bajor népviseletben. A lányok - Natalie vezetésével - azonnal őrült rohangászásba kezdtek a park körüli járdán. Ugrókötelet hurkoltak egymás derekára és lovacskásat játszottak. A nagy vadulást Hanna térde és Natalie ünneplő cipője bánta, de a lányok nagyon boldogok voltak, mert most először sikerült veszekedés nélkül megúszni a közös játékot. Natalie igen határozott kislány, na!

Linedance
Az eseményre természetesen különböző árusok is eljöttek. A gyerekek megkóstolták a csoki-szökőkútba mártogatott pillecukrot és megcsodálták az összes fülbevalót, karkötőt, nyakláncot, amiket az a gonosz anyjuk aztán mind nem volt hajlandó megvenni nekik. 

Dirndli
Az egyik asztalnál egy kedves néni - akit szintén a pénteki piacról ismerünk – kis fénymásolt papirkákat osztogatott, amin egy könnyen elkészíthető, házi dengue-fogó leírása volt található. A néni meg is mutatta a mintadarabot, egy 1.5 literes ásványvizes palackot, aminek a felső 10 cm-ét levágta és megfordítva helyezte az üveg tetejére, hogy az – mint egy tölcsér – az alján lévő cukros vízbe vezesse a gyanútlan rovarokat. Nem teljesen világos, hogy miért (talán, hogy ne kelljen a csapda mélyén úszkáló dengue-tetemekben gyönyörködni), fekete kartonnal be is vonta a csodacsapdát. A lányoknak ez annyira megtetszett, hogy amint hazamentük elkészítették a saját példányukat. A remek szerkezet pedig pillanatok alatt megtelt hangyával. Micsoda meglepetés! Szúnyogot nem fogtunk, de nyilván csak azért, mert nem is volt.



Rég volt ilyen mozgalmas napunk, jól elfáradtunk benne. Legalábbis Árpi és én. A lányok még bírták volna estig.

Ebéd utáni program: szerepjáték spanyolul. Lassan tolmács kell majd a gyerekekhez.

Mai vicces:
Léna rossz fát tett a tűzre és én megbüntettem. Ezt ő igen nehezményezte, ezért Árpihoz fordult tanácsért, aki megbeszélte vele, hogy bocsánatot kell kérnie. Azt is hozzátette, hogy a megfelelő hatás érdekében rebegtesse a szempilláit. 
Erre Léna: „Az nem lenne jobb, ha nagy boci szemekkel néznék, ahogy ilyenkor szoktam?”  


Gyite paci, gyite ló

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha youtube videót, vagy képet szeretnél közzétenni, használj
[img]A-TE-KÉPED-URL-JE[/img] formulát képek és
[youtube]A-TE-YOUTUBE-VIDEÓD-URL-JE[/youtube] formulát youtube videók beillesztéséhez.

Ha brutál advanced user vagy, akkor használd a [iframe]A-TE-IFRAME-TAGED[/iframe] formulát iframe beillesztéséhez.