2013.10.05 Fogorvosnál

Lássuk, mi van itt!

Hannusék ma bingóztak az iskolában. A győztesek kis ajándékcsomagokat kaptak matricával, kirakóval, majd kárörvendőn nevettek a többieken, akik sértődötten csapkodták a padot. Hanna szerencsére az egészen csak mosolygott és – noha a játékban nem nyert – vigaszdíjként zacskós ájsztít és pattogatott kukoricát hozhatott haza. Micsoda öröm.  

Léna is szeretett volna zacsis üdítőt (ezért nyúz már napok óta), ő mégis valami egész mást kapott a suliban. Nem, nem intőt. Nem is fejtetűt. Senki sem fogja kitalálni, hogy mit, ugyanis kitalálhatatlan. A leghülyébb aggodalmaim között sem szerepelt még hasonló sem, pedig ott aztán van minden. Léna ugyanis egy fémszínű fogtömést szerzett magának. Ugye micsoda szerencse, hogy Luluéknál három napja nincs tanítás? Ki tudja ő mivel állított volna haza. 

Tömés-keményítés

Léna amint megérkezett bemutatta a legújabb kincsét, egy nyálelszívó csövét, amit ő – igen leleményesen – hajlékony szívószálnak használ. Elmesélte, hogy járt náluk a fogorvos, matatott a szájában és milyen jó, mert kiszedte az előző este beragadt kukorica darabot. Hű, ez tényleg remek. Pedig múltkor már a fogselyem használatát is gyakorolták az iskolában, de úgy tűnik a hétvégén át kell ismételnünk a tanultakat.  Miközben kinyitotta a száját, hogy megmutassa az ominózus kukoricaszem helyét, megláttam a fogán az ismeretlen szürkés izét. Először nem is értettem, hogy mi az. Tömésnek kicsi, lyuknak nagy. Különben is amalgám tömést már sehol sem használnak. Vagy mégis? Léna minden este megmutatja a fogait, és noha általában ahhoz túl kevés a fény, hogy egzaktul leosztályozzam a tisztaságukat, egy ekkora valamit azért csak kiszúrtam volna még sötétben is. Kérdezgettem, hogy fúrták-e a fogát. Nem. Elküldtem fogat mosni. Semmi változás. Árpi is megnézte, kapargatta. Továbbra is semmi. Érthetetlen.

Kész

Nincs más hátra, irány a fogorvos. Léna boldog volt a kétszemélyes programtól. A doki megvizsgálta a tömést (mert hogy ez tényleg egy fém tömés, még ha kicsike is) és elmondta, hogy tejfogakba általában ilyet tesznek, mert tartósabb. És nyilván szebb is. Szerinte maradhat, úgyis előbb vagy utóbb kiesik a fog. Jogos. Az én fogaimat meg már betömni is felesleges arra a maradék 40-50 évre. Tulajdonképpen rendes volt, mert maga ellen beszélt, amikor azt mondta, hogy nem kell kicserélni, de valahogy mégsem tudott meggyőzni arról, hogy egy ronda (és nem is feltétlenül egészséges) fém darab Lénácska szájában a tuti megoldás az elkövetkezendő 3-4 évre. Így aztán Léna – a mai napon már másodszor – hősiesen beült a fogorvosi székbe és nagyra tátotta a száját. A doki kiszedte a rémes szürkeséget és fehérrel helyettesítette. Léna igazán remek páciens, egy pillanatig sem ellenkezett, mindent úgy csinált, ahogy mondták neki. A fogai pedig ismét gyönyörűek és én is megnyugodtam. Szép az élet.