2013.10.15 Hová tűnnek a ceruzák?

Amióta itt vagyunk, elfogyasztottunk 10 tubus papírragasztót, 3 ollót és legalább 3 garnitúra színes ceruzát. A lányok szeretnek rajzolni, ez tagadhatatlan, de ez a mennyiség máskor egy évre is elég. Vagy kettőre. Costa Ricában viszont más a helyzet. Itt nem csak a fák és bogarak nőnek nagyobbra, de az írószerek amortizálódási sebessége is sokszorosa az európainak. Az ok igen egyszerű. Az iskolában sokat rajzolnak, és még többet ragasztanak, illetve (és ez a lényeg!) az osztályban csak az én lányaimnak van rendes felszerelése. 
Legalábbis sokáig ezt hittük. Logikusan következett abból a tényből, hogy mindenki mindig az ő ceruzájukat, ollójukat, vonalzójukat, ragasztójukat, hegyezőjüket használja. Nem csak használja, elhasználja. Hanna osztálytársai kezdetben minden héten eltörtek vagy egy hegyezőt, vagy egy vonalzót. Arról pedig, hogy egy ragasztós stift alig tart tovább egy hétnél, már ne is beszéljünk.

Most már óvatosabbak a lányok, semmit se hagynak a padon. Így legalább kérdezés nélkül nem hordják szét a holmijukat (amíg ők elmennek a mosdóba), de ettől persze még törzsvásárlók vagyunk az írószerboltban. A Magyarországról hozott összes ceruzát (ami nem volt kevés), illetve a Hanna által vásárolt vadonatúj színes készletet már mind tövig hegyezték. Még szerencse, hogy Mamami küldött újakat. Különben mivel színezne az összes gyerek az 1. és a 3. osztályban?

A lányok minden nap újabb történettel jönnek haza, amelyben tolltartójuk valamely tartozékát kölcsönkérik/veszik, majd nem adják vissza. Általában aztán úgy kerülnek elő, hogy a kérdéses írószer hiányában a gyermek maga is kölcsönkérni kényszerül, majd meglepetten tapasztalja, hogy a nagy kegyesen rendelkezésére bocsátott akármin – csodák csodája – az ő neve szerepel.

Egy idő után felmerült a kérdés, hogy vajon mit csinálnának az osztálytársak, ha a lányoknál sem lenne mondjuk ragasztó? Hogyhogy mit? Hát elővennék a sajátjukat. Mert, hogy van ám nekik, csak nem használják. Gondolom, nagyon vigyáznak rá. Persze nem vagyunk mi irigyek. Ha ők attól érzik magukat jól, hogy más ollójával vágják a színes háromszögeket, hát legyen.  

Ennek ellenére Lucát és Hannát bosszantja a dolog. Nem nagyon, de ez azért minden nap téma. Értetlenkednek. Miért nem színeznek a saját ceruzájukkal? Ha már az enyémet használják, miért nem adják vissza? Hogy lehet, hogy mindig hoznak pénzt fagyira, szörpre, cukorkára, de sose mennek el a papírboltba venni egy rendes radírt?

Így megy ez két hónapja. Minden héten morgok egy kicsit, amikor Hannuska csilingelő hangon bejelenti, hogy „Anyu, már megint elfogyott a ragasztóm!”, de aztán szépen elsétálunk a kínai boltba, megvesszük komoly 225 Colónért az újabb tubus ragasztót, és egy hétig nyugi van.

Igen ám, de a ragasztóval akadtak egyéb zűrök is. Hanna és Léna egy pár napja úgy döntöttek, hogy lábgyantázást végeznek vele, én pedig úgy döntöttem, hogy akkor ez volt az utolsó ragasztó, amit megvettem nekik. „Ha így vigyáztok rá, akkor nem lesz több!” - rikácsoltam. Szeretek nagyokat mondani. Nem gondolom komolyan és általában ők sem vesznek komolyan, de ezt most Hanna valamiért tényleg elhitte. Így aztán amikor ma Jimena barátnője (az íróeszközök legfőbb eltulajdonítója, aki nemtetszését köpködéssel is kész kinyilvánítani) ragasztót kért tőle, ő azt találta mondani, hogy most nincs. Erre a kislány megbotránkozva ránézett és megkérdezte „Miért, az anyukád talán nem vesz neked?” A kis izé.

Ez után az incidens után úgy éreztem, a téma megér egy bejegyzést. A jelenség nyilván azon kulturális különbségek közé tartozik, amit egy rendes multinál 3 napos tanfolyamon oktatnának, itt viszont nincs aki megmagyarázza nekem. Beth szerint ez teljesen normális. Senki sem tudja mi az oka, de nem mi vagyunk az első család, akik ezt tapasztalják az állami iskolában. Úgyhogy el is döntöttem, többé nem izgatom magam. Végülis belefér, hogy a konfliktusok elkerülése végett beadjunk a közösbe még vagy 5 tubus ragasztót és 2 csomag színest. Az új ollók talán kibírják azt a 2 hónapot, ami a tanévből hátra van. Csak nyugi! Mély levegő és minden rendben lesz!