2013.09.28 Ugrókötél és Fehér Elefánt

Ügyes Léna

Bébiszitter

A legújabb őrület most az ugrókötél. Hajniék hozták ajándékba, a lányok pedig azóta folyamatosan pattognak. Ez egy olyan jó hosszú példány, amit két ember forgat, miközben a harmadik ugrál. Kezdetben ugyan több volt a dühöngés, veszekedés, sírás-rívás, mint az testmozgás, de mostanra mindenki egész jól belejött. Léna persze továbbra is kiborul időnként, de nála ez gyakran előfordul, ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezte. Lulu viszont kifejezetten ügyes. Forgó kötél mellett is el tudja kezdeni az ugrálást és általában előbb fárad el, mint hogy beleakadna a madzagba.

Az utóbbi napokban mindenhová magunkkal vittük és ahányszor megálltunk a parkban, a lányok szorgalmasan gyakorolni kezdtek. Ma én is kipróbáltam és legnagyobb meglepetésemre egyéniben és csapatban is sikerült helyt állnom. Gyerekkoromban sokat játszottam ilyet, de miután egyszer már volt egy kellemetlen élményem a hullahopp karikával (kiderül, hogy hullahoppozni igenis el lehet felejteni), nem mertem volna komolyabb összegű fogadásokat kötni magamra.

Anyának is egész jól megy

Meglátjuk meddig tart a lelkesedés, minden esetre ez egy jó módja a gyermekek lefárasztásának. Lefárasztás hiányában ugyanis komoly veszély fenyegeti mind a lakás, mind pedig a mi idegeink épségét. Pedig a lányok igazán nyugodtak és ártalmatlanok Nataliehoz képest, aki simán rám törte a fürdőszoba ajtaját, amikor sürgősen meg kell szereznie a Barbikat, akiket „valaki” gondatlanul a fürdő padlóján felejtett egy órával korábban.

Mai vicces:

Árpi is kipróbálta (de én ügyesbb vagyok)

A lányok gyakran kérik, hogy meséljek történeteket a gyerekkoromból. Tudni akarják, én milyen disznóságokat csináltam, amikor kicsi voltam. Ma eszembe jutott az, amikor a finn iskolában, szünetben kimásztunk a barátnőmmel az ablakon az udvarra. Nem tudom miért csináltuk, de úgy emlékszem nagy balhé lett belőle és – büntetés gyanánt - legalább egy óra „iskola után a teremben ücsörgést” kaptunk. Finnországban ugyanis nem igazgatói intőket osztanak, hanem a rendetlen kölköket egyszerűen arra kötelezik, hogy tanítás után néhány órán át szép csöndben üljenek a tanteremben. A lányok természetesen ezer kérdést tettek fel az esettel kapcsolatban, de a legviccesebb ma Hanna volt, aki rögtön ráérzett a lényegre:   

Hanna: Mit csináltatok egy órán keresztül? Rajzoltatok?

Én: Nem, semmit sem lehetett csinálni.

Hanna: Tényleg? És gondolkodni lehetett?

Erről pedig az jutott eszembe – és ezen még jobban nevettem, mint Hannus vicces kis beszólásán – amikor kicsi koromban egyszer Papapi azt mondta, hogy bármit kérhetek, ha egy órán át nem gondolok a Fehér Elefántra. Én pontosan egy óra szigorú nemgondolás után jelentkeztem is a jól megérdemelt jutalmamért.  Hiába, már akkor is hatalmas önuralmam volt.