2013.09.15 Día de la Independencia

Día de la Independencia

Kék-fehér-piros

Azt mondják, Latin-Amerikában képtelenség bárhonnan is elkésni és nagyon úgy tűnik, hogy ez valóban így van. Ma reggel ugyan egy pillanatra azt hittük, hogy sikerült lemaradnunk a függetlenség napi felvonulásról, de szerencsére téves riasztás volt. Amikor ugyanis fél órával a kiírt kezdési időpont után kitámolyogtunk az ajtón, a tömegek még csak gyülekeztek a park felé vezető úton. 

Kisdobos

Újabb fél óra elteltével, amikor már mi is elfoglaltuk a helyünket a park melletti utca árnyékos részén (sok száz bámészkodó között), a menet megindult. Helyi iskolák és egyéb szervezetek (cserkészek, nőegylet, úszóklub, fiatal anyák csoportja…) képviseltették magukat. Mindenki színes ruhákba öltözve, transzparenseket lobogtatva sétált, táncolt, zenélt. Szinte minden iskolának volt egy ütős szekciója, akik kisebb-nagyobb dobokat és xilofonokat püföltek olyan hangosan, hogy Marcinak be kellett fognia a fülét, ahányszor egy ilyen csapat elhaladt mellettünk.

Dobszó

A felvonulás irtó vidám volt. A sok színes – főként kék-fehér-piros – ruha, a mosolygós emberek, a vicces koreográfiák, a dobszó, a rengeteg zászló. Így kell egy békés függetlenedést méltóképpen megünnepelni. 192 évvel ezelőtt Guatemala egyszerűen kikiáltotta Közép-Amerika függetlenségét Spanyolországgal szemben, aztán annyi. Semmi vita, semmi vérontás. Ezek szerint ők már akkor sem voltak harcos népek és ma Costa Rica azon 15 ország egyike, ahol nincs semmiféle katonaság. Pura vida.

 

Dávid már unja

Több mint egy órán keresztül néztük a – főleg gyerekekből álló – menetet és én már előre szomorkodtam, hogy többé nem lesz délutáni dobszó és zászlórudakkal masírozó gyereksereg a városban. Már úgy megszoktuk, és pont úgy hozzátartoztak a mindennapjainkhoz, mint a 4-től 5-ig tartó zuhé, vagy a bármely ételhez, bármikor passzoló sült banán és avokádókrém.

Apa és fia

Az egész város részt vett a parádén. A park tele volt árusokkal és sétálgató emberekkel. Estére olyan szemét maradt utánuk, mint a Sziget-fesztivál végeztével a Hajógyárin. Nem baj, holnapra eltakarítják, és a lányok újra mehetnek bújócskázni.

Mutatvány

Amikor meguntuk a nézelődést, áttettük székhelyünket a Hajniék szálláshelyén lévő medence partjára. Nem is a partra, bele a medencébe. A gyerekeket ki sem lehetett onnan robbantani. A lányok felmásztak Gabi hátára és a válláról ugráltak a vízbe. Úgy lógtak rajta, mint szaloncukrok a karácsonyfán. Mi eközben Árpival azon dolgoztunk, hogy Dávid fején rajta tartsuk a sapkát. 

Ott a helye a vízben

Az eredmény lehangoló volt. 10 másodpercnyi baba fején sapka, 5 másodpercnyi sapka a vízben, 10 másodperc sapka fejre-igazítás. Ezt ismételni 30-szor jobb kézzel, 30-szor ballal. Pont, mint Rubint Réka valamelyik edzéstervében. Pedig nagyon sütött a nap és aggódtam, hogy leég a kis kopasz feje (nem is kopasz, hatalmas haja van már, csak nem látszik), de sem szép szóval, sem fenyegetéssel nem lehetett jobb belátásra bírni. Ha egyszer elhatározta, hogy nem lesz sapka, akkor nem lesz. Pont.

Fürdés után a hotelben ebédeltünk, majd elindultunk a város irányába. Fagyizást terveztünk, de mire a házunkig értünk, már szakadt az eső. Így végül kenyérsütés, Monopoly, gyöngyfűzés és vacsora lett a program.

Holnap nincs suli, úgyhogy nemzeti parkot fogunk látogatni. Árpi két autót is szerzett az utazáshoz. Jippiii.

Marci hajlandó volt sapkát hordani. Akár kettőt is.