![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDzevngzjyFfmyaXpNTttM-Y-r4Sn-9wFP9ByNWnU87iAnPmwPXiLyx-6fDmDcMgTz6-iXkqt3-jLwyasSysUu_Sue2L62Nrb9sUybCcGv-kEHDKWdRq9FkKng-9SyUMKreNYznISgFGcZ/s320/DSC_0764.JPG) |
Amíg én San Joséban voltam,
a többiek kutyát simogattak a vásárban ... |
Végre! Egy hónap után, megérkeztek a Mamami és Papapi által küldött, várva-várt szüli- és névnapi ajándékok. A terv az volt, hogy – elfogadhatónak hangzó cím hiányában – Sylviáék postafiókjába jönnek majd a csomagok. Nagyon pontos utasításokat kaptunk a küldemény méretére, kinézetére, felmatricázottságára vonatkozóan, melyek be nem tartása komoly következményekkel jár. Ha ugyanis a postán úgy ítélik meg, hogy a csomag vámolást igényel, akkor az - ahelyett, hogy Atenasba érkezne - San José külső után kettővel, ahol a kurta farkú malac túr, a központi postán (vagy vámhivatalban, vagy ki tudja miben) landol. Az előírás szerint a doboz nem lehet 2 kg-nál nehezebb, nagy betűkkel rá kell írni, hogy AJÁNDÉK és mindenféle egyéb módon (irka-fira, színes matrica) jelezni, hogy ez bizony nem ultramodern számítástechnikai csoda, egyenesen az Internetről, hanem vámszempontból töklétesen érdektelen plüssmacik és gumikacsák gyűjteménye.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjH9iEIXgVbSHct69bDkltFrNjndmDG-XP0DU4fIjHPX24Ry9OihL3KBBnvM_M4OqKEIPQjLB1kf3UmX1Xp8jC0iFirHjZ_su4vfz3W7j9V804XU8DKjIUGYOmQdhZuAcp5weC5CdHKNUTR/s320/DSC_0779.JPG) |
... és levélvágó hangyákat fotóztak a parkban |
Így is lett. Minden az utasításoknak megfelelően került postára. Csakhogy, mivel két csomag érkezett (szigorúan 1.5 kg alatti mindkettő, mert nem csak hogy betartjuk az utasításokat, de túl is teljesítjük őket), annak ellenére, hogy Costa Ricában nem szeretnek összeadni, ebben az esetben mégis megpróbálták és kijött, hogy összesen bizony több mint 2 kg-nyi, ismeretlen tartalmú doboz tart felénk. Ment is azonnal mindkettő a vámba. Ugye mennyivel kényelmesebb, ha én rohangálok San Joséba, mint, ha nekik kell kijönniük ide vidékre?
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhcbXIsDiv_Y6_jcgPYi9nhIPNOU9_H37SO6ZfTJarAgDBTsVAdoH8gRs8wZg-vFW35C5VB7AH5NDoLlh3AWd0h9BUgAOtYpUgZReN0Op2ipGVwpiOjKbbUi0EV2yRqLi6zq3cDwoinHxPO/s320/DSC_0758.JPG) |
Léna az osztálytársának is szerzett kiscicát |
2 napnyi dühöngés után, mára összeszednem magam és elindultam a tőlünk 45 km-re lévő hivatalba. Persze nem csak mérgelődéssel töltöttem az időt, ugyanis a túra (tulajdonképpen expedíciót is mondhatnánk) komoly felkészülést igényelt. Nem ám úgy van itt, hogy felülök a 91-esre, a Nyugatinál átszállok a kék metróra, aztán jónapot. Azt már korábbról tudtam, hogy az atenasi busz hová érkezik. És - noha utcanevek és házszámok hiányában ez korántsem triviális feladat - még azt is sikerült kinyomoznom, hogy a vámhivatal pontosan hol található. Nagggyon messze! Igen ám, de hogy jutok el egyiktől a másikig? San José gyakorlatilag egy nagy buszpályaudvar, minden sarokról indul valami, de hogy mit hol kell keresni, az eddig mindig csak hosszas kérdezősködés eredményeként derült ki. Most azonban úgy döntöttem, hogy kivételesen mindennek előre utánanézek és már induláskor tudni fogom a pontos útvonalat. Mintha ez olyan egyszerű lenne! Böngésztem a netet, nézegettem a Google Maps-et, meditáltam, megpróbáltam megálmodni, de minden hiába.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg06wjPnwRgI5g58goiuXsOxwXn4dJmKXm0YSlekI3Pb1laVLmBbHSqX3bhTPG-KJrm-sbteRATpTZbDP0PSgntjgg_uV3WbEcDP9kWWDDMsnFtBkqSxtgnH8zEvNRMjaY4U7q4_gjXLVHR/s320/DSC_0785.JPG) |
Megérkeztek az ajándékok |
Ekkor az a zseniális ötletem támadt, hogy ismét írok az itteni Facebook csoportnak - ahonnan az etetőszéket szereztük - hátha ebben a témában is otthon vannak. Az már kiderült az idők folyamán, hogy nagyon ismerik a környékbeli éttermeket és az időjárásról, a meleg-házasságról, valamint egy esetleges atenasi McDonalds’s megnyitása elleni demonstráció szükségességéről igen kimerítően tudnak vitatkozni. Még az is lehet, hogy a buszokhoz is értenek. Hamar jött is az első válasz. Menjek taxival. Ők úgy mentek és nagyon kényelmes volt. Remek. Meg gondolom nagyon drága is, de nem számít. Másodikra aztán megérkezett a jó megoldás: a buszom a helyi TB épülete elől indul. San José TB épület beazonosítása, útvonal memorizálása, elkészülni, vigyázz, rajt!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgir4f-ZGl1MwekBcNusbxsRLstxoak8W2_WZNpUq-BuPFcL-2pzO88kFqBLFZgbSRns6qb89ALlbW-7VSy-sHOiK58oM6nLDdMNXrE2V8bHYjuHR4gr-kFE5_J8FTqTaDeU-nrrS1IEZRS/s320/DSC_0791.JPG) |
Csomagbontás |
Szokatlan élmény a kis visítós nélkül utazni. Kifejezetten élveztem az egy órányi ablakon kibámulást a fővárosig. Miután leszálltam a buszról, nagy léptekkel indultam a megadott irányba. Mentem büszkén, mint aki pontosan tudja hová tart. Így is volt egy darabig, de aztán elbizonytalanodtam. Azt írták, hogy az 5. és a 7. utca között, itt meg minden utca páros. Miért nem úszom meg soha kérdezősködés nélkül? Végül 2 buszsofőrrel és 2 várakozó utassal később, megtaláltam a keresett járatot. Nem is rossz teljesítmény. Máskor nagyságrendekkel több emberrel kell beszélni, hogy odataláljunk valahová. Mégiscsak jól sikerült a felkészülés.
Innentől ment minden, mint a karikacsapás. Buszra fel. Sofőrrel megbeszélni, hogy hol akarnék leszállni. Nyugodtan üldögélni. Kicsit idegeskedni, hogy mi van, ha elfelejt szólni. Némileg megnyugodni, amikor kiderül, hogy még csak most értük el a keresett városrész határát. Újra kicsit idegeskedni, mert már nagyon régóta jövünk. Komolyan idegeskedni, mert rajtam kívül már csak egy ember van a buszon. Végül pedig fellélegezni, amikor a sofőr diadalmasan rámutat a kereszteződés túloldalán lévő hatalmas épületre: „Los Correos”.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzQ0rVZsSbvidItIgunS8bkxYXZY9TRoCqYZx0l5JGpdd1MXuJlvCIIbUa1TCGVeBTC0SYPL0K8xiPYjRzPOUFkpzwli-bLJW4lN6pLJZUKRnO52nCLmQ_g01FZUo1dg6D6_PzRWnCviEp/s320/DSC_0794.JPG) |
Ez a halacska Dávidé... |
Megkönnyebbülten leszálltam, az épület bejáratnál átverekedtem magam 3 fegyveres őrön - akik még a táskámba is benéztek - majd a nyilakat követve eljutottam oda, ahol reményeim szerint majd villámgyorsan átadják nekem a csomagokat. Belépek az ajtón. Az őr mutatja, hogy menjek az 1-es pulthoz. 1-es pultnál az ember elkéri a csomag megérkeztéről tájékoztató papirkát és az útlevelemet, nyomogatja kicsit a számítógép billentyűit, kitöltet és aláírat valamit két példányban, végül pedig leültet egy székre. Kis matatás és jövés-menés után a 4-es pultnál feltűnik egy nő, a csomagjaimmal. Int, hogy menjek oda. Elém tesz újabb két kitölteni és aláírnivalót, majd nekiesik a dobozoknak. Kibontja, belekotor, megmutatja a kollégájának, visszazárja, elviszi. Mi van már? Azt hittem végre megkapom őket. Nem, előbb még menjek a 3-as pulthoz, ott még úgysem jártam.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRtyxnrdv-9g9peXQX8DRoa8aQAAOFKQfDCD0GJHmmdr-Fp63tibaINKezyXF1St0pjSARkgLns8OP42SrIXb2Elff0VozXjq7c2sKOfyp6MLQjGsm0VypC7tOSxXMRRI576JmWu08xOII/s320/DSC_0800.JPG) |
... és a helikopter is |
Ismét számítógépbe írogatás, útlevél-ellenőrzés. Fizessek 1980 Colónt! Tessék? Miért fizessek én bármit is? Nem elég, hogy ideutaztam, ezzel töltöm az egész napomat, miközben nekik ingyen és bérmentve házhoz kellett volna hozniuk a cuccot egy héttel ezelőtt? 1980 Colón nem olyan sok pénz, ha van egy kis eszem fizetek, de vitatkozós kedvemben voltam, úgyhogy – csak úgy a hecc kedvéért - azt mondtam, hogy szó sem lehet róla. Különben is, mi ez? Vámot fizessek a gyerekek kifestőkönyveire? “Sí, tax” bólogat a néni. És ha nem fizetek, akkor sajnos nem tudja odaadni a csomagot. Logikus, nem is tudom mire számítottam, de ekkor már nagyon belém bújt a kisördög. Ha nem, hát nem. Én most itt leülök és szépen megvárom, amíg meggondolja magát. Szeretnék esetleg beszélni a főnökkel? Hogyne, ide nekem a főnököt, őt is lenyelem keresztbe. Főnök jön. Kedvesen mosolygó, húsz éves fiúcska. Mi a probléma? - kérdezi angolul. Ezt bizony elhibáztad, kisfiam! Most már kénytelen leszel végighallgatni az összes nyűgömet. Nem csak a postával kapcsolatosakat, hanem azt is, amikor múltkor a piacon ehetetlen avokádót adtak, vagy amikor az iskolában arra kényszerítettek, hogy 4000 Colón értékben gyereknapi sorsjegyeket vásároljak.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi470o4IrSIG3fIl1HQqqqAda35AH-_ixiCj3i4qbG_kF-JXWpylPHoc1QFQR-ZF9bGM_hDoDgEiaEVLGpx_tsAHj2S1hhfui5jh1oT9KYxfti_k50GqCmuuzPXQuzcHsp742AyE5AYouxh/s400/DSC_0812.JPG) |
Az ajándékok nagyon jók, de Dávidot miért nem foghatom én? |
Mély levegőt vettem, összevontam a szemöldökömet és rákezdtem. Ezeket a csomagokat házhoz kellett volna hozni. A gyerekeim várják őket. Az anyukám kifizette a postaköltséget, úgy csomagolta, ahogy kell. Két dobozba pakolt, hogy ne legyen túl nehéz. Épp csak nem átlátszó, hogy biztosan látszódjon egy kilométerről, a benne lévő PLÜSSMACI! Erre mégis San Joséba kerültek. Én egy csomó pénzért idebuszoztam a VILÁG VÉGÉRE. Most pedig még fizessek is? Hát mekkora baleknak néznek engem?
A főnök türelmesen végigvárta, hogy befejezzem, majd kedvesen megkérdezte: „Do you speak Spanish?” Szuper, akkor ez is olyan volt, mint amikor a házibácsitól kérünk lepedőt a lányok matracára. Ő lelkesen bólogat, majd nem történik semmi. Legközelebb újra elmondjuk, ő pedig néz ránk, mintha most hallaná először. Kezdetben azt hittük elfelejti, de rá kellett jönnünk, hogy meg sem értette a kérést. Csak tudnám, hogy akkor miért bólogat? Külön tanulmányt lehetne írni arról, ahogy ebben az országban mindenki úgy tesz, mintha minden világos volna, miközben az első mondatnál elvesztette a fonalat.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgD0L3dYgjeCdM55JuWu9kVRGHnHODMLRwU11Sx8cKFy1iJymVIvztlqvuVdoouVhSoS54vTb-mhuqgYT25lB4cE04w9vffcSEaAV6S8OkeC-EBR_oCFtBaTF0EUb7WIM8q22AgkoLMbiuR/s320/DSC_0802.JPG) |
Engedjetek ki innen! |
Főnök tehát egy szót sem értett, de legalább érdekelte a panaszom, mert felhívott egy angolul tudót, akinek újra elmondhattam a mondókámat. Annál jobb, duplán kidühöngtem magamat. Ezután vámosék rövid kupaktanácsot tartottak, majd küldtek egy még újabb illetőt, aki nagyon sajnálkozott és kért, hogy értsem meg, nem vámot kell fizetnem és ők természetesen nem is tehetnek az egészről, mert valami kormányrendelet szerint ennyibe kerül a csomagom tárolása. Én mindent megértek, tényleg, csak azt nem, hogy mi szükség volt a tárolásra? Hozták volna házhoz. Tárolni nyilván még mindig olcsóbb, mint Atenasig elvinni, de a legeslegjobb az, ha mindezért én fizetek. De már nem volt kedvem vitatkozni, inkább mentem volna haza. Odaadtam hát egy kétezrest a 3-as pultnál, az 1-esnél pedig kitöltöttem, aláírtam, átvettem, elköszöntem és távoztam.
5 órámba került ez a kis kiruccanás, de jól mulattam a pénzemért. A lányok pedig sikoltozva fogadtak. Azonnal kibontottak, fel-és kipróbáltak mindent és a nap hátralévő részében ki sem dugták a fejüket a szobából, mert az új játékokkal játszottak. Mindennek nagyon örülnek, mindent nagyon köszönnek.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgc185X752AlPcmTSnLsN4eN2SkuOI8-MW0tiJgLWn-EU1vmC4cq_s8EZb68vrhj_nRoAEUUwxSR_XRtrA4YJO2MfNhJCQD8EPc1zATRqhgPRFPV8LrRD48VwUQNN-v8FjPgnFs11Y_REN3/s320/DSC_0801.JPG) |
Itt még csak 7 van |
Léna újabban karkötőket gyűjt. Nem ám csak úgy akármilyet, hanem az itteni 6-8 éves korosztály körében igen divatos, színes, műanyag spirálokat. Eleinte csak az utcán szedett föl egyet-egyet, mígnem valamikor a hét elején meglátta, hogy a piacon 100 Colónért árulják darabját. Lulu lelkes asszisztálása mellett, az eddig „megkeresett” 800 Colónjából 500-at rögtön be is fektetett karkötőbe. Hatalmas volt a boldogság, egészen máig. Ma ugyanis egy bolt előtt, megláttunk egy asztalt, amin akkora kupac karkötő hevert, hogy ilyen talán még Léna legkarkötődúsabb álmaiban sem szerepelt soha. A lányok azonnal odarohantak, nézegették, fogdosták a színes kincseket. Amikor pedig kijött az eladó, azonnal meg kellett kérdeznem, hogy mennyi az annyi. 5-öt ad 200-ért, hangzott a válasz. Léna szeme felcsillant. Most azonnal adjak neki kölcsön 200 Colónt, majd otthon megadja. Nem feltétlenül gondolnám egy 6 évesről, de ő tényleg megadja. Magától, kérés nélkül. Ne már Léna! Most vettél egy rakás ilyet, lassan már a könyöködig fel vagy karkötőzve. Legalább várd meg, hogy Dávid széttépjen párat és akkor majd eljövünk és veszünk utánpótlást. Léna ezzel az érveléssel láthatóan nem értett egyet, de mikor megindultunk hazafelé, ő is szófogadóan ballagott velünk. Egy idő után látom, hogy nem boldog. Sőt, kifejezetten szomorkás. Mi a baj Léna? Mitől ment el így a kedved? A karkötők, mondja. Nagyon szeretné a karkötőket. Értsem meg, ilyen lehetőség nem lesz még egy. Most 5-öt adnak 200-ért! Annyira édes volt, hogy egész megbántam, hogy korábban megpróbáltam lebeszélni a vásárlásról. Végül is az ő pénze, arra költi, amire akarja. Léna tehát visszaszaladt, megvette a szettet és immáron 12 csodálatos műanyag vacak gazdájaként boldogan rohant haza. Milyen jó lehet 6 évesnek lenni, 5 új karkötő és tökéletes a világ.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgATXo5LapwMsTs_0vOVp371S_WyVzCfPVnCir41zSn006oHaUZ6aCTNSDS3QZASH2zAY4DuXPvrZTjxwRfU2gxK-Z4fqZOxy300mtdTZma4TPD-5agLwsUDr5uqeFwiart3kYmsiEFOQ1I/s400/DSC_0809.JPG) |
Itt már 12 darabos a gyűjtemény |
Mai vicces (?):
Léna épp az iskoláról mesélt, amikor összekulcsolt kézzel a következőket mondta:
”Nem tudom, miért, de így összetesszük a kezünket és azt mondjuk, hogy gracias, mil gracias”.
A kis vallásilag alulművelt. Nekem meg nevetés helyett lehet, hogy inkább szégyenkeznem kellene?
Végezetül egy kisfilm a levélvágó hangyák ténykedéséről:
4 megjegyzés :
Mindeközben Dénes...
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=32A-EODbuZ4&feature=em-upload_owner[/youtube]
Nagyon ügyes baba. Dávid ilyenkor még nem tudott hátról hasra fordulni. Akkor most már ti is rohanhattok utana. Cuki ahogy beesik a fotel alá :)
Gratulálok Barátosném! Felülmúltad Indian Jones-t, és megszerezted a kincseket. :)
Most már Te adhatsz majd tanácsot a facebook csoportnak. :)
Puszi
Tényleg. Meg kellett volna írnom nekik az egészet. Ők is minden nap posztolnak legalább 2 videofelvételt arról, ahogy a kertben esik az eső, illetve néhány hosszabb elmélkedést arról, hogyan kell sok pénzt, gyorsan elkölteni (menjünk repülővel Nicaraguába, együnk drága étteremben, kóstoljuk meg a környék borait léghajóról...)
Megjegyzés küldése
Ha youtube videót, vagy képet szeretnél közzétenni, használj
[img]A-TE-KÉPED-URL-JE[/img] formulát képek és
[youtube]A-TE-YOUTUBE-VIDEÓD-URL-JE[/youtube] formulát youtube videók beillesztéséhez.
Ha brutál advanced user vagy, akkor használd a [iframe]A-TE-IFRAME-TAGED[/iframe] formulát iframe beillesztéséhez.