2013.06.27 San Gerardo de Rivas

Ködös dzsungel

Otthonról két szállást foglaltunk le előre. Az elsőt közel a reptérhez, Atenasban. A másodikat pedig a hegyekben, 200 km-re a fővárostól San Isidró nevű negyvenötezres nagyváros mellett, a Chirripo nemzeti park szélén San Gerardo de Rivas hegyi falucska központjába. Múlt héten még nagyon elszántak voltunk és mindenképpen busszal akartuk megtenni az utat, de ahogy közeledett a nagy nap, egyre macerásabbnak éreztük a többszöri átszállást a rengeteg csomaggal és a még több gyerekkel. Így történt, hogy tegnap végül felhívtuk Tonyt – azt a sofőrt, aki a reptérről vitt minket Atenasba – és hosszas alkudozás után megegyeztünk vele, hogy 140$-ért elhoz minket második állomáshelyünkre. Kiszámoltuk, hogy attól függően, hogy mennyire vesszük keményre a figurát, a buszozás is 60 és 95$ közé jönne ki, viszont majdnem kétszer annyi ideig tartana. Tony ugyan nagyon mondta, hogy ez neki mennyire nem éri meg és hogy a barátai 230$ alatt

Pálmaerdő

biztosan nem vállalnák, de azért végül belement a dologba.

Utazás

Reggel 7-kor elköszöntünk a háziaktól és nekiindultunk az 5 órás útnak. Elképesztő vidékeken mentünk keresztül. Voltak hatalmas zöld, füves területek, pálmaligetek, óceán és természetesen fél óránként pisiszünet. Hiába, ez van, ha 3 lánnyal utazik az ember. Pláne, ha reggelire görögdinnyét ettek.

Az út elején, amikor Tony még csak kevéssé volt morózus hangulatban – ekkor még azt remélhette, hogy a jövőben is üzletelünk – megállt egy hídnál, hogy kiszállhassunk és megnézhessük a folyóban úszkáló krokodilokat. A lányok sikoltoztak örömükben.

Krokodilok

Ahogy közeledtünk San Isidro-hoz, Tony úgy vált egyre türelmetlenebbé. Már bánta, hogy ilyen olcsón vállalta az utat. San Isidro-ban megálltunk bevásárolni. Mégiscsak a hegyekbe megyünk, szükség lesz ennivalóra. Új szúnyogriasztókat is szerettünk volna venni, konnektorba dughatót éjszakára, illetve spray-t, hogy ne kelljen annyit kenegetni. 

A gyűjtemény

Tony kezdett lazítani, már csak 19 km és mehet haza. Igen ám, de ez egy nagyon hosszú 19 km volt. Csak mentünk, mentünk és még mindig mentünk, közben az aszfalt is elfogyott. Tony minden machetés útszéli vándortól megkérdezte, hogy még mennyi. Eleinte mindig 7 km volt hátra, aztán már csak 6, végül 4. Ekkor Tonyt már az agyvérzés kerülgette és többször egymás után elmondta, hogy 250$-ért sem vállalná ezt az utat még egyszer. Végül megérkeztünk. Tony tett egy gyenge próbálkozást arra, hogy több pénzt szedjen ki belőlünk, majd amikor nem sikerült, köszönés nélkül elviharzott és elvitte magával Dávid cumisüvegét.

Ebben a házban van a lakásunk

Útközben elég lepukkant vidékeket is láttunk, így nem tudtuk mire számíthatunk fenn a hegyekben. A szállásról is csak egy picike fotó volt a neten, gyakorlatilag bármi fogadhatott volna minket itt. De megérte a hosszú utazás, mert San Gerardo de Rivas csodaszép. Kedves, rendezett, nyugis és állítólag nagy pókok és skorpiók sincsenek. Ezt az apartmant kanadai tulajdonosának costa ricai férjével beszéltük meg spanyolul, úgyhogy tulajdonképpen az is lehet, hogy zsiráfok és kakaduk nincsenek, pókok viszont annál többen. Majd ez is kiderül. A szállás picike, de nagyon szép. Az időjárás itt hűvösebb és esősebb, mint a főváros környékén, de remélem napközben el tudunk majd menni kirándulni.

Megérkezés után a lányok jót játszottak a focipályán, Dávid pedig gyakorolta a felülést és a négykézlábon ácsorgást. Vacsira szokás szerint babot ettünk. A lányok már beletörődtek, hogy ez a menü, nem is tiltakoznak. 

Megjöttünk