2013.06.24 Mañana

Először is Nagyon Boldog Névnapot, drága Papapi! 

A kezükkel szívecskéket mutogatnak a lányok. Több verziót is kidolgoztak, közben pedig jól összevesztek, mert hárman akartak volna egy szívet formálni, de Léna teljesítménye nem volt megfelelő. Így lett végül ez. Remélem tetszik.

Reggel - hajnali 4.50-kor - esőre (és persze Dávid kiabálására) ébredtünk. Ez szokatlan, mert eddig mindig csak délután esett és soha sem sokat. Dávid viszont minden reggel kiabált, ebben nem volt semmi szokatlan. Amikor idejöttünk, fel voltunk készülve hatalmas felhőszakadásokra, igazi trópusi esőkre, de az eddigiek kutyafülék voltak  az otthoni, június eleji esőzésekhez képest. Egyelőre a frissen vásárolt esőkabátjainkra sem volt szükség. Azt mondják, vannak az országnak esősebb területei, illetve az esős évszakon belül is vannak esősebb és még esősebb hónapok. A 4 éves tapasztalattal rendelkező amerikai nyugger néni szerint 10-es skálán a mai csak 3 pontot kapna. Meglátjuk.

Nem megy az elindulás

Terveztük, hogy ma elmegyünk San Joséba, de végül annyi fontos dolgunk volt itthon, (narancslé készítés, Skype-olás, hintázás, Dávidnak délelőtti alvás) hogy maradtunk. Sebaj, mañana.  Ezt a hasznos helyi mondást (jelentése reggel, azaz „majd holnap”) a lányok pillanatok alatt megtanulták. Bármit kérünk, kórusban kiabálják, hogy „mañana, mañana.” Azt hiszem nekem is be kell vennem a szótáramba, jól jön majd, amikor fagyit szeretnének.

Calippo

A nap egyetlen komolyabb programpontja végül a bevásárlás lett. Elsétáltunk a kb 1 km-re lévő nagyobbik kisboltba és vettünk ebédnek valót, valamit a hazaútra némi rágcsát és fagyit. Hanna és Léna kipróbálták a helyi Calippot, ami egy 30 cm hosszú műanyagzacskóban megfagyasztott színes, cukros víz. Szerintem elég bizarr, de a lányok nem panaszkodtak. Az úton szedtünk 2 kg mangót a földről, amit hazaérve Árpi felszeletelt és mivel a lányoknak nem ízlett, kénytelenek voltunk ketten megenni. Hát mit mondjak? Nem csak a Calippo más errefelé.

Vásárlás...

A lányok félig-meddig panaszosan mondogatták, hogy eddig minden kajában volt bab. Ezért aztán ma paradicsomos tésztát ettünk. Hatalmas paradicsomokat lehet kapni a boltban, azokból készítettük a szószt, ami tényleg finom lett.  A sajt viszont errefelé nagyon drága, de legalább igen rossz. A lányok ennek ellenére nyelték, mint kacsa a nokedlit. Hannus 3-szor vett és Léna sem kifogásolta, hogy valódi paradicsomot kell ennie. Úgy látszik, tényleg csak rendesen ki kell éheztetni őket.

Ma sok időt töltöttünk a fenti ház teraszán. Az Internet miatt mentünk oda, de aztán kiderült, hogy hatalmas élet van arrafelé. Összeismerkedtünk az egyik itteni lakóval, egy amerikai nénivel, aki nyugdíjas korában jött Costa Ricában és már nem is akar elmenni. Van egy hatalmas, öreg kutyája és saját bevallása szerint jobbára csak lustálkodik (mármint a néni).

... Dávid unalmában elaludt

Holnap szeretnénk elmenni abba az étterembe, ahol a kanadai apuka dolgozik, mert most próbálják ki először az új menüt, amit ő tervezett. Ő is egy fura szerzet. Végzettségét tekintve mérnök, de szakácsként dolgozik. Egyedül neveli a 8 éves kisfiát, mert anyuka – aki szintén a környéken lakik – gyakorló elmebeteg (bipoláris). Az országból elmenni nem tudnak, mert a kisfiú útlevele anyunál van, itt viszont mostanáig nem nagyon talált munkát. A házibácsinak segédkezik lakhatásért, illetve a másik amerikai néninek főz ételért cserébe. Most nagyon bizakodó az éttermi lehetőség miatt. Azt mesélte, hogy a tulajdonosok Costa Ricának abból a részéből származnak, ahol egy kis fűszer már egzotikumnak számít, így eddig csupa unalmas kaját készítettek. Ezen fog ő változtatni az új menüvel. Holnap kipróbáljuk.

Tortillába tekert pillecukor

A pillecukrot végül nem tábortűzön sütöttük meg, hanem a gáztűzhelyen. Egy részét tortillába olvasztottuk, hogy ne maszatolja össze a konyhát. Szerintem vicces volt és Lénának is ízlett, de Lulu és Árpi szerint a végeredmény botrányosra sikeredett. Hannus megkóstolta, majd diszkréten kért egy vajas kenyeret. Dávid nem kapott pillecukrot.